Ezt olvasta már?


2021-ben 11,06 milliárd köbméter földgázt fogyasztott Magyarország

Tavaly a hazai felhasználók által elfogyasztott földgáz mennyisége elérte a 11,06 milliárd köbmétert, a lakossági fogyasztók 12 százalékkal több földgázt használtak fel, mint 2020-ban, ez idő alatt a nem lakossági felhasználás 4 százalékkal nőtt.


hirdetés

 

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és az FGSZ Földgázszállító Zrt. együttműködésében kilencedik alkalommal jelent meg összefoglaló, amely a legfontosabb magyar és nemzetközi szállítási rendszerüzemeltetői adatokat tartalmazza.

A köleményben hangsúlyozták, a földgázszállító- és elosztórendszer zavartalan működésének, valamint a földgáztárolók töltöttségi szintjének köszönhetően az ország ellátásbiztonsága továbbra is folyamatosan biztosított volt.

Kifejtették, az év során több jelentős változás is megfigyelhető volt a hazai földgázrendszer működésében. 2021 áprilisával megszűnt a szerbiai irányú tranzitforgalom, valamint a regionális energiapiaci változások miatt jelentősen, mintegy 80 százalékkal csökkent az importált és exportált gáz mennyisége.

Megváltoztak 2021-ben a sok évtizedes szállítási irányok is, a korábban jellemző Ukrajna-Magyarország beszállítási útvonalat felváltotta a Szerbia felől történő beszállítás. Az ukrán határponton október 1-jén már nem érkezett szerződött orosz forrás, jelentősen nőtt viszont a Romániából érkező import, továbbá december vége óta Horvátországból is kap földgázt Magyarország - írják a közleményben.

A hazai lakossági árszint az EUROSTAT adatok alapján az egyik legalacsonyabb volt az EU27-ek körében, kiváltképp annak köszönhetően, hogy szinte az összes lakossági fogyasztót 2014 óta változatlan díjszabás mellett az egyetemes szolgáltatók látták el - tájékoztatott a MEKH.

A kiadvány, valamint a kapcsolódó táblázatok a MEKH és az FGSZ Zrt. honlapján elérhetők.

 







0

hírek innen, onnan

Katona Klári gyönyörű menyasszony volt: a legnagyobb titokban ment feleségül zenész kollégájához

Katona Klári és a Neoton Família egyik alapítója, Galácz Lajos 1975-ben tartották meg a titkos esküvőt.

Már láthatáron az igazi téli idő és a havazás - előrejelzés

Hűvösebb, csapadékosabb idő jön a következő napokban, ónos eső esélye miatt is elővigyázatosnak kell lenni.

A sok pucérkodás ellenére is felszínes az egykori botránykönyv filmváltozata

A Lady Chatterley szeretője a kiadása után még évtizedekig számított forradalminak a szex nyílt ábrázolása miatt, de a netflixes...

Már nem küzd a pajzán Kresz-táblák ellen a karmacsi önkormányzat

A polgármester szerint bizonyos szemszögből nézve nem is biztos, hogy azt jelentik, amit sokan gondolnak róluk.

Az Orbán Színház bemutatja

Remek színjáték ez már megint, kár, hogy nem csak nézői, hanem elszenvedői is vagyunk

Spar vezér az árstopokról: sehol sincs olyan, mint Magyarországon

Az egészségesebb termékek ára ugrott meg bántóan, az infláció csillapítására rámegy a következő két év, visszaesik a fogyasztás...

Románia mindenképpen szavazást kér az ország schengeni csatlakozása ügyében

Románia szavazást kér az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának csütörtöki ülésén az ország schengeni csatlakozása...

Így érezhetjük intenzívebben az ízeket

Néhány trükk segíthet az ízérzékelés felturbózásában és az étvágy serkentésében azoknak, akik előrehaladott életkoruk miatt már...

Sport

Közlekedési balesetben meghalt az NB I-es játékos

Szerdán közlekedési balesetben meghalt az NB I-es DSZC-Eötvös DSE röplabdázója, valamint utánpótlásedzője, Tóth Kinga – számolt be a szomorú hírről a klub Facebook-oldala.

A Real Madrid sztárja a katari fiaskó után többé nem lesz válogatott

Eden Hazard 126-szor szerepelt a nemzeti csapatban, a horvátok elleni vb-meccsen utoljára.

