30 százalékkal több pénz jut innovációra az uniós Horizont programban
Harminc százalékkal több, összesen 70 milliárd euró jut innovációra a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban a Horizont 2020 elnevezésű kutatás-fejlesztési keretprogramban - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.
Cséfalvay Zoltán erről az Új lehetőségek a horizonton - Horizont 2020 program nemzeti nyitókonferenciáján beszélt, amelyet az NGM és a Nemzeti Innovációs Hivatal szervezett.
Emlékeztetett: az Európai Parlament november 21-én fogadta el az unió hétéves költségvetését, amely a Horizont 2020 program büdzséjét is tisztázta. A növekedés azt jelzi, hogy a közösség az innovációban látja azt a kitörési pontot, amivel a gazdasági válság után növekedési pályára állhatnak az uniós tagállamok.
Cséfalvay Zoltán szerint a Horizont 2020 megpróbál választ adni arra az európai paradoxonra, miszerint Európa jó a kutatásban, délkelet-ázsiai versenytársaihoz képest a k+f gyakorlati megvalósításában és ipari hasznosításában mégis hátrányban van. A program ezért az eddiginél jobban támaszkodik a kutatási eredmények gyakorlati megvalósításra - tette hozzá.
A magyar szempontból fontos változások között kiemelte: a Horizont 2020 a kevésbé sikeresen pályázó országok és régiók segítését is célul tűzte ki. Az Európai Tanácsban a magyar elnökség vetette fel először 2011-ben, hogy az uniós szintű innovációs forrásoknak csak 5 százalékát érik el az újonnan csatlakozott kelet-közép-európai országok. Az akkori felvetés eredménye, hogy már önálló célkitűzésként 816 millió euróval megjelenik a részvétel kiszélesítésének támogatása.
Közlése szerint a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) működéséhez 2,7 milliárd eurót kap a program költségvetéséből.
Úgy vélte, hogy a jelenleg Magyarországon zajló jelentős intézményi változások lehetővé teszik, hogy a 2014-2020 közötti időszak uniós és hazai forrásainak felhasználását a gazdaság szolgálatába lehessen állítani. A kormány számításai szerint a januártól induló hétéves ciklusban a kohéziós és strukturális alapokból az országba érkező 2300 milliárd forint uniós forrás 10 százalékát közvetlenül kutatás-fejlesztésre fordítják.
Közölte: a parlament hétfői döntésének értelmében 2014 január elsejétől az NGM-hez kerül a kutatási, technológiai és innovációs alap, a hazai és az uniós k+f források felhasználásának összhangja érdekében. Megvannak a technikai és szervezeti feltételei annak, hogy Magyarország sikeresen vegyen részt az uniós szinten a forrásokért zajló kutatás-fejlesztési versenyben - összegezte. December 9-én a V4-ek innovációért felelős miniszterei Magyarországon tanácskoznak, ahol a Horizont 2020 programra való felkészülés központi téma lesz.
Wolfgang Burtscher, az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatóságának főigazgató-helyettese hangsúlyozta: a Horizont 2020 program költségvetését megemelték, miközben az EU teljes költségvetése 4 százalékkal csökkent. Kulcsfontosságúnak nevezte azt is, hogy a keretprogram megvalósítása a korábbinál jóval egyszerűbb lesz, amiben a magyar elnökség 2011 első félévében a kidolgozás során jelentős részt vállalt. Jó eredménynek nevezte, hogy Magyarország a korábbi, a 2007-2013 közötti hetedik keretprogramban 1500 sikeres pályázattal összesen 270 millió eurós támogatást kapott kutatás-fejlesztésre.
Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) megbízott elnöke arról beszélt, hogy a magyar pályázók sikerét a NIH konkrét programokkal segíti, az úgynevezett Nemzeti Kapcsolattartók (NCP-k) hálózatát üzemelteti. Ezt a célt szolgálja a nyitókonferencia is, illetve a Horizont 2020 programról számos információs napot tartanak országszerte - tette hozzá. Hangsúlyozta: a magyar kutatók részvétele a programban nincsen korlátozva, annyi pénzt nyerhetnek el, amennyi sikeres pályázatot benyújtanak.
hírek innen, onnan
Azonnal dobja ki ezt a barackot, nagy baj van vele
A megengedettnél nagyobb mennyiségben tartalmaz ez az aszalt sárgabarack kén-dioxidot, ami nagy bajt is okozhat, ezért visszahívják.
Egyre több fiatalnál diagnosztizálnak rákot – a kutatók sem értik, mi áll a háttérben
Egyre több 50 év alatti embernél diagnosztizálnak rákot. A fiatalok prosztatarákos megbetegedéseinek aránya húsz év alatt a...
Nehogy megegye! Óriási baj van a népszerű sárgabarack termékkel
Figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután határérték feletti kén-dioxid-tartalmat mutattak ki...
Súlyos allergiás reakciót okozhat a népszerű nassolnivaló – azonnali termékvisszahívást rendelt el a Nébih
A határérték feletti a kén-dioxid-tartalma.
Bűntudat nélkül nassolnál este? Ezt a 3 finomságot érdemes kipróbálnod
Érdekes tény, de az esti édesség utáni erős sóvárgás gyakran azt jelzi, hogy a szervezetednek hiányoznak bizonyos tápanyagok....
Tisza-kormány: Magyar Péter hamarosan interjút ad, új taggal bővült a Médiatanács
Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a...
Egy centit emelkedett csak a Balaton vízszintje: semmit sem ért az eső?
A hétvégi eső után látványosabb változást is várhattunk volna a Balatonnál: október 12-én az átlagos vízállás mindössze egy...
Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.
Magyar Péter bejelentése: Történelmi mélyponton a Duna Paksnál, de működik az erőmű
A folyó rekordalacsony szintje ellenére a mederküszöbbel eddig soha nem látott, 61 centiméteres duzzasztást sikerült elérni a...
Robban a bomba a Házasság első látásra utolsó közös vacsoráján
Bőven tartogat még meglepetéseket a Házasság első látásra reality a nézők számára: elérkezik az utolsó randi a döntés előtt,...
Időjárás: Szinte mindenhol kisüt a nap, de ezen az országrészen marad a borús idő
Csendes, többnyire derült kedd estére és napos, alapvetően száraz szerdára készülhetünk. A fagyzugos területeken hajnalra erősebb...
Fordulat a Jeszenszky Gézáék elleni támadás ügyében, megváltozott a bíróság döntése
A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék kedden megváltoztatta az elsőfokú végzést, és egy hónappal meghosszabbította annak a...
Sport
Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra
A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Kőkemény kritika: veszélyben van Andoni Iraola állása a Liverpoolnál?
Több szakértő is nekiugrott Szoboszlai Dominik edzőjének.
Bulvár
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról
Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert
Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban
Kapitány István is reagált a Fidesz felháborító parlamenti jelenetére
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a parlamentben történteket bírálta, miután Magyar Péter miniszterelnök felszólalása alatt fideszes képviselők bingóztak, Pócs János pedig egy „hányinger” fe
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


