Ezt olvasta már?


A helyi identitást erősítik Tolna megyében

Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök közös sajtótájékoztatót tartott a Tolna Megyei Önkormányzat 60 milliós európai uniós TOP projektjéről az érintett polgármesterekkel, hivatali vezetőkkel.

Közös értékekről szól a fejlesztés

Erős közösségek által válik erős megyévé Tolna. Az európai uniós TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) projektek hozzájárulnak a megyében élők boldogulásához és boldogságához. Az identitás és összetartozás erősítését célzó programok azért különlegesek, mert az emberekről, az értékekről és a közös múltunkról szólnak – jelentette ki Fehérvári Tamás.

Bár a TOP 27,55 milliárdos nagyságrendű forrásai szépen meglátszanak majd a megyén, nem feltétlen a pénzről kell szólnia mindennek. Sokszor többet ér az emberi kapcsolatokat támogató, kultúrát propagáló, értékteremtő tevékenység – fejtette ki az elnök.

A projekt konzorciumban valósul meg, melyben a megyei önkormányzaton kívül a hivatal, valamint Medina és Tengelic vesz részt. A további hat település: Harc, Kölesd, Pálfa, Sárszentlőrinc, Sióagárd és Szedres – erre már dr. Baranyai Eszter megyei aljegyző tért ki.

Idén a sióagárdi Kincses Tolna Megye Értékhangoló rendezvénnyel veszi kezdetét a programsorozat

Sűrű rendezvénynaptárt állítottak össze a szervezők, melyben helyet kap színjátszó-találkozó, irodalmi vetélkedő, kézműves foglalkozás, táncház, koncert, értékvetélkedő, dalárda és számos más közösségi esemény.

Dr. Baranyai Eszter kihangsúlyozta: az elkövetkező három évben közel száz program valósul meg, melyek minden korosztályt meg kívánnak szólítani. A projekt keretében interaktív virtuális túraútvonal, mobil applikáció és oktatófilm is készül. A közösségfejlesztés cél és eszköz egyben – zárta tájékoztatóját az aljegyző.

Az örökség továbbadásának jegyében a fiatalok is fontos célcsoportnak számítanak, ezért a helyi oktatási intézmények, valamint a KLIK igazgatói is közreműködnek. A főjegyző reményét fejezte ki, hogy más megyei településekről is ellátogatnak a nyolc Sió menti település valamennyi programjára.

A múltat is megismerhetik a fiatalok

Egy álom válik valóra – így fogalmazott Vén Attila, Medina polgármestere. Mint elmondta, már régóta tervezték helyi értékeik, örökségük továbbadását. A megyei önkormányzatban partnerre is találtak, hiszen a projektnek köszönhetően a gyermekek megismerhetik szülőfalujuk múltját, hagyományait. Nyolc település nyolc külön kultúrát jelent, amelyek méltóak akár arra is, hogy a fiatalok órarendszerűen tanuljanak azokról. A polgármester szerint úttörő munka veszi kezdetét, mely jó példa lesz a többi helyi közösség számára is.

A helyi identitás és kohézió erősítése Tolna megye 8 településének irodalmi, képzőművészeti és zenei hagyományainak visszatanításával című, TOP-5.3.1-16-TL1-2017-00002 azonosítószámú projekt 2018-tól 2021 őszéig valósul meg.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0
0

hírek innen, onnan

Szinte mindenki elkapja ezt a vírust élete során, mégis rengeteg tévhit él róla

A HPV az egyik leggyakoribb fertőzés a világon, mégis rengeteg tévhit övezi. Szakértők segítségével mutatjuk be, hogyan terjed...

Szenzációs hajrával Európa-bajnoki ezüstérmet nyert a 16 éves Pápai Olivér 400 méter gyorson!

A mindössze 16 esztendős Pápai Olivér szenzációs országos csúccsal a francia Leon Marchand mögött második lett 400 méter...

