Ezt olvasta már?

Ezek a lakásdrágulás és piaci élénkülés rejtett okai

Több friss adat is igazolja, hogy rég volt hasonlóan kedvező helyzetben a magyarországi lakáspiac.

0

5 kötelező animációs film Miyazaki mestertől!

Összegyűjtöttük Hayao Miyazaki munkásságának szerintünk 5 legékesebb gyöngyszemét, amelyet mindenképpen érdemes megnéznie mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik a japán kultúra és így a japán animációs filmek (animék) világa iránt.


hirdetés

Azok, akik jártasak az anime animációs film műfajának szcénájában és magában az anime fandomban biztos, hogy ismerik azt a nevet, amely – nem csak – az én véleményem szerint a zsenialitás szinonimája: Hayao Miyazaki. Bár azt is megmerem kockáztatni, hogy talán azok is hallották már Miyazaki mester nevét, akik egy filmjét sem látták. A Chihiro Szellemországban című filmjével úgy gondolom nagyon sokan kerülhettek interakcióba és a legtöbb emberből hasonló érzelmeket és reakciókat váltott ki az Oscar-díjas animációs film, amely révén a rendező beleírta magát a filmművészet történelmébe.

Összegyűjtöttem Hayao Miyazaki munkásságának szerintem 5 legékesebb gyöngyszemét, amelyet mindenképpen érdemes megnéznie mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik a japán kultúra és így a japán animációs filmek (animék) világa iránt, azoknak, akik filmkedvelők és egy kis kuriózuma vágynak és azoknak is, akik rajonganak a japán kulturális termék iránt, de véletlenül még nem látták valamelyik filmjét!

A mesterről röviden

Hayao Miyazaki 1941-ben született Japán fővárosában, Tokióban. Már korán érdeklődést mutatott a mangák (japán képregény, amelyet jobbról balra lapozva kell olvasni az európai és amerikai képregény-hagyományokkal szemben) és az animék iránt így 1963-ban, 22 évesen csatlakozott a Toei Animation nevű japán animációs és filmstúdióhoz. Miyazaki in-between művészként dolgozott, ami annyit jelent magyarul, hogy “köztesezés”. Ekkor az animációk még fóliákon készültek így a kulcsfázisrajzolók rajzolták meg egy-egy szereplő legfontosabb mozdulatait, amely kulcsfázisok közötti fázisokat ki kellett tölteni, amely feladat a fiatal Miyazaki munkája is volt. Később Isao Tahakata rendezővel kezdett el kollaborációs munkákban részt venni.

1985-ben Isao Tahakatával és Tosio Suzikuval együtt megalapította a Ghibli Studiot, amelynek égisze alatt született jó néhány anime mestermű, nem csak a mester keze által.


5 Miyazaki-alkotás, amely kötelező


5. Totoro – A varázserdő titka (My Neighbor Totoro)

Az 1988-ban bemutatott film a háború utáni japánban játszódik és egy professzor, illetve annak két kislányáról szól, akik új helyre költöznek az erdő közvetlen szomszédságába. A természet és az ember kapcsolata itt is megjelenik, ahogy az Miyazaki számos művére jellemző. Itt azonban nem a konfliktus a kapocs a két "fél" között, hanem pont a szeretet, a kedvesség. A gyerekek kapcsolatba kerülnek az erdő szellemével, Totoroval, aki egy hatalmas macska-medve-nyúlszerű lény, aki szeret aludni, termetes teste ellenére nagyokat ugrik és bármikor képes hívni a Macska-buszt (egy hatalmas macskát, amelynek teste maga az utastér) amely villámsebességgel érkezik egyik helyről a másikra. A lányok édesanyja kórházban lábadozik, a professzornak pedig dolgoznia kell egy közeli városban, így a lányok sokat vannak egyedül. Az ő kalandjaikat követhetjük végig Totoróval az oldalukon, aki játékos kedvességével szórakoztatja a lányokat és szalad segítésükre, amikor bajba kerülnek.

Ez Miyazaki talán egyik legkedvesebb meséje, amely tényleg teljes egészében gyermekszemnek és léleknek készült a maga játékosságával és gyermeki ártatlanságával. Totoro a megtestesült természet, amely iránt hálával kell lennünk hiszen kölcsönösen a hasznunkra és segítségünkre van. Miyazaki zseniális tanmeséje a természet szeretetéről szól és arról, hogy tisztelünk kell azt és hálával tartozunk neki.

