A Százszorszép Bölcsőde kapta a Székesfehérvári Jótékonysági Estély bevételét
Udvari fejlesztő játékokra fordítják az adományt
Ünnepélyesen átadták az első alkalommal megrendezett Székesfehérvári Jótékonysági Estélyen befolyt adományokat. Miklósa Erika operaénekes és dr. Cser-Palkovics András polgármester a Százszorszép Bölcsődének adta át az 1.858.000 forintról szóló okmányt.
Közel száz vendég részvételével zajlott az első Székesfehérvári Jótékonysági Estély január 7-én a Hiemer-ház báltermében. A program életre hívói és házigazdái Miklósa Erika operaénekes és dr. Cser-Palkovics András polgármester voltak. A rendezők szándéka egy új hagyomány megteremtése volt, amivel méltón indul az év a városban és nemes célokat segíthetnek a jótékonysági program résztvevői.
Az első estélyt az Önkéntesség Európai Évének zárásakor tartották, így a kezdeményezés nagyköveteként Miklósa Erika is támogatta, hogy az adományozáskor figyeljenek azokra a közösségekre, akik saját idejük és munkájuk felajánlásával tesznek egy jó ügyért. Így született meg végül a döntés a támogatott szervezetről, amit Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése is jóváhagyott január 19-i ülésén.
A Százszorszép Bölcsőde vehette át az 1.858.000 forintról szóló oklevelet, hogy udvari fejlesztő eszközöket és játékokat vásároljanak a kisgyermekeknek. Az Ybl Miklós lakótelepen található intézményben a szülők is kiveszik majd a részüket a tervezett fejlesztésből és udvarrendezésből. Ők önkéntes munkájukkal segítik az új játszóeszközök kihelyezését és a területrendezést.
„Büszke és boldog vagyok, hogy egy olyan új kezdeményezést sikerül meghonosítanunk Székesfehérváron, ami a mecenatúra hagyományait hozza vissza és minden évben egy kis helyi közösség céljainak megvalósulását tudja segíteni. Három gyermek édesapjaként azt gondolom, az adomány nem is kerülhetett volna jobb helyre, mint ahol kisgyermekek mindennapjait teheti szebbé. Köszönöm mindenkinek, aki eljött az első Székesfehérvári Jótékonysági Estélyre és a belépőjegy megvásárlásával nemes céljaink megvalósítását segítette. Találkozzunk jövőre is!” – mondta el dr. Cser-Palkovics András a hétfői adományátadáson.
Miklósa Erika nagy örömmel tapasztalta, mennyien csatlakoztak kezdeményezéséhez. Mint az operaénekes elmondta: igazi partnerség alakult ki mindenkivel, többen a rendezvény után levelet is írtak neki, hogy megköszönjék a jótékonysági estély életre hívását és azt, hogy teret nyitott a hasonló kezdeményezéseknek. A bölcsődében jó helyre kerül az adomány és Miklósa Erika reméli, hogy jövőre egy újabb intézménynek, vagy szervezetnek segíthetnek majd.
Az ünnepélyes átadáson Sebestyén Józsefné nyugdíjba vonuló bölcsődevezető képviselte az intézményt. Bemutatta a Százszorszép Bölcsődét, valamint az adományból megvalósuló terveket is ismertette. Egyúttal szeretettel meghívott mindenkit a megszépült udvar és az új játékeszközök átadására.
A Százszorszép Bölcsőde egyébként nemcsak három év alatti gyermekek ellátásával foglalkozik, hanem családtámogató tevékenységet is végez, részt vesz az ifjú szakemberek gyakorlati képzésében és speciális nevelési igényű gyermekeket is fogadnak.
Önkormányzati Kommunikációs Központ

- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda


