30 éve próbál összetartani és fejleszteni az Európai Unió
De mit adott nekünk a kohéziós politika?
A kohéziós politika – amely idén éppen 30 éves – az EU-n belüli egyenlőtlenségek csökkentésének legfőbb eszköze, az EU tagállamainak és régióinak általános fejlődését szolgálja. Nemcsak az EU szegény országait, hanem a gazdagabb országok szegényebb régióit is célozza.
A kohéziós politika adja az állami beruházások 8,5 százalékát az Európai Unióban. 2013-tól 2020-ig 1,1 millió kisvállalkozást támogat, több mint 7 millió embernek segít munkát találni, és majdnem 9 milliónak új képzettséget szerezni.
– A célok eléréséhez pénzre is szükség van, és a kohéziós politika az egyik eszköz ebben. Erre pénzt kell áldoznunk, de szabályokra is szükség van, mert a kohéziós politika nem egy ajándék – vélte egyik felszólalásában az Európai Parlament elnöke. Antonio Tajani hozzá tette: – Én személy szerint hiszek a kohéziós politikában. Ösztönöznünk, támogatnunk kell, de azoknak, akik ezt a pénzt kapják, szintén el kell mondanunk, hogy ez nem magán jellegű erőforrás, hanem más európai polgárok pénze.
A kohéziós politika az Európai Unió legfontosabb beruházási politikája
A kohéziós politika, amely az Európai Unió minden régiójára és városára kiterjed, támogatja a munkahelyteremtést, az üzleti versenyképességet, a gazdasági növekedést, a fenntartható fejlődést, valamint javítja a lakosok életminőségét.
A portugál példa
Amikor 1986-ban Portugália csatlakozott az Európai Unióhoz, a csecsemőhalandóság húsz százalékkal magasabb volt az európai átlagnál, amelyet mára az európai átlag alá csökkentették. Antonio Costa portugál miniszterelnök egy korábbi beszélgetésben elmondta, hazájában a leggazdagabb és legszegényebb régiók között 70 százalékkal csökkent a gazdasági különbség, de korábban az oktatási rendszerük struktúrája is deficites volt, vagyis hiányos volt a szakképzésük. – Ezen javítottunk még a gazdasági válság és a megszorítások idején is – hangsúlyozta Costa. – 2004 és 20016 között 35 százalékról 12,6 százalékra csökkentettünk az iskolából kibukók arányát, de a 30-34 évesek felsőoktatási esélyeit is 17,5-ről 35 százalékra emeltük ugyanebben az időben. Ez az jelenti, hogy a gazdasági nehézségeink és az akkori gazdasági realitások ellenére az euróval, az EU bővítésével, a globalizációval együtt a kohéziós alapok létfontosságúak voltak abban, hogy Portugália fejlettebb és harmonikusabb országgá váljék.
– A kohéziós alapok nem csak a gazdasági reformokról szolnak, nagyon mélyen, az európai alapértékekben gyökereznek – emelte ki a portugál kormányfő. – A kohéziós alapok segítségével jutottunk el területünk minden városába, falujába és utcájába. A kohéziós alapok a legerősebb kapcsolat az EU és a polgárok között.
| Tudta? A 2014–2020 közötti időszakra Magyarország részére 21,9 milliárd euró jut a kohéziós politika pénzalapjaiból: • 15 milliárd euró a kevésbé fejlett régióknak (Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld); • 463,7 millió euró a fejlettebb régiónak (Közép-Magyarország); • 6 milliárd euró a Kohéziós Alap keretében; • 361,8 millió euró az Európai Területi Együttműködésre; • 49,8 millió euró a fiatalok foglalkoztatási kezdeményezésére. |
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Brutális a magyar focista sérülése, elmozdult a szemgolyója - Orvosa elárulta a részleteket
Még a profi orvos szerint is csak kocsmai verekedések után látni ilyen sérülést.
Meggyőzően tette le névjegyét az Arsenal
Egyértelmű elragadtatás fogadta a bajnok győzelmét a kupagyőztes Manchester City felett. Az Arsenal 3-0-ra győzte le ellenfelét.
Lángokban állt egy óvoda Hejőpapin, négy városból érkeztek a tűzoltók
A Borsod megyei településen a Kossuth utcai épület tetőszerkezete kapott lángra vasárnap este. A katasztrófavédelem szerint több...
