Ezt olvasta már?


2021-ben az ingatlanvásárlók negyede első lakását vette meg

Míg 2018 óta, a különböző otthonteremtési kedvezményeknek köszönhetően, jelentősen bővült az első lakásukat vásárlók aránya, addig idén mérséklődött az eddig emelkedő trend. A Duna House év végi elemzése szerint az ingatlanpiac aktivitásának 25%-a köthető az első otthonukat vásárlókhoz, akik jellemzően 30 évnél fiatalabbak és 30 millió forint alatti ingatlant választottak.

A magyarok 91,3%-a él saját tulajdonú ingatlanban. Ez az ideál beépült lakáskultúránkba, amelynek legfontosabb mérföldköve az első lakás vásárlása – ám munkától, beosztástól és családi háttértámogatástól függően a potenciális vevők más-más életkorban jutnak el idáig. „Tapasztalataink szerint az újdonsült első lakástulajdonosok legnagyobb része 30 év alatti, arányuk 56%, közülük sokan még szülői támogatással jutnak ingatlanhoz” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. „A fiatalok jellemzően a kisebb alapterületű, modern lakásokat keresik, így az újépítésű lakások folyamatos megjelenése javíthat ezen az arányon, amelyen az állam lakástámogatási kezdeményezései is tovább erősíthetnek.”

 

Igaz, az elmúlt 10 évben folyamatosan csökkent az első otthonukat vásárlók aránya, de 2018-ban a megjelenő kormányzati támogatások új lendületet, fizetőképes lehetőségeket nyújtottak a potenciális vevőknek. Az emelkedő tendenciát azonban a pandémia megjelenése mérsékelte, így a befektetési cél után (29%) a második legfőbb motivációt jelenti hónapról hónapra az ingatlanvevők körében az első lakás vásárlása, a nagyobb ingatlanba való költözéssel egyetemben (25-25%).

 

A Duna House idei értékesítési adatai alapján a fővárosban 27% körül alakult az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása, vidéken pedig 23%-os érdekeltség volt tapasztalható. Hazánk egészét tekintve átlagosan 26,8 millió forintot fizettek a vevők első otthonukért. Budapesten átlagosan 55-65 négyzetméteres lakást kerestek és közel 696 ezer forintot fizettek érte négyzetméterenként, amely így 37 millió forintos ingatlanoknak feleltek meg. Vidéken kedvezőbb helyzetben voltak az első vásárlók, az általuk fizetett átlagos négyzetméterár csak 339 ezer forint volt, amely 23 millió forintos fajlagos ingatlanárat mutat, ezért cserébe viszont akár 65-80 négyzetméteres ingatlant is tudtak választani. Összességében a fiatal vásárlók többsége (68,5%) maximum 30 millió forintért szerződött le első lakására, közel negyedük viszont 30-50 millió forint közötti értéket is hajlandó volt fizetni érte. A Duna House hálózati rendszerén belül értékesített, első otthonként szolgáló, legdrágább ingatlan egy óbudai, 158 négyzetméteres ház volt, amelyhez 148 millió forintért jutottak hozzá első ingatlanként.

forrás: duna house







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Sorsfordító pillanatok: az Ikreken kívül még 3 csillagjegyre rámosolyog a karma

Az asztrológia szerint négy csillagjegy számára hozhat pozitív fordulatot egy váratlan esemény. Te is azok között vagy, akikre rámosolyog...

Lemaradt róla? Parádés fotókon a 2026-os Oscar-gála legemlékezetesebb pillanatai

Magyar idő szerint vasárnap éjjel a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződött, ahol immár 98. alkalommal adták át az Oscar-díjakat a Los...

Jöhet a baba Zdroba Patriknál és Bádoki Bettinél: "Megálmodtam, hogy kislányunk lesz"

Zdroba Patrik és Bádoki Betti számára a hűség és az őszinteség a legfontosabb értékek. Az énekes felesége szerint kapcsolatukat csak a...

„Reggelente érte éri meg felkelni” – Kőgazdag Szandi élete legboldogabb időszakát éli

Tuvic Aleksandra, a Kőgazdag Fiatalok című reality egykori sztárja, most éli élete legboldogabb időszakát, miután tavaly szeptemberben...

Demi Moore durván lefogyott: így jelent meg az Oscar-gálán a színésznő – fotók

Demi Moore SAG-gálán és Oscar-gálán való megjelenései után egyre többen aggódnak a 63 éves színésznő egészsége miatt. A...

Már a másfél éves gyerekek is naponta átlagosan másfél órán át bámulják a képernyőt

Egy új magyar kutatásból kiderült, hogy szoros összefüggés van a digitális eszközök használata és a később kialakuló pszichés...

Magyar Péter szerint provokáció volt a Tisza rendezvényén megjelent ukrán zászló

Egy szemtanú korábban azt nyilatkozta a Telexnek, hogy nem Tisza-szimpatizánsok feszítették ki a zászlót, hanem egy szervezett akció...

Döbbenetes adatot tárt fel egy óriási kutatás: a Parkinson-kórral élők 96 százaléka egy súlyos tünettől szenved

A betegek szinte mindegyike álmatlansággal vagy nappali álmossággal küzd. Ezt a panaszt gyakran a szaglásvesztés és a szédülés is kíséri.

Pottyondy Edina, Tapasztó Orsi, Molnár Áron: Egy társadalom ébredésének lehetünk szemtanúi, és ez csodálatos

A hírességek közös fotót posztoltak a tegnapi Nemzeti Menetről. A magyar társadalom viszonyát a kormánnyal bántalmazó kapcsolatként...

5+1 hazai arborétum, amelyet tavasszal mindenképp meg kell látogatnod

Több színben pompázó virágmezők, rügyező fák, zöldellő tisztások és vidám madárcsicsergés vár a legtöbb természetvédelmi...

A Padlás Rádiósa elnémult: Kaszás Attila öröksége ma erősebb, mint valaha

A felvidéki származású színművész 2007-es halála után a szakma összefogott. Az általa képviselt szellemiséget a róla elnevezett díj,...

Charles Gati: Pótvizsga

Válaszoljon a következő kérdésekre:1. Ki kezdeményezte az orosz-ukrán háborút?A) BrüsszelB) Alex SorosC) Oroszország2. Ki vagy mi...

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához

A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást

Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett

Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.

Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha

Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.

Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett

A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.

„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt

A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.

Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?

A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a

Így fest közelnézetből a Tisza Nemzeti Menete - Képek

Legfrissebb fotógalériánkban mutatjuk, hogyan vonulnak az Andrássy úton és az Oktogonon át a Tisza és Magyar Péter szimpatizánsai.

blogmorzsák

Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?

Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?

Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?

Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

0