A Totoro hat díjat zsebelt be összesen, köztük a Mainichi Film Award és Blue Ribbon Award díját is.

4. Nauszika – A szél harcosai (Nausicaä of the Valley of the Wind)

Nehéz volt mérlegelni, hogy a Nauszika vagy A vadon hercegnője kerüljön a harmadik helyre, de végül a Nauszika csúszott le ide, pedig Miyazaki 1984-es animéjében is egy rendkívüli disztópikus vízió ölt testet a vásznon, ahol szintén előkerül az ember-természet konfliktus, amelyben az emberek azok az önző, erőszakos és felelőtlen lények, amelyek önnön érdekeik miatt pusztítják vagy akarják elpusztítani a jelen esetben egyébként látszólag kártékony természetet.

A film egy posztapokaliptikus jövőben játszódik, ahol a Tűz Hét Napja, egy emberek által elindított apokaliptikus háború eredményeként létrejött toxikus dzsungel, mérgező fák, növények lepik el a földet és hatalmas bogarak fenyegetik a csekély számú megmaradt embereket, akik különböző királyságokban élnek. A film főszereplője Nauszika, a Szél Völgyének ifjú hercegnője, aki különös és kíváncsi kapcsolatot ápol a mások által ellenszenvet kiváltó mérgező növényekkel és gigászi bogarakkal.

Tolmékia királysága egy ősi fegyvert akar bevetni a kolosszus rovarok és mérgező erdők együttese, a Pusztulás tengere ellen, hogy véget vessen az emberiség kihalásához vezető fenyegetésnek. Nauszika azonban rájön egy titokra, amely fényt vet a Pusztulás tengerének megoldására és meg kell akadályoznia, hogy a tolmékok bevessék a hatalmas, ősi fegyvert a mutáns rovarok ellen.

A film 6 díjat nyert el, köztük a 7. Anime Grand Prix legjobb anime kategória díját is.

 

3. A vadon hercegnője (Princess Mononoke)

Az 1997-es “A vadon hercegnője” című Miyazaki anime volt az első olyan munkája a rendezőnek, ahol kvázi háromdimenziós számítógépes grafikát alkalmaztak a hagyományos japán animációs filmkészítési technikák mellett, hogy például olyan eddig nem tapasztalt látványeffekteket vigyenek vászonra, amelyre azelőtt nem nagyon volt példa animébe.

A mese egy japán történelmi korszakot (Muromacsi-kor) idéző mű, amelyben az emberiség és természet ma is aktuális csatája zajlik ezzel is társadalomkritikát mérve a nézőkre Miyazaki. A filmben a világot hatalmas erdők borítják és fantasztikus elemekkel vannak kiegészítve, mint az állat formájú istenek és az Erdő Szelleme, amely élet és halál ura.

A film főszereplője eleinte egy fiatalos harcos fiú, Ashikata, aki faluját megvédve megöl egy démonoktól és gyűlölettől megzabolázott vadkan istent, amelyhez hozzáérve átok alá kerül, amely szépen lassan felfogja emészteni a testét és a lelkét ezzel halálra ítélve őt. A fiúnak el kell hagynia faluját, miközben ő falujának utolsó “nemesvérű” sarja.

Elindul a távoli keletre, hogy az Erdő Szellemét megkeresve az átok gyógyírére leljen, de útja alatt belekeveredik az Erdő Szellemének erdejének természetfeletti őrzőinek és annak erőforrásait végletekig kiaknázni akaró Vasváros lakóinak konfliktusába. Ekkor találkozik San-nal, a farkasleánnyal, aki ember mégis az erdőben él az istenek között. Ashikata célja az emberek és a természet harmóniájának visszaállítása, amely mindig csak ideiglenes volt, a háború lassan felemészti az erdőt és az Ashikatán lévő átok is sürgetően terjed.

Miyazakinak ez a filmje is számos díjat elnyert, főleg Japánban így például a film megjelenésének évében a legjobb rendező és az Isihara Judzsiro-díjat is hazavihette a Nikkan Sports Film Díjátadón. Azért Amerikában sem maradt el a film elismerése, hiszen 2000-ben a legjobb hangvágásért Golden Reel Awardot, valamint Golden Satellite Awardot, 2001-ben pedig Szaturnusz- és Nebula-díjat nyert.