Magyar Péter szerint két kritikus nap jön: kilenc centin múlik Paks sorsa

A miniszterelnök szerint kedden és szerdán lehet kritikus a helyzet a Paksi Atomerőműnél, mivel addig további 14–15 centiméteres apadás...

Így biciklizhet bekötött szemmel a Balatonnál: jubileumi túra érkezik Balatonszemesre

Közel 70 látó és látássérült résztvevő tandemkerékpárokon, egymást segítve teljesíti a tó körüli útvonalat.

Annoni Zita a legszebb lányok közül válogatott a Miss Balatonon: „Picit elfogultabb voltam, mint a többiek” – videó

Annoni Zita frissen csatlakozott a Miss Balaton castingcsapatához, Gelencsér Tímeával, Iszak Esztivel, Epres Pannival és Seres Attila...

Kétszer is gondold meg, mielőtt a repülő hátsó részébe veszel jegyet - ezért nem ajánlják sokan

Amikor repülőjegyet választunk, általában az ár, az indulási idő és az ülőhely kényelme alapján döntünk. Sokan örülnek, ha...

Fekete lyuk zúzott szét egy óriási csillagot az utóbbi évek legnagyobb kozmikus robbanásában

Egy fekete lyuk elképesztő energiával zúzott szét egy tömeges csillagot, amelynek maradványai váratlan jeleket bocsátanak ki.

„Azt hittem, csak kollégák” – A pillanat, amikor rájöttem, hogy a párom megcsalt

Egy férfi hűtlenségének története, amelyben egyetlen üzenet felfedi a négy éve épített kapcsolat mögött húzódó hazugságokat.

Trokán Nóra 40 éves lett: olyan fotókat mutatott, hogy csak ámulnak a rajongók

Trokán Nóra különleges képekkel ünnepelte a 40. születésnapját. A színésznő sugárzik a boldogságtól, bejegyzésére pedig azonnal...

Tizenegy halott után ismét összeomlással fenyeget a törékeny libanoni fegyvernyugvás

Három gyermek és két nő is életét vesztette a dél-libanoni légicsapásokban, amelyek az elmúlt hetek egyik legsúlyosabb...

A Pannonhalmi Főapátság különös titkai: mi köti ide Szent Istvánt és Habsburg Ottót?

Az Unesco Világörökség részét képező, közel ezeréves épületegyüttes őrzi Szent István székének legendáját. Még ma is a 18....

0

Sport

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője

Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.

Berobbant a 16 éves magyar csodagyerek, országos csúccsal jutott az Eb-döntőbe Pápai Olivér

Két magyar úszóért is szoríthatunk vasárnap a párizsi Európa-bajnokság 400 méteres férfi gyorsúszásának döntőjében.

Világsztárt igazol a FC Barcelona, már a repülőútját szervezik

Az utolsó fázisához érkezett a klubváltás.

Bulvár

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Több mint egy órát késett a mentő, miközben szívrohamban elhunyt a 39 éves édesanya

A nő férje megpróbálta újraéleszteni a feleségét, de nem járt sikerrel.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok

Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.

A színésznő Vastag Csaba párja volt 5 évig: ez a jóképű férfi az új szerelme

Görgényi Fruzsina a párjával utazott el néhány napra, onnan posztolt szerelmes képeket.

Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és több növényem lett, mint valaha

Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és az eredmény meglepett.

Újabb közlekedési tragédia, ezúttal a Balatonnál

Elgázolt a vonat egy embert Ábrahámhegyen vasárnap délelőtt - közölte a katasztrófavédelem. Lassul a közlekedés az észak-balatoni vasútvonalon.

Minden nyugdíjas nagyon figyeljen. Jön a szeptemberi nagy dátum

Az augusztusi nyugdíjat a bankszámlára kérők már a héten megkapták. A Magyar Államkincstár 2026-os ütemezése szerint az augusztusi ellátások várható banki jóváírásának napja augusztus 12., szerda volt.