Ezt olvasta már?


A Vörösmarty Színház szeptemberben tervezi bemutatni Az ember tragédiája folytatását

A székesfehérvári Vörösmarty Színház nagy vállalkozásba fogott, négy kortárs szerző segítségével szeptember 12-én be kívánják mutatni Madách Imre drámai költeményének, Az ember tragédiájának folytatását új színekkel.

A teátrum tájékoztatása szerint az online próbateremben már megkezdődtek az olvasópróbák a színház által felkért írók, Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál részvételével. A tervek szerint a darabot a színház négy rendezője, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János viszi színre a teljes társulat szereplésével, akikhez vendégművészként Trokán Péter, dramaturgként Perczel Enikő és Tucsni András, zeneszerzőként Dobri Dániel csatlakozik.

A közlemény emlékeztetett arra, hogy a Vörösmarty Színház fennállása óta első alkalommal, 2018. december 1-jén mutatta be Madách Imre drámai költeményét Az ember tragédiája 1. címmel, s már akkor felmerült a négy rendezőben Ádám és Éva történetének folytatása.

Szikora János igazgató rámutatott, hogy Madách a 19. század végén fejezte be költeményét, de a történet nem ért véget, s őket izgatta, vajon milyen alkut kötne ma az Úr Luciferrel és milyen történetekbe sodorta Ádámot és Évát a huszadik század.

Darvasi László Térey János halála miatt került a szerzők közé, a keretjáték utáni első szín, a Titanic indulása előtti bál jutott neki, amelyről azt mondta: olyan jelenetsort próbált alkotni, amelyben mozgás van, ármány, megcsalás, bűn és bűnhődés, valamint emberi viszonyok teljesednek és hunynak ki, alakulnak át.

Závada Pál színe a Nagyvárad-Berlin tengelyen játszódik, Ádámja Nagyváradról indulva jut el az 1930-1940-es évek Berlinjéig, hogy aztán a berlini fal leomlásával tetőzze be a maga karriertörténetét. A szerző szerint Ádám figurája rendkívül modern, felvilágosult, minden művészeti ág iránt érdeklődik és "van annyira tébolyult és kalandor, hogy felizgatják a Németországban elindult folyamatok", ezért Berlinbe vágyik.

Márton László írta a keretjátékot, ahol - csakúgy, mint Madách-nál - Lucifer szembesíti az emberpárt, Ádámot és Évát azzal, hogy mik a huszadik század egészének és a 21. század elejének tanulságai. Emellett a Picasso Színben kalauzolja el a nézőt az 1930-as évek kihívásai között. Az író Picassót egy zárt jelenetben mutatja be, aki az elején még egy idősödő férfi, aki jól tartja magát, a végén már egy kifosztott öregember, akit otthagyott a felesége, akitől már nem vesznek olyan lelkesen képeket a műkereskedők, akiről a műkritikus azt mondja, hogy "valaha nagy festő volt, most már sajnos csak egy zseni".

Tasnádi István felvonása a közeli jövőben játszódik, de már most is létező jelenségekkel: helyszíne a pillepalackokból és más kommunális hulladékokból összeállt, Franciaország méretű "nagy csendes-óceáni szemétsziget". A szerző úgy vélte, Madách pesszimizmusa a 20. század fényében szelíd idealizmusnak tűnik, talán a legborzasztóbb rémálmában sem feltételezte volna, hogy egy európai kultúrnemzet szisztematikus népirtást fog végrehajtani egy eszelős ideológia nevében, így talán nem csoda, ha jelenete még erőteljesebb kérdéseket fogalmaz meg a "modern" emberiség jövőjével kapcsolatban. Hozzátette: komoly aggodalom szól a szövegekből, hogy merre tart a túlkínálattal felpörgetett, túlingerelt fogyasztói társadalom, amelyre - szerinte - a koronavírus-járvány már adott is egyfajta választ.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Ketyeg az óra lakástulajdonosoknak, a bankszámlához való hozzáférés múlik rajta

Október 31-ig minden társasháznak be kell jegyeznie a földhivatali nyilvántartásba a közös képviselőjét, illetve az intézőbizottság...

Darabjaira hullhat az egykori világhatalom: történelmi csapás vár a miniszterelnökre, itt a vége?

Ritkán övez kitüntetett nemzetközi figyelem helyhatósági választásokat, az Egyesült Királyságban azonban akkora fordulópontnak...

Megverték a 24.hu főszerkesztőjét, eltörték az arccsontját

Egy trolimegállóban esett Pető Péternek a támadó, minden előzmény nélkül.

Itt az újabb műtrágyaszankció – Hová vezet ez az egész?

Sorban a harmadik olyan intézkedést éli át az európai piac, amelyik erősen korlátozza a nitrogéntermékekhez való hozzáférést. Lássuk...

Kegyetlenül összeverték a 24-hu főszerkesztőjét

Támadóját már el is fogta a rendőrség, aki ellen súlyos testi sértés miatt indult nyomozás. Pető Péter főszerkesztő maga számolt be...

A Spider-Noir új előzetesébe már akcióból is jutott bőven

Spider-Noir a Pókember: Irány a Pókverzum című animációs mozi egyik legérdekesebb karaktere volt, aki egy fekete-fehér dimenzióból...

Erről mindenkinek tudnia kell: már évekkel az euró hivatalos bevezetése előtt felfordul minden Magyarországon?

A Tisza-kormány 2030-ra kitűzött euróbevezetési célja a magyar gazdaság teljes pénzügyi újraszervezését vetíti előre

Dugó van Balaton felé az M7-esen

Ráadásul a Velence és Pákozd közötti szakaszon levő forgalomterelésnél eleve lassabb haladásra kell készülni.

3 óriási tévhit, ami csendben mérgezheti a párkapcsolatod

Nem, egy párkapcsolat nem működik magától. 

Újabb árrobbanás a lakáspiacon, de nem ott, ahol várnánk

A tavalyi negyedik negyedévben országosan tovább fokozódott a lakásárak emelkedésének üteme.

Leállt az amerikai fapados légitársaságok úttörője, a Spirit Airlines

Voltak olyan tervek, hogy az amerikai államtól segélycsomagot kapnak, de ezek a tárgyalások végül meghiúsultak.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz

Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0