Ezt olvasta már?


A hawaii vulkánkitörés lávafolyama elérte a Csendes-óceánt

A Hawaii Nagy Szigetén kitört vulkán lávafolyama elérte a Csendes-óceánt, szakemberek veszélyes klórsav kialakulására figyelmeztetnek.

A Kilauea tűzhányó aktivitása nem csökken, és a Hawaii Vulkáni Obszervatórium (HVO) szakemberei szerint egyre nagyobb mértékben lövell ki kéndioxidot. A láva elpusztította és leégette az útjába kerülő házakat és növényzetet, és miután elérte és használhatatlanná tette az egyik fontos országutat, immár folyamatosan ömlik az óceánba.

A HVO szakemberei szerint a magma és a víz találkozásakor klórsav keletkezik, és károsíthatja a tüdőt, szemet, valamint bőrirritációt okozhat. Ezért arra figyelmeztettek, hogy aki a kötelezően elrendelt kiürítés ellenére is a környékre merészkedne, annak komoly egészségügyi kockázatokkal kell számolnia. A hawaii parti őrség biztonsági zónát húzott a lávafolyam és az óceán találkozási pontja köré. Az intézkedés értelmében a láva óceánba ömlésének helyszínét 300 méteren belül nem szabad megközelíteni. John Bannon, a parti őrség helyettes vezetője leszögezte: aki ezen a körön belülre merészkedik, nem csupán súlyos sebesüléseket szerezhet, hanem vakmerősége halállal is járhat.

Óvatosságra és gázmaszkok használatára intették a nem a tűzhányóhoz viszonylag közel élő helybélieket is. A vulkán ugyanis megháromszorozta kéndioxid-kibocsátását.

A Kilauea ezen a hétvégén kétszer is földrengéssel járó nagy kitörést produkált. A geológusok az első alkalommal 4,9, a másodszorra pedig 5-ös erősségű földrengést mértek. Május 3. óta, amióta a tűzhányó ismét aktív, 2250 kisebb, vagy nagyobb földmozgást mértek a Nagy Szigeten és környékén.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Pottyondy Edina: A magyar kisebbség jogai most éppen annyit érnek a Karmelitának, mint a Szőlő utcai és a bicskei áldozatoké

A volt politikus reagált a Benes-dekrétumok körüli ügyre, és arra, hogy Lázár János leszlovákozta a Tisza egyik képviselőjelöltjét.

Mostantól a patikus is írhat vényt: ez oldja meg a magyar egészségügy válságát?

A gyógyszerészek vényírási jogosultságának bevezetése mérföldkő az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelésében

Megvan a döntés, ez az ország kedvenc patikája

Az idén 15. alkalommal rendezték meg az Év Gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám országos szakmai és közönségdíjak ünnepélyes...

"Felfoghatatlan a hiánya" - Megszólal Kathi Béla, a Cipruson meghalt testépítő özvegye

Kívülről talán erősnek tűnik Salamon Dia, de a szemében látszik az a tengernyi fájdalom, amit az elmúlt hónapokban élt át...

Ez hajthatja a Galaxy S26-ot – A Samsung bejelentette az Exynos 2600-at, a világ első 2 nm-es okostelefon-chipjét

A Samsungra hivatalosan is bemutatta legújabb csúcskategóriás processzorát, az Exynos 2600-at. Ez a chip nemcsak egy újabb lépés a...

Magyar Péter: Orbán Viktor nem patrióta, hanem egy áruló

A Tisza elnöke szerint a kormányfő cserbenhagyta a felvidéki magyarokat, amikor nem védte meg őket. Magyar Péter egy Facebook-posztban...

Ugytudjuk.hu: A győri polgármester feljelentést tett a városrendészet szakmai igazgatója ellen

A jelentés szerint a vezetőnek még csak megfelelő iskolai végzettsége sincs.

A 45 éves Gisele Bündchen meztelenruhája maga az álom, óriási feltűnést keltett benne a szupermodell

Szülőhazájában fotózták le Gisele Bündchent, a szupermodell az ünnepek előtt egy héttel utazott haza, és a legnagyobb brazil...

Meglepő, ki kaszálta el az orosz vagyon elvételének tervét Brüsszelben

Nem a magyar és nem is a belga miniszterelnök verte be az utolsó szeget a jóvátételi hitel koporsójába.

Peller Mariann fiai már ilyen nagyok: a 12 éves Kornélnak és a 10 éves Szilveszternek saját zenekara van

Peller Mariann élő adásban mutatott egy különleges felvételt ritkán látott fiairól.

0

Sport

Magyarországra érkezik a népszerű sportruházati bolt

2026-ban nyílhat meg az első üzlet.

Magyar csodagyerek? 13 éves futballistáról áradoznak Angliában.

A 2016-os Premier League-győztesnél már a 18 évesekkel készülhet.

