Ezt olvasta már?


A Dóm téren „zöldülnek” a könyvtárosok

Zöld Nap Szegedért címmel igyekszik a környezettudatos magatartás fontosságára és környezetünk értékeinek megóvására felhívni a figyelmet a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete.


hirdetés

Ezért szombaton a Somogyi-könyvtár előtti területen több szegedi intézménnyel közösen, játékos formában mutatják be a környezettudatosság előnyeit.

Az eseményen többek között részt vesznek a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Vadaspark, a Szegedi Tudományegyetem Kémia Tanszéke, a füvészkert, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., a Szegedi Városkép Kft. és az Europe Direct Szeged képviselői is.

 

A program szeptember 22-én délelőtt 10 órakor kezdődik a Dóm téren, a Somogyi-könyvtár központi épülete előtt, a Bor tér 2012 rendezvénysorozathoz kapcsolódóan. A könyvtár előtt felállított sátrakban a meghívott intézmények, társaságok és egyesületek interaktív játékokkal, látványos bemutatókkal várják a „zöld gondolat” iránt érdeklődő gyerekeket és felnőtteket.

 

Lesz memóriajáték, állat-összerakó puzzle, mini-zoo a „nemszeretem állatok” elfogadására. Az egzotikus élőlényekből készített használati és dísztárgyak pedig az emberi önzés természetpusztító hatásával szembesítik a látogatót.

Az „ökolábnyom-számítással” megtudhatjuk, életmódunk milyen hatást gyakorol környezetünkre. A vállalkozó kedvű nézelődők pedig együtt kísérletezhetnek a kémia-szakos egyetemi hallgatókkal. A hulladék körforgását pörgettyűs játék szemléleti. Arra is fény derül, hogyan „füstöl” a színpadi cigaretta anélkül, hogy károsítaná egészségünket.

 

Pályázat iskolásoknak

A Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete pályázatot hirdet általános iskolás gyermekeknek Add tovább! – Zöld Nap Szegedért címmel. A pályázat célja az oktatási és nevelési intézmények minél nagyobb számú bevonása a „zöld gondolat” programjába. A részletekről a helyszínen tájékoztatják az érdeklődőket.

forrás: szeged.hu

 








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Az antidepresszánsok újabb negatív hatására derült fény, hőségben okozhatnak gondot

Egyes készítmények kimondottan kellemetlen tüneteket okozhatnak a melegebb hónapokban.

Ilyen keményen edzett Sarka Kata vasárnap reggel

Sarka Kata soha ezelőtt nem volt olyan fitt, mint jelenleg, és hétről hétre egyre erősebbnek, jobbnak tűnik.

Putyin leváltja Szergej Sojgut - Már megvan, ki kerül a helyére

A moszkvai védelmi tárcát eddig irányító Szergej Sojgu a biztonsági tanács titkári tisztségét kapta.

Putyin menesztette Sojgut, zajlik a Harkiv elleni orosz offenzíva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Pénteken indított támadást Oroszország az északkelet-ukrajnai Harkiv megyében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti...

Magyar Péter után Toroczkai László is feltételeket szabott a köztévés vitához

Magyar Péter után beállt a sorba Toroczkai László is, ugyanis közösségi felületén hirdette ki a feltételeit a köztévés vitán való...

Tűzforró: Kőgazdag Szandi megmutatta kerek popsiját, hihetetlen a látvány

Érthető, hogy miért kerekedett ki mindenki szeme.

Ursula von der Leyen együttműködési ajánlatot tett a Fidesz leendő EP-frakciójának

Még a végén úgy fognak táncolni, ahogy ő fütyül?! (Belföld)

Szavazásra biztatja az erdélyi magyarokat Deutsch Tamás

Nem volt még akkora tétje sem az erdélyi magyarság, sem az anyaország magyarsága sorsát illetően európai parlamenti választásnak, mint...

Az oltásdiktatúra és a rovarevés ellen tüntetett a Mi Hazánk

Rendezvényükön Toroczkai László azon kesergett, hogy elhallgatja a sajtó, pedig igazából ő a harmadik út, nem Magyar Péter.

Követőitől kért segítséget Sári Évi, nagy bajba került

Bajban lehet Sári Évi, a színésznő kétségbeesett üzenetet posztolt közösségi oldalára, követői segítségét kéri a színésznő.

Tesla-ellenes tüntetés: több mint 20 ember őrizetbe vettek

Eljárást indítottak a német hatóságok a Tesla elektromosautó-gyártó cég berlini üzeménél megrendezett tüntetés 76 résztvevője...