Nem csak a Duna, a Tisza is katasztrofális állapotban van, a búvárokat is bevetették Szolnoknál
Történelmi mélypontra esett a Tisza vízállása Szolnoknál, miután a Kisköre alatti szakasz folyamatosan apad. A kritikus helyzet miatt a...
8 dolog, amit tegyen meg szex után
Van, amit érdemes szex után tenni, ám van, amit kerülni kell.
Hajrágóllal nyert a Puskás Akadémia, botlott a címvédő ETO FC
A Puskás Akadémia házigazdaként 3-2-re legyőzte a Paks csapatát a labdarúgó NB I 4. fordulójának vasárnapi játéknapján. A címvédő...
Az időjárás is beleszólhat az augusztus 20-i ünneplésbe, így érdemes készülni
Mutatjuk, mire lehet számítani a nemzeti ünnep napján időjárás szempontjából.
A legocsmányabb pszichés nyomás alá helyezték a magyarokat népszerű webáruházak
Csúnyán felsültek, milliárdokat fizettek vissza.
Gyilkosság történt Erzsébetvárosban
Holttestet találtak egy lakásban, a rendőrség szerint felmerült az idegenkezűség gyanúja.
Cristiano Ronaldo kimondta: valószínűleg 2027-ben véget ér a pályafutása
A portugál támadó már azt is kitalálta, mit fog csinálni a nyugdíjazása után
Atyaég, mi történt a magyar tőzsdén? Erős volt a hét, ezek a papírok mentek nagyot
Újabb történelmi csúcsra ugrott a héten a magyar tőzsde, annak ellenére is, hogy nem minden vezető részvény tudott erősödni.
NB II: 2 meccs, 11 gól, 1 piros - eredmények
Valósággal potyogtak a gólok a vasárnapi NB II-es meccseken, Karcagon hatszor, Szentlőrincen ötször találtak a kapuba a csapatok.
Sport
Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának
A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.
Kylian Mbappé olyan nyilatkozatott tett, hogy csak pislognak a Real Madrid szurkolói
A francia érzi, hogy gesztusokat kell gyakorolnia.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg
Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője
Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.
Berobbant a 16 éves magyar csodagyerek, országos csúccsal jutott az Eb-döntőbe Pápai Olivér
Két magyar úszóért is szoríthatunk vasárnap a párizsi Európa-bajnokság 400 méteres férfi gyorsúszásának döntőjében.
Világsztárt igazol a FC Barcelona, már a repülőútját szervezik
Az utolsó fázisához érkezett a klubváltás.
Eléggé aggódik az Arsenal edzője, amiért betiltották a törölközőket a Premier League-ben
Nem zuhanyzói tiltásról van szó.
Mohamed Szalah bemutatkozott az FTC Európa-liga ellenfelénél, amely máris előnyt élvez
A török csapat döntetlennel kezdte a bajnokságot.
Tiltott zónákban fotózott a magyar üzletember: az USA-vízumot is elbukta miatta
Fog ő még magyar vb-meccset fényképezni!
Szemüregfala eltörött, szemgolyója elmozdult a Nyíregyháza futballistájának, hosszú kihagyás vár rá
Először volt a kezdőcsapat tagja pályafutása során a 22 éves támadó.
Gyere, Egér, gyere kicsi lány. – születésnapos lett a kecses úszófenomén
Ő volt a legkisebb, de könnyedén legyőzte a nagyokat.
Bulvár
Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját
A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.
Több mint egy órát késett a mentő, miközben szívrohamban elhunyt a 39 éves édesanya
A nő férje megpróbálta újraéleszteni a feleségét, de nem járt sikerrel.
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította
Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?
Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást
A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.
Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés
A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.
Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok
Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.
A színésznő Vastag Csaba párja volt 5 évig: ez a jóképű férfi az új szerelme
Görgényi Fruzsina a párjával utazott el néhány napra, onnan posztolt szerelmes képeket.
Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és több növényem lett, mint valaha
Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és az eredmény meglepett.
Újabb közlekedési tragédia, ezúttal a Balatonnál
Elgázolt a vonat egy embert Ábrahámhegyen vasárnap délelőtt - közölte a katasztrófavédelem. Lassul a közlekedés az észak-balatoni vasútvonalon.
Minden nyugdíjas nagyon figyeljen. Jön a szeptemberi nagy dátum
Az augusztusi nyugdíjat a bankszámlára kérők már a héten megkapták. A Magyar Államkincstár 2026-os ütemezése szerint az augusztusi ellátások várható banki jóváírásának napja augusztus 12., szerda volt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


