A biztonságról és a látványról szól az idei állami ünnepség
Idén a biztonságra, az értékőrzésre és a látványra helyezik a hangsúlyt az augusztus 20-i állami ünnepség programjain - mondta el az Országházban megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.
Mint hangsúlyozta, augusztus 20. mára Magyarország első számú ünnepévé vált. Ezen a napon az államalapítást és államalapító Szent Istvánt ünneplik az anyaországi és külhoni magyarok, ami "ezekben az időkben talán még fontosabb, mint valaha" - jegyezte meg az államtitkár.
Kara Ákos elmondása szerint idén a biztonságra, az értékőrzésre és a látványra helyezik a hangsúlyt. A tűzijáték ezért szükség esetén egyetlen gombnyomással megszakítható; az ünnepi rendezvények biztonságáért pedig idén is az Operatív Törzs felel.
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnepi események már augusztus 19-én megkezdődnek.
A Magyar Ízek Utcája a Várkert Bazártól a Szilágyi Dezső térig várja a vendégeket, ebben az évben a Visegrádi országok díszvendégségével. Itt lehet majd először megkóstolni az idei Magyarország tortáját, Magyarország cukormentes tortáját és a Szent István-napi kenyeret is.
Augusztus 20-án a Kossuth téri ünnepséggel kezdődnek a programok, majd vízi és légi parádét rendeznek a Dunán. A nap folyamán ingyenesen lesz látogatható az Országház.
Délután a Szent István-bazilikában ünnepi szentmisét, majd a belvárosban Szent Jobb körmenetet tartanak, a rendkívül látványosnak ígérkező tűzijáték pedig 21 órakor kezdődik majd - közölte Guller Zoltán.
Leskovics Éva, a tűzijátékot rendező NUVU Kft. vezető pirotechnikusa elmondta: idén új telepítési helyszínként az Országház előtti Duna-szakaszt is bevonják a tűzijátékba.
A kilövési pontok számát is megnövelték, a Dunán 17, míg a Lánchídon 29 ilyen pontot alakítanak ki. A tűzijáték során többek között 4000 nagy kaliberű tűzijáték bombát és 2300 üstökös lövést, összesen 4,5 tonnányi anyagot használnak fel.
Az indítás a legmodernebb gépekkel történik, századmásodperces időzítéssel - hangsúlyozta a pirotechnikus.
Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója hozzátette: a légi parádé és a tűzijáték alatt is a Petőfi Rádió összeállítása hallható majd.
hírek innen, onnan
5 csillagjegy, akiket a május kihívások elé állít
Nem minden csillagjegy számára lesz könnyed és gondtalan ez az időszak. Nézzük meg, milyen kihívások várhatnak az egyes jegyekre.
Elszállt az Otthon Start: 1000 milliárd fölé nőhet a hitelállomány
45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent.
Meghalt Alex Zanardi, a Forma-1 hőse és a sportvilág példaképe
Szörnyű F1-es versenybalesete után paralimpiai aranyérmes lett.
Gmail bejelentkezés telefonról: így csináld gyorsan, alkalmazás nélkül is működik
Szó szerint egyre mobilabb a levelezések kezelése. Ide tartozik az egyik legnagyobb digitális levelező platform a Gmail is.
Új korszak jöhet Európában – azonnali bejelentést tett a NATO az USA miatt
A NATO hamar reagált az USA döntésére az európai csapatkivonásokkal.
Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban
A blokkolt összeg viszont csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Majdnem kés alá feküdt a bántások miatt Annoni Zita, ma már 45 évesen is a természetességre esküszik
Gianni felesége a húszas éveiben gondolkodott el a mellnagyobbításon, de visszalépett. Zsűritagként ma már a kisugárzást és a...
Angyali pénzáldás: 3 csillagjegyet az őrangyala vezet a gazdagsághoz
Vannak életszakaszok, amikor a pénz csak kifelé megy, aztán egyszer csak fordul a helyzet. Most három csillagjegy számára az égiek...
Vége egy korszaknak: Nagy Ervin hátat fordít a színpadnak – és kemény indokot mondott
Sokk a rajongóknak!
Friss fotón a 11 éves Sarolta hercegnő, születésnapi portréja minden eddiginél különlegesebb
11 éves lett Sarolta hercegnő, és máris kikerült a közösségi oldalra friss születésnapi portréja. Vilmos herceg és Katalin hercegnő...
Vitézy: Lázár a leköszönése előtt újabb két vasútfejlesztés tenderét vonta vissza
A leendő közlekedési miniszter szerint újabb 280 milliárd forint uniós forrás került veszélybe.
Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét
A leendő gazdasági és energetikai miniszter azt ígéri, az indokolatlan, túlárazott kifizetéseket azonnal leállítják és felülvizsgálják.
Sport
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők
Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe
A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


