A Rómeó és Júliát mutatta be a Székesfehérvári Balett Színház
A társulat második egész estés balettjét vitte színre Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatójának rendezésében.
A Rómeó és Júlia a világirodalom legismertebb művei közé tartozik, Szergej Prokofjev balettzenét komponált hozzá, ez ihlette meg Egerházi Attilát is, akire annak idején nagy hatást tett a balett Seregi László általi feldolgozása, amelyben korábban táncművészként szerepelt. Később a csehországi South Bohemian Ballet társulatának balettigazgatójaként és koreográfusaként megalkotta a saját Rómeó és Júlia táncszínházi művét. Ezt a darabot állítják némi átdolgozással színpadra Fehérváron, szinte teljesen új szereposztással. A „szinte” azért helytálló, mert Cristina Porres Mormeneo a csehországi és a fehérvári előadásban is Júlia szerepét táncolja.
Egerházi Attila elmondta: ez egy kihívásokkal teli mű, amely még egy hosszú évek során összeszokott társulatot is nagy próbatétel elé állít. “Oly mértékben jelentős műről van szó, hogy mindenképpen szerettük volna otthonunkban, Székesfehérváron is bemutatni a darabot. Mindamellett a társulat számára ez a munka különösképpen építő jellegű. A shakespeare-i darab irodalmi változata nem csupán a jól ismert történet szövege miatt csodálatos, hanem még inkább a költői nyelvezetnek köszönhetően. Az ismert történet zeneműként való kifejezése esetében a zeneiség, táncdráma feldolgozásban pedig a koreográfiai nyelvezet teszi varázslatossá a művet és érinti meg a nézőt. A táncmű esetében azt mondja el, fejezi ki a zene és a koreográfia egysége, amit nem lehet szavakba önteni. A balett a tánc ősi nyelvén, a cselekményt átélhetővé téve érinti meg a nézőt” – fogalmazott a koreográfus.
Cristina Porres Mormeneo mellett a Kassáról érkezett tehetséges szlovák táncművész, Dusana Heráková táncolja második szereposztásban Júlia szerepét. Rómeót szintén két szereposztásban állítják színpadra: Fernando Gabriel Luis Luis első, míg Dávid Janík második szereposztásban táncolja. A jelmez-, valamint a díszlet- és fényterv két holland alkotó – Bregje van Balen és Loes Schakenboes – munkáját dicséri. A világhírű tervezőket korábbi munkái során ismerte meg Egerházi Attila, s már több balettet készítettek együtt.
Forrás: szinhaz.org
hírek innen, onnan
Utálom az anyámat – mit tegyek, ha így érzek?
Kevés érzés tabu annyira, mint amikor valaki negatívan viszonyul a saját szülőjéhez. Mégis, ez nem ritka – csak ritkán beszélünk...
Egy kihagyhatatlan második világháborús film – Brad Pitt nagy alakítása
A 2014-es Harag április végétől ingyenesen elérhető a Tubi kínálatában az államokban.
Siránkozik A Nagy Ő győztese, miért bírálják a viselt dolgait
Kiss Kriszta, A Nagy Ő győztese nemrég az Instagram-oldalán siránkozott a követőinek. „Én mindig is kemény voltam. Gyerekkorom óta...
Kijött egy csokor fotó a rendszerváltásról, Tóth Gabiról érdekes felvétel került elő, nem tudta, hogy filmezik
Polaroid felvételeken is kijött az április 12-i választási őrület, csak most tűnik fel, hogy Tóth Gabi ott van az egyik fotón, nem is...
Különös objektum magasodik egy magyar falu határában, a NATO-hoz van köze
Nem mindennapi eszközök bukkantak fel Magyarországon, egy domboldalon szúrták ki őket.
24 fokos meleggel robban be a szombat
Erősödik a nappali felmelegedés, nyarat idéző kánikulával érkezik a szombat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között...
8 színész, aki élethűen elégítette ki magát kamerák előtt
A színészi munka kívülről gyakran csillogónak tűnik, de vannak jelenetek, amelyek még a legtapasztaltabb előadókat is komoly próbatétel...
Tetlegességig fajult egy vita a Városligetben, undorító módon támadt rá egy férfi 3 védtelen nőre
Ocsmány módon támadt rá egy férfi 3 nőre, egész Budapest szégyelli magát helyette.
3 otthon végezhető gyakorlat, amitől laposabb lesz a hasad, mint valaha
Íme 3 egyszerű pilates gyakorlat, amit ha most elkezdesz, akkor laposabb hassal indíthatod a nyarat!
390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel...
Gyógyvizes fürdőzés 999 és 2000 forintért a Dél-Alföldön
Meglepően olcsón, akár 999 forintért is élvezhető a gyógyvizes fürdőzés a Dél-Alföldön – az egyik helyen már csak május végéig....
Lakatos Laci kitálalt a titkáról: Segédeszközök nélkül fogyott rengeteget, most újra harcba száll
A humorista élete legkeményebb időszakán van túl: Lakatos Laci nemrég brutális életmódváltásba kezdett, aminek köszönhetően több...
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


