Ezt olvasta már?


A fehérvári önkormányzat üzemelteti januártól a Barátság mozit

Az önkormányzat átveszi a Barátság mozi üzemeltetését – jelentették be hétfőn, a 20 órai vetítés előtt.


hirdetés

Az 1986-ban nyílt, hatvan férőhelyes Barátság mozi 2013 decembere óta art moziként működik. Műsorán ma megtalálhatók például az igényes művészfilmek, a dokumentumfilmek, az animációs filmek és a népszerű közönségfilmek is. A mozi a Fejér Megyei Művelődési Központban található, s a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vagyonkezelésében állt. Az SZGYF-nek azonban nem feladata az ilyen jellegű filmszínházi tevékenység, így azzal keresték meg a város önkormányzatát, hogy januártól vegye át a mozi üzemeltetését. Ezt a december 1-jei közgyűlésen meg is szavazta a képviselő-testület.

Hétfőn este Juhász Zsófia, a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője elmondta: a Fehérvár kulturális életében fontos szerepet betöltő mozi végre méltó helyére kerülhet. A programszervező végzi ezután a működtetést, és átveszi a mozigépészt is. Ezután is törekszenek arra, hogy megtartsák a magas látogatottságot, amely 2017-ben több mint 17 ezer néző volt.

Cser-Palkovics András polgármester hozzátette: továbbra sem szólnak bele abba, mi legyen műsoron. A művelődési házról megjegyezte: átkerülése az önkormányzathoz szintén előrehaladott állapotban van.

 

Forrás: feol.hu







0

hírek innen, onnan

Voulez-Vous: Itt a nagy Mamma Mia-kvíz!

Nyakunkon a Mamma Mia második részének premierje, de addig nem árt az ismétlés, lévén az első részt már tíz éve, hogy bemutatták....

Hétköznapi erotika egy kis grunge életérzéssel

David Kirscher francia fotós Párizsban és Madridban aktív, a női test alternatív csodája izgatja.

FitBalance Beach Body. - Első alkalommal Budapesten a Lupa Beach-en.

Az idén hatodik alkalommal, 2018. július 28-án rendezik meg a BioTechUSA - FitBalance Beach Body rendezvényt, az idei évben először...

Durva baleset Fonyódligeten: A helyszínen életét vesztette a motoros

Egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze Fonyódligeten, az Köztársaság utcában.

Ez a szoknya mindenkit megvadít. Így hordják a spanyol nők

Nagyon csajos és dögös lehetsz ebben az izgalmas fazonú szoknyában. Ezt idén ne hagyd ki a kollekciódból. A férfiaknak annyi, ha...

Facebookozás vezetés közben: megismétlődött a ceglédberceli tragédia - videó18+

Ezúttal két tini halt meg egy romániai autóbalesetben, miután a sofőr a telefont nyomkodta vezetés közben. Megrázó videó.

Kozma Dominik apró csókokkal kényezteti feleségét

A világbajnoki bronzérmes úszó, Kozma Dominik és Zsófia szerelme bizonyíték arra, hogy min­denkire vár valahol egy valódi társ.

Barta Ágnes: Visszaettem magam az életbe

Tehetségesek, öntudatosak, karakteresek és szépek. Cikksorozatunkban bemutatjuk azokat a huszonéves színésznőket, akikre felfigyelhettünk...

Hatalmas felfedezés, áttörés a cukorbetegség megelőzésében

Már a születéstől megelőzhető lehet az 1-es típusú cukorbetegség.

Holttestekkel kötött ki két mentőhajó Mallorcán

Az egyik hajó fedélzetén volt egy nő, aki csodával határos módon élt túl egy tengeri balesetet.

Szakadó esőben készülnek a pilóták a Német Nagydíjra

A címvédő, négyszeres világbajnok brit Lewis Hamiltonról először az a hír terjedt el, hogy rosszul érzi magát, ezért nem vesz részt az...

0

Sport

Köszöni, de nem tart igényt a vb-ezüstre a horvát csatár

Nikola Kalinic ezúttal is szembe megy a csapat akaratával.

A Marseille rekordösszegért szerezte meg a horvát vb-ezüstérmest

Egy meccset játszott a vb-n, de így is remek szezont futott.

Pontosan így néz ki egy bundagyanús gól

Egy albán csapat hozta össze csütörtökön az Európa-ligában a nehezen magyarázható találatot.

Íme a kínos igazság Messi és Sampaoli vitájában

Végre kiderül, hogy valóban Messi állította-e össze az argentin válogatottat.

Szaúd-Arábiába igazolt a Fradi egykori közönségkedvence

Franciaország után Ázsia felé veszi az irányt a 29 éves támadó.

A hazaküldött horvátnak nem kell az ezüstérem

A kapitány és a játékosok adtak volna érmét Kalinicnak, de ő visszautasította a lehetőséget.

Kitudódott, tényleg Messi állította-e össze az argentin válogatottat

Ariel Seniosain, az argentin TyC Sport, illetve az Olé magazin munkatársa nyilvánosságra hozta Messi és Sampaoli vitáját.

Botrányos jelenet játszódott le a Tour de France 12. szakaszán

BourgSaintMaurice Botrányos jelenet árnyékolta be a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny 12. szakaszát.

Debrecenbe igazolt a válogatott kapus

Hetényi Zoltán egyetemi tanulmányai miatt választotta a DEAC csapatát.

A Chelsea kirúgta Contét, most be is perli

Talán nem ezt érdemelné a két év alatt bajnokságot és FA-kupát nyerő olasz menedzser.

A Tottenham megkapta a Barcelona edzőcuccát

Biztosan nem szándékosan akarták így, de elég szarul jött ki.

