Ezt olvasta már?


A kisgyermekes anyák többsége teljes munkaidőben dolgozik

A munkaerőpiacra visszatérő kisgyermekes anyák többsége teljes munkaidőben dolgozik, a részmunkaidő és az otthonról végezhető munka kevésbé elterjedt a körükben - mondta előadásában Veroszta Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének megbízott igazgatója.

A Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya által szervezett konferencián a Népességtudományi Kutatóintézet által 2018-ban indított longitudinális kutatás legfrissebb eredményeit mutatták be. Az uniós támogatással megvalósult Kohorsz'18 Magyar Születési Kohorszvizsgálat a várandósság és a kora gyermekkor időszakáról gyűjtött adatokat, és egyebek mellett a gyermekvállalás körülményeit, a párkapcsolat stabilitásának jellemzőit, a származási egyenlőtlenségeket, a gyermekgondozási munkamegosztást, az anyák munkavállalását és a családtámogatások igénybevételét elemezte. A kiindulási minta 8300 várandós kismama volt, akikkel folyamatosan igyekeztek tartani a kapcsolatot, és mintegy 6000 anya még a gyermek hároméves korában is szolgáltatott adatokat - ismertette a kutatás hátterét Veroszta Zsuzsanna.

Tájékoztatása szerint az derült ki, hogy Magyarországon az anyák már eltávolodtak a tradicionális, "csak kenyérkereső" apaképtől. Mindössze a megkérdezettek mintegy 20 százaléka gondolta úgy, hogy a feleség számára az otthon és a gyerekek, a férj számára pedig a munka a fontosabb feladat, még abban az esetben is, ha mindketten dolgoznak. A tradicionális apakép azokban a családokban jellemzőbb, ahol az anya fiatal, alacsonyabban képzett, többgyermekes vagy egyedül él - magyarázta Veroszta Zsuzsanna.

Ezzel együtt a házimunkák zömét továbbra is anyák végzik várandósság idején, illetve kisgyermek mellett - mutatott rá a kutatás, amely szerint a kisgyermekgondozásban az apák legaktívabban a fürdetésből veszik ki a részüket.

A kutatás rávilágított arra is, hogy a gyermekek 66,2 százaléka volt tervezett a megkérdezett családokban. Arra a kérdésre, hogy három éven belül vállalnának-e második gyermeket, az anyák 62 százaléka felelt igennel. Kiderült az is, hogy minél magasabb végzettségű, minél kvalifikáltabb az anya, annál jellemzőbb, hogy további gyermeket is vállalna.

Az anyák munkába való visszatéréséről az derült ki, hogy a megkérdezettek 4,5 százaléka már a gyermek féléves korában dolgozott, a döntő többség viszont csak a gyermek két- és hároméves kora között szeretne ismét munkába állni. Főleg a sokgyermekes, alacsony végzettségű anyákra jellemző, hogy egyáltalán nem terveznek visszamenni dolgozni. "Többnyire rendszeres, nem otthonról végzett, teljes munkaidős állásba térnek vissza az anyák, a részmunkaidő nem gyakori a körükben" - fejtette ki Veroszta Zsuzsanna, hozzátéve: a dolgozó anyák 63,9 százaléka van teljes munkaidőben, míg részmunkaidős állást csak 36,1 százalékuk végez. Az anyák 69,1 százaléka nem otthonról dolgozik, mindössze 14,6 százalék tudja otthonról megoldani a munkavégzést, és további 14,6 százalék dolgozik részben otthonról.

A kutatás szerint a kétéves kor feletti gyerekek harmada (32,9 százaléka) járt bölcsődébe. A dolgozó anyák háromnegyede (75,5 százalék), a nem dolgozók 13,1 százaléka veszi igénybe a bölcsődei szolgáltatást.

A féléves gyermeket nevelő vizsgált családok 15 százaléka részesült családi otthonteremtési kedvezményben (csok), további 35 százalék pedig a kutatás idején tervezte, hogy igénybe veszi azt.







0
0
0

hírek innen, onnan

"Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod..." - Molnár Áron keményen beolvasott Várkonyi Andreának

Molnár Áron egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált Várkonyi Andrea friss interjújára, amelyben a műsorvezető többek...

Most jött a sorkatonaság visszaállításáról, hatalmas a felháborodás

Németország több városában is diáktüntetéseket tartanak a kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállítása és a fegyverkezés...

Miért fáj a fejed, ha jön a front? Így hat ránk a hőmérséklet-változás

Bár a frontérzékenység hétköznapi fogalom, tudományos vizsgálata jóval összetettebb annál, mint hogy a hideg- vagy a melegfrontot...

Súlyos agysérülést szenvedett a színpadról lezuhant szépségkirálynő

Súlyos agysérülést szenvedett és beperelte a Miss Universe szervezőit a színpadról lezuhant jamaicai szépségkirálynő.

Ebben a 10 európai fővárosban a legkönnyebb kiszakadni a rohanásból

Egy stresszmentes utazásról elsőként talán egy eldugott tengerpart vagy egy vidéki szállás jut eszünkbe, pedig egy városnézés is lehet...

Ezt a háztartási gépet soha ne járasd, amíg alszol, komoly tűzveszélyt jelenthet

Nálad is előfordul, hogy elalvás előtt még gyorsan elindítod a szárítógépet, hogy reggel, mire felkelsz, már csak össze kelljen...

Beégtek az újságok – Simán átverte a nagy hírportálokat egy mesterséges intelligenciával kreált „szakértő”

Egy nem létező, mesterséges intelligencia segítségével létrehozott művészetterapeutát idézett szakértőként több ismert nemzetközi...

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált...

Nem szívesen mondjuk, de ennek az 5 őszi cipőtrendnek már leáldozott

Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már...

Fontos bejelentést tett a kormány: Kivonulnak a rendőrök az épületek elől, ide küldik őket

Átalakítja a védett létesítmények őrzését a kormány: a Készenléti Rendőrséget a honvédség váltja, a felszabaduló 219 rendőrt...

Egyedülálló antarktiszi kőzet írta felül a fizikusok régi elméletét: nem a gravitáció formálta egyedül a korai Naprendszert

Láthatatlan erő nyomai a legősibb kőzetben A Naprendszer nagyjából 4,6 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas...

Harcba hívta a fiatalokat XIV. Leó pápa, megtelt a Stade de France

Tízezrek előtt beszélt a küzdelemről a katolikus egyházfő.

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0