Otthagyta a „nyugdíjas állást”, hazatér a magyar futball egyik legjegyzettebb szakembere

Még nem lila a vére, a Fradival való rivalizálással sem akar foglalkozni, de hisz abban, hogy odaérhet vele az Újpest.

Három éve láthattuk minden idők egyik legizgalmasabb futballmeccsét

Három éve játszotta Argentína és Franciaország a 2022-es világbajnokság döntőjét.

Kubatov Gábor: Az MLSZ elnökének klubérdekeltségei példátlanok

A Ferencváros elnöke csütörtökön este az M4 Sportnak adott interjút.

Kubatov is elismerné Dárdai újpesti kinevezését: "Én nem tudnék vele együtt dolgozni, de..."

A Fradi elnöke is elmondta véleményét Dárdai Pál várható újpesti szerepvállalásáról.

Belülről árulták el a Barcelonát, Flick trükkösen átverte a kémet

A katalán klubnál egy játékos már hetek óta szivárogtat fontos belső információkat.

Itt a vb meglepetése: A kenyai újonc legyőzte a 18. kiemeltet

Minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta a vb-n a kenyai David Munyua.

Őrjöngő tagországok, kitört a vízumbotrány a Nemzetközi Kézilabda-szövetség kongresszusa előtt

Még el sem kezdődött a Nemzetközi Kézilabda-szövetség elnökválasztó kongresszusa, máris áll a bál Egyiptomban.

Gigantikus januári ajánlatra készül a Real, Flick elégedetlen a Barca belső védőivel - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

A Liverpool BL-győztese szerint nagy a baj, két klasszisát is eladhatja a klub

A Vörösök egykori futballistája többet vár a nyáron megszerzett játékosoktól.

0
0

Bulvár

Előnászútra indult a szerelmespár: a férfi beugrott a reptér mosdójába, majd amikor kijött, ez a sokkoló látvány fogadta a menyasszonya helyett

A negyvenes éveiben járó vőlegénnyel madarat lehetett volna fogatni, amikor szerelme igent mondott a házassági ajánlatára. Úgy tűnt, a két ember közös története meseszerűen indul, ám minden a feje tetejére állt

Most érkezett! Orosz katonák törtek be egy NATO tagállam területére

Szerda délelőtt három orosz határőr engedély nélkül lépte át az észt határt az Ida Viru megyei Vasknarva térségében, a Narva folyón.

Rendkívüli havazás robban be Magyarországra karácsonykor, ebben az országrészben esik a legtöbb hó, az egyik legpontosabb előrejelzés már tudja?

Egy friss időjárási előrejelzés szerint karácsony környékén olyasmi történhet Magyarországon, amire kevesen számítottak.

Vallott Kim Dzsongun volt alkalmazottja: döbbenetes szabályok szerint él a diktátor személyzete, elképesztő, miket kell betartaniuk

Egy egykori észak-koreai alkalmazott törte meg a csendet, és olyan részleteket árult el Kim Dzsongun közvetlen környezetének mindennapjairól, amelyek még a diktátorról szóló korábbi sokkoló híreken is túltesznek.

Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb?

Ukrajna túlélését sikerült biztosítania az uniós vezetőknek, mégse örülhetnek igazán. Orbán Viktor nem adott pénzt, mégse lehet teljesen boldog.

Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó

Drámai terrorelhárítási akció zajlott le Sydney közelében csütörtök este, ahol jelöletlen rendőrségi járművek gázoltak el egy Bondi Beach irányába tartó férficsoportot. A hatóságok szerint a gyanúsítottak p

Menekítsd ki a pénzed, ha itt tárolod: újabb cég szűnik meg Magyarországon

A Revolut után újabb szolgáltatást függesztenek fel.

Lebukott Szijjártó Péter New Yorkban, az éj leple alatt hagyta el a szállodát

Nem akárkivel futott össze kora hajnalban New York utcáin.

Robbant a bomba Majka ittas vezetése után, pusztító kép jelent meg az interneten

Ennél nagyobb hibát a rapper még életében nem követett el.

Kitálalt a javítóintézet volt lakója: Az igazgató élettársa megcsókolt, majd elárulta, hogy a főnöke lányokat futtat

A fiú szerelmes lett a rendésznőbe, aki a Szőlő utcai intézmény volt igazgatójának élettársa volt, és vele is megosztotta azokat a brutális dolgokat, amiket az igazgató csinált.

A világsztár nem vett fel bugyit, és mindenki megláthatta a vagináját

A sztárok egy részétől már megszokhattuk, hogy se nem visszafogottak, se nem finomak.

Szentkirályi Alexandra: Már Ausztriában is elismerik, hogy hiba volt támogatni az illegális migrációt

Hozzátette, Magyarország számára a magyar családok és a gyermekek jövője az első.

blogmorzsák

2025 legjobb sorozatai

"Középkorú barátok kapuzárási pánikjától egy magyar rapsztár intim portréján, influenszer–álmokat kergető huszonéveseken keresztül jutunk el hátborzongató világvége-víziókhoz..."

0