 

2. A vándorló palota (Howl’s Moving Castle)

A vándorló palotát Wynne Jones regényének adaptációjaként készítette el Miyazaki. A film egy I. világháború első hónapjaira hajazó hangulatban játszódik, már nem olyan értelemben, hogy a környezet, és a történelmi események az animébe lennének ágyazva, de a társadalmi közhangulat egyfajta vihar előtti csendet tükröz, mint amikor az emberek eleinte valóban örültek annak, hogy háború lesz a történelem során.

A világot varázslók, boszorkányok és mindenféle mágusok járják, akik sok esetben ide vagy oda, az ellenséghez vagy a királysághoz húznak. Ennek a filmnek is egy fiatal lány, Sophie a főhőse, aki egy kedves, ártatlan és szerény kalapkészítő. Nagy nőcsábász, veszélyes varázsló hírében áll egy Howl nevű, szép varázsló, aki elvileg felfalja a gyönyörű lányok szívét miután elcsábította őket.

A kis szürke Sophie egynap összetalálkozik a városban Howl-lal, aki éppen akkor érkezik, amikor a lány egy szűk sikátoron keresztül nővéréhez igyekezve a városban állomásozó katonákba botlik, akik egyfajta rejtetett, nem egyértelmű, de sejtető “erőszakkal” közelednek a lány felé és szavakkal inzultálják. Howl megmenti és Sophie ámultba kerül attól mennyire más a varázsló, mint ahogy azt a pletykák mondják.

Egy féltékeny boszorkány, a Puszták Boszorkánya, akinek Howl szívére fáj a foga, féltékenységében - mivel szolgái a varázsló nyomában voltak, amikor megmentette Sophiet - megátkozza a kalapkészítő lányt, aki öreg asszonnyá változik. Keserűségében a lélekben fiatal, de az átok miatt öreg néni Sophie elindul a pusztába, hogy minél távolabb kerüljön a várostól. A pusztában Howl mozgó kastélyába botlik, amelyet egy tűzdémon irányít és a nagy szél miatt bemegye a külön mozgó épületbe.

Az öreg asszony ezután házvezetőnőként kezd el dolgozni Howlnak, aki Calciferrel a tűzdémonnal és Markl-lal a varázslóinassal él együtt. Az idő elteltével a szerelem egyre inkább megtörni látszik az átkot és Howl kezd rájönni, hogy az öreg asszony ki is valójában.

A háború közben egyre inkább elfajul és egyre véresebb és aljasabb lesz, amit Howl szeretne megállítani, aminek azonban nagy ára van. A szerelem, a varázslat, a háború, és a külsőségek sokszor lényegtelen mivoltának animációs filmje ez, amiben egy bátor lány nagymama testben vívott harcait és kalandjait követhetjük végig.

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Oroszlán díjra jelölték és Arany Osella díjat vihetett haza. Oscar-díjra is jelölték a legjobb animációs film kategóriában, de nem tudta elnyerni úgy, mint a Chihiro Szellemországban.

 

1. Chihiro Szellemországban (Spirited Away)

A Chihiro Szellemországban Miyazaki talán legelismertebb, leghíresebb, legsikeresebb és merem állítani legjobb műve. Film főhőse egy 10 éves kislány, aki szüleivel éppen egy új városba költöznek, amit Chihiro nem fogad túl nagy lelkesedéssel hiszen ott kell hagynia nem csak rég lakhelyét és otthonát, de iskoláját és barátait is, akiktől kapott egy csokor virágot és azt szorongatva kezdődik el a film. Ezután úgy tűnik a három tagú család eltévedt és a karakán apuka egy erdős úton akarja lerövidíteni az utat, hogy eljuthassanak még a költöztetők előtt az új házukba.

Már ekkora szemünk elé tárul a Miyazakira és a Ghibli Stúdióra jellemző gyönyörű látványvilág, amely szinte már életre kel a képernyőn keresztül. A természet, a fák, a virágok, a legapróbb lényegtelen szinte semmitmondó háttérdíszlet is olyan részletességgel van ábrázolva, hogy az sokban hozzájárul a film zsenialitásához. A legapróbb részletekig minden egyes képernyőn megjelenő tárgy ki van dolgozva, ezzel is azt sugallva mekkora munka rejlik a film mögött.

Ezután akadályba érkezik a család és nem tudnak tovább haladni a négykerék meghajtású autójukkal így gyalog folytatják az utat egy érdekes nyöszörgő épület sötét alagútjában, ahonnan kellemes mégis baljós szellő fúj. Chihiro már ekkor hangot ad érzései és intuíciói által sugallt ellenszenvének végül mégis megindulnak az ismeretlenbe. Mikor átérnek egy gyönyörű, néhány romos épülettel és fura, két arcú szobrokkal tarkított zöld mezőre jutnak, ami igazából már egy szellemvilág. Chihiro szülei ínycsiklandó ételekre bukkannak az egyik épületbe és lakmározni kezdenek, amelynek következményei meg is lesznek. Chihiro magára magad végül, amikor is kezd alkonyodni és megjelennek a szellemvilág különös lakói. Kétségbeesetten, delíriumos álomnak képzelve próbál meg visszaszaladni autójukhoz, de az alagút már sehol csak egy hatalmas vízfelület.

Ekkor jön segítségére egy látszólag helybéli fiú, aki később instrukciókkal ellátva megmondja Chihirónak hogyan tud munkát szerezni a szellemvilág és annak fürdőházának vezető boszorkányától Yubabától, és megmenteni szüleit. Chihiro bátoráságának rögös útját követhetjük végig, ahogy a szellemvilág isteneinek luxus wellness központjában próbál meg a túlélésért küzdeni és megmenteni szüleit.

A Chihiro Szellemországban 2011-ben a Japán filmfesztivál legjobb film díját vihette haza. Rá egy évre 2002-ben a Berlini filmfesztiválon elnyerte az Arany medve-díjat is. Majd 2003-ban a filmművészet legrangosabb díját is hazavihette, amikor a legjobb animációs filmnek járó Oscar díjat zsebelhette be.

Az érzelmeket, a kalandot, a szeretetet, a kitartást, a fantasy stílusjegyeit, a japán kultúrát és a tanmesét helyezi bele az anime kontextusába, amely által egy teljesen új - animációs - filmművészeti stílust teremt meg, egyedi ábrázolással, Miyazaki-stílussal felruházva, amelyet csak még jobban színesit a Ghibli Stúdió égisze alatt létrehozott számos gyönyörű képzeletbeli vagy valós elemeken alapuló tájkép. Miyazaki egyik véletlenszerű vagy pontosan tudotos sajátossága filmjeiben, hogy a legtöbb animében a főhős karaktere egy lány vagy egy nő. Persze a férfiak is megjelennek erőteljes mellékszereplőként vagy másodhegedűs főszereplőként, de a prímet mindig a női nem képviselői viszik (Chihiro, Sophie és a többi).

Talán úgy is nézhetjük, hogy nem feltétlen a lányok/nők a film főszereplői, de mégis rájuk helyeződik nagyobb hangsúly, főleg, hogy legtöbbször ezek a karakterek inkább tizenéves lányok mintsem nők. Ennek talán az az oka, hogy Miyazaki filmjeit elsősorban gyerekeknek készíti, de azok tartalma, kontextusa és szimbolikája messze meghaladja sok esetben a gyermekek befogadóképességét. Az animációs filmek hangulatában és egyes jeleneteiben úgy érezhető ezek az animék (vér ábrázolása, ambivalens nyomasztó karakterek, háború és a szörnyek, különös lények sokszor ijesztő antropomorf ábrázolása) felnőtteknek készültek, amit azonban olyan módon megcáfolt a rendező, hogy az ő alkotásinak elsődleges célközönsége a gyerekek.

 

lockkerdee







0

hírek innen, onnan

Így fog kinézni az új 500-as, ami februártól kerül forgalomba

A régi változattal jövő október végéig lehet majd fizetni.

Megvan a döntés: így hívják a magyar topmilliárdos új tőzsdei cégét

AutoWallisra nevezik át Veres Tibor tőzsdei szerzeményét, az Alterát, a részvények számát pedig megnyolcszorozzák.

5 dolog, amire figyelj, amikor utasbiztosítást kötsz - A szakértő segít

Ha biztosításról van szó, hajlamosak vagyunk elodázni az apróbetűk elolvasását. Mutatjuk, mi az, amire mindenképp érdemes odafigyelned.

Felszólítják a képviselőket a távozásra

Rendőrök jöttek, akik a birtokvédelmi intézkedésre hivatkozva felszólították az ellenzéki képviselőket, hogy távozzanak, ellenkező...

