ÁSZ: a gazdasági társaságok jó kezekben vannak a megyei jogú városoknál
A gazdasági társaságok jó kezekben vannak a megyei jogú városoknál, ezek a települések tulajdonosként példaértékűen állnak cégeikhez - jelentette ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke csütörtökön Székesfehérváron.
Warvasovszky Tihamér ÁSZ-alelnök közölte: ellenőrzéseik tapasztalatai alapján a megyei jogú városok többsége szabályosan gyakorolja a tulajdonosi jogkört cégei felett, a legtöbb esetben ezeket jó gyakorlatnak minősítették.
Az alelnök örömének adott hangot amiatt, hogy az országos konferenciasorozat hat helyszínén 23 megyei jogú város összesen 152 gazdasági társaságának vezetőivel, képviselőivel oszthatták meg tapasztalataikat. Hozzátette, az érintett cégek mintegy háromnegyedét közvetlenül elérték, ami további javulást eredményezhet a gazdasági társaságok működésében.
Warvasovszky Tihamér rendkívül fontosnak nevezte, hogy a városok gazdasági társaságai jól működjenek, hiszen közszolgáltatásokat nyújtanak, vagyis nagy befolyással vannak az emberek mindennapjaira. Bejelentette, hogy az ÁSZ ennek érdekében csütörtökön megjelentette legújabb öntesztjét, amely segít a cégvezetőknek abban, hogy megismerjék működésük megfelelő szabályozottságát, de a program szakmai javaslatokat is tesz, ha valamely területen hiányosságok vannak.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere, az MJVSZ társelnöke kiemelte, hogy az önkormányzatok gazdasági társaságai közpénzből működnek, abból látják el feladataikat, és a közpénz elköltése csak átlátható keretek között mehet végbe. Ezt biztosítják a közbeszerzések is, amelyek szükségesek, de rendkívül bonyolultak. Ezért azt javasolta, hogy ha újabb országjáró rendezvénysorozatot indítanak, hívják meg a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályát (KFF), amelynek közreműködésével a határidőgondok, a jogi értelmezés változásai, valamint az alkalmassági feltételek átértékelése megtörténhet.
Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság főtitkára arról beszélt, hogy a közbeszerzési gyakorlat javítása, a jogsértések megelőzése a fő feladatuk, ebben pedig a konferenciák segítségükre voltak. Elmondta, hogy tavaly 11 361 közbeszerzési eljárás zárult eredményesen, ezek 42,6 százalékát, vagyis 4412 eljárást a regionális és helyi szervezetek, közöttük is jellemzően az önkormányzati cégek bonyolították le, vagyis a szemináriumok sokat segítettek az eljárások hatékonyabbá tételében.
hírek innen, onnan
Miért dagasztják a plédeket, takarókat a macskák?
Ha van cicája, biztosan Önnek sem ismeretlen ez.
Hatalmas pusztítással fenyegetőzik Irán – ez lehet a vége
Az iráni vezetés éles figyelmeztetést fogalmazott meg, miután az Egyesült Államok ultimátumot adott a Hormuzi-szoros megnyitására, és...
Balla Eszter közös fotón Down-szindrómás lányával: a 17 éves Emmát ritkán láthatjuk
Balla Eszter a Down-színdróma világnapjának alkalmából mutatta meg Emmát.
Kikötőbe vontatják a líbiaiak a Földközi-tengeren sodródó orosz kísértettankert
Az Arktik Metagaz nevű hajó tele LNG-vel, legénység nélkül sodródott a tengeren már hetek óta, miután feltételezhetően dróntámadás...
Ezek az ízek átverik az agyad
Az utóbbi időben ellepték a közösségi oldalakat azok a videók, amelyekben két teljesen hétköznapi alapanyagot együtt megkóstolva...
Reagált a BRFK arra, miért akadályozták az MKKP akcióját a CPAC helyszíne előtt
A Szőlő utcai visszaélésekről akartak videót levetíteni.
Drámai mentés: elmerült a horgász, a parton küzdöttek az életéért
Felborult egy csónak a Dunán, egy embert újraélesztettek, a gyors beavatkozás életet mentett.
Te tudod, mennyiért tankolnak a gazdák Szerbiában?
Hatósági korlát védi a gazdák üzemanyagárát déli szomszédunknál is, miközben Európában nő a bizonytalanság.
Egy magyar lánynak köszönhető Donald és Melania Trump házassága
Paolo Zampolli, az elnök különmegbízottja Budapesten járt. A Blikknek adott interjúban elmesélte, hogy egy budai lány unszolására...
Simán feldúlják más házasságát is: ezek a csillagjegyek bárkire ráhajtanak a munkahelyükön
A jegygyűrű sem akadály!
„Mindjárt 40 éves vagyok és semmit nem tudok felmutatni” – 10 nő története arról, hogy a kudarc relatív
Nem minden sikertelenség, ami annak látszik. Ismerj meg tíz nőt, akik megosztják, hogyan látják saját életüket és sikereiket a...
PL: Kerkez már dobogós, Szoboszlai karnyújtásnyira Gera rekordjától - mindegyik magyar gólszerzőt fel tudod sorolni?
