Ezt olvasta már?


A Székesfehérvár nyerte a Kecskemét elleni csatát a felsőházi mérkőzésen

A sokkal jobb erőkből álló, sokkal több pénzből gazdálkodó Alba nyerte a Kecskemét elleni szerdai meccset. A hazaiakat az vigasztalhatja, hogy az első félidő az övék volt a bajnoki címvédő ellen.

Remekül kezdte az Alba elleni szerda esti meccset a Kecskemét, a Fehérvár edzője, Dzunics Braniszlav kérhette az időt, az eredményjelző 15–6-ot mutatott. A folytatásban azonban Lóránt Péter vezérletével feljött a vendégalakulat, így a második negyedet döntetlenről kezdhették a csapatok.

A második negyedben Karahodzsics Kemal és Marko Djera­szimovics remekelt, Dzunics őrjöngött, és 28–22-nél, a 15. percben ismét magához rendelte tanítványait. Nem sok sikerrel. Az azonban várható volt, hogy a bajnoki címvédő trénere a szünetben sem hagyja annyiban, és alaposan leszidja játékosait. Hogy mi történt pontosan az öltözőben, azt nem tudni, de egész más játékkal rukkolt elő a második félidőben a Fejér megyei alakulat, mint az elsőben. A harmadik negyed hajrájában, főleg Alendise Harris tripláinak köszönhetően fordítottak, és innentől kezdve már nem engedték, hogy a kecskeméti alakulat átvegye a vezetést.

A kecskemétiek az alapszakaszban kikaptak hazai pályán a Fehérvártól, majd nyertek az Alba otthonában, de ahogy Forray Gábor, a KTE vezetőedzője a meccs előtt fogalmazott: „Az nagy bravúr volt, márpedig ilyen nagyon kevés akad egy bajnokságban.”

A bravúr szerdán is elmaradt.

KTE-Duna Aszfalt– Alba Fehérvár 67–77 (17–17, 20–13, 11–24, 19–23)

NB I/A csoportos férfimérkőzés, középszakasz, felsőház, második forduló. Kecskemét, 500 néző. V: Kapitány, Söjtöry, Pozsonyi

Kecskemét: Pongó Máté 1, Thompson 14/6, DJERASZIMOVICS 16/3, DRAMICSANIN 21/6, KARAHODZSICS 7. Csere: Wittmann 2, Molnár M. 6, Fülöp, Molnár D. Edző: Forray Gábor

Fehérvár: Hill 12, Simpson 3/3, Pointer 12/3, LÓRÁNT 12/3, Keller Á. 6. Csere: HORTON 12, HARRIS 17/9, Kovács Á. 3/3, Filipovity. Edző: Dzunics Braniszlav

Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–2. 7. p.: 13–6. 13. p.: 23–20. 18. p.: 34–25. 23. p.: 41–36. 27. p.: 47–46. 33. p.: 51–60. 38. p.: 61–71.

forrás: baon.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Itt vannak a leendő kormány első gazdasági intézkedései!

Kapitány István, a Tisza-kormány leendő gazdasági és energetikai minisztere Facebook-bejegyzésében jelentette be gazdaságpolitikai...

A magyar színész folyamatosan falta a nőket: zűrös nőügyei hátterében megrázó dolog állt

Mészáros Béla megrázó vallomást tett arról, mi történt vele gyerekkorában.

Fontos dologra figyelmezteti az autósokat a rendőrség

Evidensnek tűnik, mégis sokan elfelejtik: a rendőrség most arra figyelmezteti az autósokat, amivel jelentősen megnehezíthetik a tolvajok...

Orbán Viktor levélben közölte Sulyok Tamással, hogy a kormánya nem hajtja végre az EU bíróságának döntését

A bíróság előző héten kimondta: uniós jogot sért a melegeket pedofilokkal összemosó törvény.

Melyik volt a legmenőbb David Beckham-frizura? - fotók

Május 2-án ünnepli ötvenegyedik születésnapját a korábbi angol válogatott futballsztár, David Beckham. A Manchester United és a Real...

Elloptak egy milliárdokat érő Koenigsegget Monacóból

Már az Interpol is keresi a ritka sportkocsit.

Több száz millió dollárért vásárolták fel a Bajnai Gordon vezette céget

Felvásárolták a Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget, amelynek vezérigazgatója a korábbi magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon. A...

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0