Ezt olvasta már?


6 millió forint bírságot kapott egy magyar cég

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felfüggesztette a SET GROUP Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését keddtől, és 6 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki, mert a társaság nem tette közzé határidőben a 2021-es pénzügyi évről készített éves jelentését.

 

 

A jegybank keddi közleménye szerint a tájékoztatási kötelezettségnek való jogszabályi megfelelés kérdésében célvizsgálatot is folytatnak a vállalatnál és a közelmúltban feljelentést is tettek.

Az MNB megállapította, hogy a SET GROUP nem tette közzé éves jelentését a tőkepiaci törvény által előírt április 30-i határidőig. Ennek oka az, hogy a társaság éves beszámolójáról is döntő közgyűlés határozatképtelen volt. Az éves rendes közgyűlések időpontjának megválasztását illetően a jegybank már 2018-ban vezetői körlevélben hívta fel a tőzsdei cégek figyelmét, hogy akkor járnak el kellő körültekintéssel, ha a közgyűlés időpontját úgy választják meg, hogy a közgyűlés esetleges határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlés kellő időben el tudja fogadni az éves, és szükség esetén a konszolidált éves beszámolót.

Az MNB a jogszabályoknak mindenben megfelelő éves jelentés közzétételéig felfüggesztette a SET GROUP részvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén.

A mostani intézkedés mellett a jegybank célvizsgálatot is folytat a SET GROUP-nál, áttekinti, hogy tevékenysége során mindenkor megfelelt-e a tájékoztatási kötelezettség teljesítésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Emellett a jegybank csalás és a számvitel rendjének megsértése gyanújával a közelmúltban feljelentést is tett a társaság tevékenységéről birtokába jutott adatokra alapozva - közölte az MNB.

 

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Így változhat a szülés Magyarországon: ezt jelentheti a választott orvos visszatérése

Történelmi mélypontra esett a születésszám Magyarországon, és erre válaszul több, a nőket és családokat érintő változást is ígér...

1000 éves titok az M1-esnél: egy Árpád-kori falu és egy zavarba ejtően „modern” lelet került elő a földből

Ahol ma kamionok dübörögnek az M1-esen, ott ezer évvel ezelőtt egy élő, lüktető falu állt, most pedig úgy tűnik, a föld nemcsak a...

10 ok, amiért a futás boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá tesz

A futásról legtöbben a fogyásra, az állóképességre vagy a formásabb lábakra asszociálunk, pedig a rendszeres kocogás nem csupán a...

Történelmi magyar családi siker született

Milliárdos osztalékot fizet a magyar gyógyszergyártó, a Richter és a Béres mellett is van élet.

Személyhajósok Szövetsége: a budapesti hajózás bakancslistás turistaprogram, ezért gyors lépésekre van szükség

A személyhajózási ágazat szereplői elkötelezettek a rendezettebb, egységesebb és modern budapesti Duna-part mellett, és készek támogatni...

Hatalmas botrány robbant ki az NKA-nál, a kuratórium szerint nem arról döntöttek, mint amit a szájukba adtak

Botrányt lett a Nemzeti Kulturális Alap 17 milliárd forintos kiemelt keretének elosztása, miután kormánypárti kampányokhoz kötődő...

Azonnali vizsgálatot rendelt el a kormány az azbesztszennyezés ügyében

A kormány közzétette, hogy az azbesztszennyezés helyzetének kezelése az érintett miniszterek feladata lesz.

Mégis felfedi Zsolt bácsi kilétét a Szőlő utcai ügy koronatanúja

Az áldozat arról beszélt, hogy az illető a Budapesti Javítóintézetben, Juhász Péter Pál asszisztálása mellett megerőszakolta.

Donald Trump 15-ről 25 százalékra emeli az Európában gyártott autókra kivetett vámot

Mivel az EUnem tartja magát a kereskedelmi megállapodásokhoz.

„Harag nélkül megértette” – így reagált Gulyás Gergely Szécsi Zoltán visszalépésére

Ezzel a mondattal kommentálta Szécsi Zoltán Gulyás Gergely reakcióját, miután bejelentette neki, hogy mégsem lesz a Fidesz-frakció tagja....

Így halad a legnagyobb hazai fürdőfejlesztés

Kiürítették az épületet, idén nekikezdenek az egyik – életveszélyes – épületrész felújításának. A látványosabb építési...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0