A Barcelona görcsösen akarja a Chelsea szélsőjét

A Sky Sports szerint a Barcelona harmadszor is bepróbálkozott a Chelsea-nél, ezúttal 55 millió font az ajánlat Willianért.

0

Bulvár

Itt van hazánk egyik legolcsóbb új autója, és menőbb, mint valaha

A Lada Granta már kétmillió forinttól elérhető, végre formailag is vonzó lesz.

Azokról, akiket a civil rendőrautó kényszerít szabálytalanságra

Egyre többet hallani a jelöletlen rendőrautók akcióiról, de álljunk meg egy szóra!

Van otthon babérleveled? Akkor ezt próbáld ki.

A babérlevél az egyik leggyakrabban használt fűszernövény, amelynek ráadásul számtalan jó tulajdonsága van. Amellett, hogy felturbózhatjuk vele az ételek ízét, az egészségi és mentális állapotunkra is jó hatást gyakorol.

Botrány, megbukott a magyar énekesnő: minden kiszivárgott az orgiáiról

Rengetegen kiakadtak az erotikával fűszerezett buli után. Itt vannak a részletek!

Gigabírság szedi áldozatait az Adrián: sokan nem is sejtik, hogy ez tilos!

Ezt nem árt tudnod, ha a tengernél nyaralsz idén, 132 ezer forint is lehet a büntetés.

Nagyon szexi: Bugyiban alkot a Jóban Rosszban színésznője

A sorozat Steiner Dórája új hobbit talált magának, és úgy tűnik, hogy nagyon jó úton halad: a kommentelők imádják a magáról feltöltött képet, és nem véletlenül: Végh Judit egy szál bugyiban ül a képkeret előtt.

Próbálja ki, hogy nem eszik 24 órán át - úgy tűnik, megéri

Már egynapi koplalás erősítheti a belek őssejtjeinek gyengülő regenerációs képességét. Erre egérkísérleteket követően amerikai kutatók hívták fel a figyelmet a Cell Stem Cell tudományos folyóiratban.

Kiszámoltuk: Ennyibe kerül egy hét balatoni nyaralás

Bejártuk a legkedveltebb nyaralóhelyeket. Voltunk a Balaton parton és Horvátországban is. Mindenhol számoltunk. Nem árulunk el nagy titkot: a külföldi nyaralás a legtöbb embernek csak álom marad.

Will Smith felesége a szexfüggőségéről vallott

A színésznő saját talkshow-jában tett meglepő bejelentést.

A demencia stádiumai

A demencia kórlefolyása függ annak típusától, ezért a megfelelő terápia szempontjából fontos beazonosítani a demencia típusát. A stádium felismerése is jelentős az adott kezelési stratégia felállításában, és a hozzátartozók életének újraszervezése szempontjából.

Tíz durva Skodát kapott a rendőrség, az a nem semmi, hogy mennyiért

Szélvészgyors szolgálati autókat adtak át a rendőröknek.

Narancssárga riasztást adtak ki nyolc megyére, zivatarok csapnak le szombaton

Nyolc megyére másodfokú, több megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra heves zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Fotó: MTI Az MTI-hez pénteken eljuttatott figyelmeztetésükben azt írták: késő estig az ország keleti, északkeleti felén alakulhat ki néhol zivatar, amelyhez felhőszakadás, esetleg jégeső, erős vagy viharos széllökés társulhat. Az éjszaka második felében kis eséllyel lehet délkeleten, esetleg a Dunántúl délnyugati felén villámlás. Szombaton napközben előbb helyenként (főként a Dunántúlon és a középső megyékben), majd késő délutántól, estétől nyugat, délnyugat felől (északkelet felé helyeződve) egyre több helyen várható zivatar. Heves zivatarra is van esély, amelyet viharos vagy károkozó szélroham, nagyobb méretű jég és...

blogmorzsák

Az igazi Pablo Escobar

Hatalma csúcsán egy egész kontinens rettegte nevét, a világ drogkereskedelmének 80% -át tartotta kezében, több ezer fős magánhadsereg leste parancsait.

Miért nem érthetőek mindenkinek az állami weboldalak?

Te is észrevetted, hogy sok állami szerv honlapja olyan nyelven van írva, amit csak jogászok tudnak megérteni?

Kegyetlenül megkínoztak egy rabot egy oroszországi telepen

A kínzásról videót is készítettek, amely most nyilvánosságra került.

Magyarország kormánya kezd a leg­pitiánerebb diktatúrák szintjére süllyedni

A közmédia nem akar összezavarni bennünket, ezért bölcsen hallgat bizonyos eseményekről.

Amikor Orbán Viktor hülyének néz ha repülni támad kedve

Mintha arról lett volna szó, hogy az Airbus csapatszállító lesz, nem kormánygép.

Panelromantika

A lány, aki megszelidíti a brutalista épületeket.

A pártsajtó kiborul, amikor a Fidesz és Soros ugyan azt mondja

Hogyan csinálj magadból komplett idiótát - csak haladóknak!

Tolkien így képzelte el Középföldét

Határozott elképzelése volt Bilbóról, a trollokról meg Smaugról, a képeit most bárki megnézheti.

Zseniális streetfood Miskolcon

Az encsi csapat közelebb jött Budapesthez, egy elképesztő pizzázóval.

Budavári einstand

A kormány erőszakkal elveszi az önkormány­zatok vagyonát és a saját ízlése szerint fogja átalakítani legnevesebb nemzeti örökségünket.

Magyar divattervező ruhájában szerepelt Christina Aguilera

Kis-Juhász Fábián maga is meglepődött, amikor meglátta, hogy a világhírű énekesnő az általa tervezett ruhában pózol.

Tény, nem sztereotípia a gyerekek túlterheltsége

Egy 14 éves gimnazista jóval többet dolgozik (ingyen), mint egy felnőtt.

0