Nagy Elek irányítja a BKIK-t a következő elnökválasztásig

Csoltó Gábor lemondása után került sor a döntésre.

Kedd reggel a nemzetbiztonsági bizottságban számolnak be a rendőri vezetők az elmúlt napokról

A képviselők bántalmazása miatt feljelentést tesznek a Budapesti Nyomozó Ügyészségen.

Megvan, mikor szavaznak a Brexitről

Január elején nehéz meccsre készülhet Theresa May.

5 szabály a stresszmentes karácsonyért: ha betartod, tényleg ünnepi lesz a hangulat

A vásárlási láz és a nyolcféle szaloncukor sem fog javítani a helyzeten: az ünnepi hangulathoz sokszor valami egészen más vezet, mint...

Vám- és áfaügyek a Brexit után

A Brexittel összefüggő vámkérdésekben hasznos magyar nyelvű tájékoztatókra hívja fel a figyelmet honlapján az állami adóhatóság.

0

Sport

Itthon havazik, Babos Tímea egy szál fürdőruhában pózol

A magyar teniszező élvezi a strandidőt.

Hosszú Katinka egy mondattal intézte el, hogy ő lett az év legjobbja

A FINA díját átvette, de a beszédet rövidre fogta a szövetséggel pereskedő úszónő.

Emberfeletti, amit Messi ebben a szezonban művel

Messi három gólt rúgott és kiosztott két gólpasszt. A Barca 50-ra nyert.

Balzsayért aggódnak az ökölvívók - Egészségi okok miatt nem dolgozik a kapitány

Budapest Aggasztó hírt osztott meg a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) szombati közgyűlésén a jelenlévőkkel Csötönyi Sándor (69) tiszteletbeli elnök: ifjabb Balzsay Károly (39) szövetségi kapitány az egészségi állapota miatt nem tudja ellátni a feladatait. Az olimpiai felkészülést így Törteli Ferenc megbízott kapitánnyal kezdik meg a válogatott sportolók.

Nem fagyott meg a futball az NB I szuperrangadóján

Kovács István üzent a sérült Lovrencsicsnek, Gorriarán odaszúrt a bírónak. Elégedett Vidi-játékosok, feldúlt fradisták.

Cristiano Ronaldo visszatér Madridba

Bajnokok Ligája: döntőnek is beillő párosítások a legjobb 16 között.

Nem akart focizni a Man. United Liverpoolban, ki is kapott

Mourinho betolta a buszt, Klopp erre betolta Shaqirit.

BL-sorsolás: Mourinhóék belehúztak, de a Liverpool - Bayern a csúcs

Élesedik a helyzet, kisorsolták a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első fordulóját. Jönnek a nyolcaddöntő-párosítások.

NB II: beindult a Vasas, a listavezető vereségével előzött a Gyirmót

A Békéscsaba nyerte a Budaörs elleni másodosztályú focirangadót.

0

Bulvár

Ezen a fotón látszik leginkább, mekkora tömeg tüntet a kormány ellen

Az MTI fotósa, Mohai Balázs készített fotót a Teréz körúton haladó tömegről.

Ne vegyél többé boltban fokhagymát, így sokkal jobban jársz

A fokhagyma az egyik leggyakrabban használt ízesítőnk, felhasználása igen sokrétű, ráadásul élettani hatása is igen pozitív. Tudtad, hogy termesztheted otthonodban is?

Felhúzta a szoknyát, bugyi nélkül villantott a vadító teniszezőlány

Valentina Fradegrada lengén öltözik, legutóbb bugyi és melltartó nélkül villantott a közösségi oldalán.

Így érzi magát egy cirkuszi oroszlán a szabadban 13 év fogság után

Brazíliában már tilos a vadonélő állatok cirkuszi szerepeltetése, ennek ellenére még mindig mentenek az állatvédők vadállatokat cirkuszokból.

Ernyey Béla 38 évvel fiatalabb felesége bombázó bikiniben - Thaiföldön nyaraltak

Ernyey Béla bikinis fotókat is készített gyönyörű feleségéről.