Összegyűjtöttük az eddigi magyar Premier League-gólszerzőket, és megmutatjuk néhány emlékezetes góljukat is.
Sport
Borzalmas körülmények Zalaegerszegen, elbántak az Újpesttel
A ZTE feljött a tabellán a negyedik helyre, két pontra megközelítette a Debrecent.
Aljas támadás indult Szoboszlai Dominik ellen egy szombati mozdulata miatt + videó
A Liverpool magyar középpályása a Brighton ellen nem tudott csapata vezére lenni.
Kerkez Milos látványos gólja, Szoboszlai Dominik pazar játéka ment a levesbe
Két magyar fecske nem csinál nyarat.
Elek Gáborék ellenállhatatlan játéka kiütéses győzelmet ért Győrben
Gyakorlatilag eldőlt, melyik magyar csapat jut az Európa-liga négyes döntőjébe.
A Liverpool edzője Marco Rossinak is üzent Szoboszlaival kapcsolatban
Arne Slot komoly kéréssel fordult a szövetségi kapitányokhoz.
Molnár Attila második lett a vb-döntős futamában, mégsem kaphatott érmet
Európa-bajnokunk majdnem ugyanazon a helyen végzett, mint a tavalyi világbajnokságon.
Horror a bringaversenyen: az olasz lány belezuhant a szakadékba, csoda, hogy túlélte
Azonnal kórházba szállították az olasz kerékpárost.
Hiába Kerkez egyenlítő gólja, a Liverpool ismét hátrányba került a Brighton otthonában
Hamar vezetést szereztek a hazaiak.
Ősi riválisa tett hatalmas szívességet a Liverpoolnak, pont nélkül távozik a Chelsea a Mersey-partról
A londoni kékek nem tudták kihasználni Szoboszlaiék botlását.
Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbja, Kerkez Milosnak a futballintelligenciáját dicsérték
A Liverpool újabb veresége ellenére remek értékeléseket kaptak a csapat magyar futballistái.
Remek hír Marco Rossinak: válogatottunk kapusa kivédte az ellenfél szemét
Tóth Balázs kirobbanó formában.
Kerkez megsérült a gólja után, a Liverpool borzalmas helyzetbe került
Arne Slot csapata egyre távolabb a BL-szerepléstől.
Bulvár
Véletlenül a feleségét pillantotta meg a Google Maps műholdképén: elborzadt a látványtól, majd be is adta a válópert
A mit sem sejtő férj hosszú autóútra indult, melynek megtervezéséhez a Google Maps segítségét is igénybe akarta venni. Ekkor még nem is gyanította, hogy vészesen közeleg élete legdrámaibb pillanata.
Magyar Péter: „Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút”
Nem engedi el az újabb fideszes hibát a Tisza Párt elnöke.
Orbán Viktor szövetségese söpörheti el a botrányról botrányra bukdácsoló kormányt
Az ellenzék, ha ügyes, akkor kihasználhatja a szlovén Szabadság Mozgalom gyengülését.
Iráni rakéta csapódott be az izraeli Arad városába
Sokan megsebesültek – többen életveszélyesen – Izraelben egy Arad városában becsapódott újabb iráni ballisztikus rakéta miatt szombat este – jelentette az izraeli mentőszolgálat.
„Örülök, hogy halott” – reagálta Donald Trump arra, hogy meghalt az ügyész, aki a 2016-os kampányát vizsgálta
Robert Mueller 81 éves volt.
Putyin meglepő alkuajánlata: Ukrajnáért Iránt
Moszkva lepaktálna Washingtonnal, Putyin szándékáról a már bejáratott csatornákon, összekötője útján értesítette Trumpot. Különös ajánlatot tett Oroszország az Egyesült Államoknak: Moszkva felvetette, hogy le
Magyar Péter és Varga Judit ismét egy oldalra került, sötét titokra derült fény
Komoly vádakkal kell szembenéznie a korábbi házaspárnak.
Magyar Péter mögé beszálltak az oroszok, a neves szakértő elárulta az igazságot Szoboszlairól és a Liverpoolról is
A Tisza vezéréről és miniszterelnökéről azt állítják, hogy az oroszok támogatását élvezte, ezért tudta lenyomni még Donald Trumpot is.
Milyen egy intim együttlét 70 felett? Erről szinte senki nem beszél
Sokan hajlamosak azt hinni, hogy egy bizonyos életkor után az ember „kilép” az élet bizonyos területeiről. Mintha létezne egy láthatatlan határ, ahol már nem illik vágyakról, közelségről vagy kapcsolódásról b
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 5,899 milliárd forint volt a tét
Mutatjuk, hogy mely számokkal lehetett megnyerni az xxx forintot.
Versenyfutás az idővel: Azonnali gázfeltöltésre szólította fel a tagállamokat az Európai Unió
Brüsszel szerint még azelőtt kell cselekedni, hogy a nyári árverseny padlóra küldi a gazdaságot.
Jobban állsz anyagilag, mint az átlag? Három jel, ami ezt mutatja
Ha valamikor, akkor a 20-as és 30-as éveinkben tele vagyunk álmokkal és nagy, megvalósításra váró tervekkel, elképzelésekkel. Az anyagi biztonság kérdése azonban itt még sokszor kérdőjeles…

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