Másodszor állt a Cápák elé a fiatal magyar vállalkozó, de most is üres kézzel távozott

Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada,

Sport

Húsz éve nem látott siker kapujában Magyarország

Bőven lesz miért szorítani idén nyáron.

Szörnyű tragédia: megállt a szíve, 43 évesen meghalt az olimpiai bajnok legenda

A játékos korábban az alkohollal és kábítószerrel is küzdött.

Tomori Zsuzsanna: „Ez most nekünk felér egy győzelemmel, a Győrnek pedig sok sikert kívánunk a BL-re.&rd...

Az FTC Rail Cargo Hungaria „csak” két góllal, 32-30-ra kapott ki szombaton délután Győrben, ezzel pedig újabb nagy lépést tett a bajnoki címért vezető úton, hiszen a két csapat őszi meccsén Tomoriék hattal vert

Mbappé csillagászati összegű ajánlatra mondott nemet

A franciák világbajnok támadóját Szaúd-Arábiából is megkörnyékezték.

Így változott Mike Tyson brutál fizikuma az elmúlt évtizedekben

Júliusban újra ringbe lép a legendás Mike Tyson. Ennek apropóján összegyűjtöttük, hogyan változott a fizikuma az elmúlt évtizedekben.

Mészöly Géza megbukott? Ki lehet az Újpest edzője?

Gyanítható, hogy az Újpest labdarúgócsapatának új tulajdonosai nem Mészöly Gézával képzelik el a közös munka folytatását Újpesten. De ki lehet a lila-fehér csapat edzője?

Elküldte a magyar válogatott focistáját a Bundesliga-csapat

A 43-szoros válogatott védő kölcsönben szerepelt a csapatnál, ahol nem nem számoltak vele.

Korda György arénás retróvonatáról nemigen volt leszállás

A 85 éves előadó mindent beleadott, még egy életműdíjat is bezsebelt közben.

Hatalmas a pánik a Red Bullnál: félnek, hogy a távozó sztárjuk a Ferrarihoz szerződik

Az F1 címvédőjének tanácsadója biztos benne, hogy a legendás tervező nem fog leállni.

Négygólos Kisvárda előny után jött a termékeny mezőkövesdi hajrá

Az NB I 32. fordulójában a két, már biztosan kieső csapat mérkőzött meg egymással. Az első negyedóra végén a sokadik […] A Négygólos Kisvárda előny után jött a termékeny mezőkövesdi hajrá bejegyzés elősz

Két magyar válogatott focista is olyanra volt képes az éjszaka, amire Lionel Messi nem

Nagy valószínűséggel Marco Rossi figyelmét sem kerülik el a nagyszerű teljesítmények.

0

Bulvár

Most érkezett: nagy a baj, felfoghatatlan embertömeg jelent meg a magyar határon

Több mint 16 500-an érkeztek Ukrajnából szombaton.

„A wc papírt nem lehetett lehúzni” 10 kínos eset, amikor valaki későn tudott meg valamit

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy rácsodálkoztunk valamire, ami mások számára teljesen egyértelmű volt. Az alábbi esetekben egészen meglepő dolgokkal kapcsolatban ámultak el egyesek.

Elképesztő áron kínálják a lángost a Balatonon

Van, ahol háromezer forintnál is többet kell fizetni érte.

Át kell írni a törikönyveket? Egyiptomi múmia hasában rendkívüli dolgot találtak

Izgalmas leletek sora bizonyíthatja, hogy többről van szó, minden előbb kezdődött.

Interneten béreltem fel egy nőt, hogy buktassa le a férjemet, arra azonban ami kiderült képtelenség volt felké...

Összebarátkoztam a hölggyel, utána azonban az egész életemet újra kellett értékelnem.

Miért szűnik meg felnőttkorban sok testvérkapcsolat?

Általános feltételezés, hogy a testvérkapcsolat valódi kincs: élethosszig tartó támogatást és barátságot jelent. Ehhez képest a valóság megdöbbentő a kutatások szerint: a testvérek fele alig találkozik.

Nulla pontot kapott az Eurovíziós Dalfesztivál legnagyobb vesztese, zseniálisan reagált

Lezajlott a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál, melynek döntője már ott nem várt fordulatot vett, amikor a finálé előtt kizárták a Holland indulót annak erőszakos viselkedése miatt. Arról nem is beszélve, hogy a köz

Az űrből is látszódik Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea háza, ennyit ér a luxusingatlan

Szinte felfoghatatlan összegbe került a ház, amit a magasból is ki lehet szúrni, persze alapos ráközelítéssel.

0