Nem jött be a túlóratörvény - visszaesett a Fidesz támogatottsága

Három százalékkal estek a teljes népesség körében, de még így is magabiztosan vezetnek. Jön fel a Momentum. Fotó: MTI Az Idea Intézet november 30-a és december 3-a között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a jelenleg frakcióval bíró pártok közül a Fidesz-KDNP és a Jobbik támogatottsága csökkent, az MSZP, a DK és a Momentum támogatottsága nőtt. A képviselőcsoporttal bíró LMP támogatottsága változatlan, a Párbeszéd december elejére a biztos szavazó pártválasztók körében elkötelezettebb támogatókat tudhatott magáénak. A felmérés alapján az október végi 37 százalékoshoz képest a Fidesz-KDNP-vel a teljes felnőtt népesség 34 százaléka szimpatizál, ez az arány a Jobbik esetében 11 százalékról december elejére 8 százalékra esett vissza. Az előző hónaphoz képest az MSZP-t...

Kálmán Olga megtette, amit a közmédia nem hajlandó: felolvasta a tüntetők követeléseit

A népszerű közéleti újságíró most épp nem dolgozik sehol, de azt mondja, független újságíróként megpróbálja minél több emberhez eljuttatni a követeléseket.  A műsorvezetőt augusztus 1-én rúgták ki a Hír TV-től, azóta Facebook oldalán kommunikál a közönségével. Most beolvasta azokat a követeléseket, amelyeket a közmédia nem hajlandó.  Az ellenzéki politikusok vasárnap késő este óta próbálják beolvasni a közmédiában a pontjaikat, de ezt nem engedte az MTVA vezetése.

Csányi ott feküdt keresztbe, ami a legjobban fájhat Orbánnak

A felcsúti labdarúgóklub és akadémia idei tao-programjára 2,3 milliárd forint támogatást ítélt meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), mégsem lehetnek elégedettek: eredetileg 7,45 milliárd forintot kértek Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiánál. Elmarad így egy új sportcsarnok felépítése, amelyre 5,2 milliárdot pályáztak.

Mi Orbán oldalán állunk

A migrációs válság kezeléséről, valamint a következő európai parlamenti választás után kialakuló új erőviszonyokról is nyilatkozott lapunknak Marco Zanni, az olasz Liga (Lega) EP-képviselője.

Tüntetéssorozat: Zuhan az elnök népszerűsége

Zuhan a francia elnök népszerűsége a hetek óta tartó zavargások hatására. Emmanuel Macront már csak a választók alig negyede támogatja. Az elégedetlenek aránya pedig 45 százalékra ugrott. Elemzők szerint sokan arrogánsnak, illetve elitistának tartják, ezért változtatnia kellene a vezetési stílusán.

blogmorzsák

Egy mocskos rendszer szíve

„Útban hazafelé, egyre inkább össze­szorul a gyomrom. Minden pillanat­ban, ahol van elérhető internet, a budapesti eseményeket követem.“

Könnyebb megveretni, mint megkérdezni egy ellenzékit

„Bayer szavai váltak valóra: úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.“

Téved, Miniszterelnök Úr! Maradunk!

„Ma Szeged is megmutatta, hogy kiáll a pesti tüntetők mellett!“

Mit vegyél karácsonyra egy autóbolondnak?

Ha a rokonodnak/barátodnak már az oviban is villáskulcs volt a jele, akkor bizonyára autós ajándékot vennél neki karácsonyra.

A karácsony sötét oldala

Beépített nyomozás derített fényt arra, milyen embertelen körülmények között gyártják a játékfigurákat egy kínai gyárban.

Alkotmányos kötelességünk fellépni a hatalom kizárólagos birtoklása ellen

Ezt a jogszabályhelyet Vörös Imre egykori alkotmánybírótól kezdve nagyon sokan elemezték már az utóbbi években.

Kő, ami úszik a vízen?

Igen, létezik ilyen, ráadásul viszonylag gyakori az előfordulása.

18 ritkán látott fotó a történelemből

Testőrök tűz alatt a libanoni elnök­választás napján, egy forradalmi holdjáró prototípus, Ku Klux Klán tagok Salisbury város főutcáján, és sok más érdekes fotó.

Ők a fényképezés női hősei

A brit Királyi Fotográfiai Társaság összeállította a befolyásos női fotósok százas listáját.

Csokoládés, vörös­boros, zöldséges marharagu

Vörösboros, omlós marhaláb­szár, finom zöldségekkel ÉS csokoládéval, valamint chilivel.

Sri Lanka olyan mint India, csak jobb

A város, ahol tényleg találkozik kelet és nyugat, és már félezer éve is egy­szerre beszéltek kínaiul és perzsául.

0