Megszólalt a kispadra száműzött Ronaldo

Portugália Svájc kiütésével bejutott a legjobb nyolc közé a világbajnokságon, ám a 6–1-es sikerben Cristiano Ronaldo csak mellékszereplő volt.

Megszólalt a focivébé előtt megalázott PSG-sztár a spanyolok égéséről

A 36 éves védő nagyon csalódott volt, amiért nem lehetett ott Katarban.

Meghalt minden idők leghíresebb bokszmeccsének főszereplője

20 évvel ezelőtt kapott súlyos agyvérzést.

Luis Enrique azt kérte a spanyol játékosoktól, hogy edzésen rúgjanak legalább ezer tizenegyest

Kérdés, hogy a spanyol játékosok teljesítették-e a szövetségi kapitány kérését.

Durván beszólt a portugál kapitánynak C. Ronaldo nővére

„Kár megalázni egy olyan embert, aki annyi mindent adott” – mondta C. Ronaldo nővére, mert a futballsztár a kispadon kapott helyet.

24 évesen meghalt a magyar röplabdázó

Közlekedési balesetben vesztette életét.

A világ egyik legjobb csapatába igazolhat a vb-n parádézó Fradi-focista

A magyar bajnokcsapat elengedi, ha megfelelő ajánlat érkezik érte.

Szurkoló alázta a spanyolokat, bucira vert svájciak, C. Ronaldón röhög a világ - nézze meg a legjobb mémeket -...

A portugál szövetségi kapitány a Manchester United edzőjétől vett leckéket, a marokkói kapus betonfalat épített.

0

Bulvár

Itt van az újabb súlyos bejelentés az üzemanyagárstop eltörlése után

Az árstop kivezetése miatt keletkező extraprofit sorsáról döntött a kormány.

Mi Ausztrália fővárosa? 8 kérdés a világ földrajzáról, amit sokan eltévesztenek

A világ országai kapcsán is fontos az alapvető ismeretekkel tisztában lenni.

Nagy változás lesz a készpénzfelvétel terén, ennek mindenki fog örülni

Tavasszal már szinte mindenki érzékelheti a változást.

Így csökkentettem a felére a villanyszámlám

Hátha nektek is tanulságos a történet. Kicsit macerás feladat, de megéri, rengeteget lehet spórolni, ha elkezded a villanyórát figyelni.

Beszakadt a MOL Orbán Viktor bejelentése után

Délelőtt még nőtt a részvények értéke, kora délután viszont már rosszabb lett a helyzet, mint tegnap.

Nehogymá' a taxisnak is piaci áron kelljen vennie az üzemanyagot.

Nincs mese, az ársapkának menni kellett, de azért álljon már meg a menet!

Zsiga Melinda: „Megalázó, hogy el kell vinnem egy fehér bőrű embert magammal, hogy bármit is megkapjak az élet...

Egy elképesztő történet a kitartásról és akaratról, egy kívül-belül szépséges ember, és egy keservesen fájdalmas tükör mindannyiunknak. Zsiga Melinda kickbox-bajnokkal készült az évad utolsó Elviszlek magammal

Meghalt Tonhauser László

A nyugalmazott sztárnyomozót egy ország ismerte.

Újabb brutális élelmiszerár-emelkedést kapnak karácsonyra a magyarok

Semmi jele annak, hogy enyhülne az élelmiszerárak emelkedése: decemberben újabb csúcsok dőltek meg a Privátbankár Árkosár-felmérésben. Sosem került még ennyibe a családi nagybevásárlás, és az elmúlt közel 16

blogmorzsák

A zsoldos, aki lesmárolta a diktátort

Sylvester Stallone legfélelmetesebb ellenfele Rambo akart lenni, de kínos helyzetbe került.

Új minőséget kap a tévézés – BlitzWill BW- BL2 teszt

Frenetikus fényorgia, Ambilight színek töredék áron.

Gyors búcsú az üzemanyagár-sapkától

De mikor következik a rezsicsökkentés újabb csökkentése?

Az Edda legszebb dala

Nem a Hűtlen. És nem is a Kölyköd voltam. De a magyar rockzene egyik csúcsteljesítménye.

0