A magyar cégek alig 1 százalékából lesz startup vállalkozás
A magyar cégek alig 1 százalékából lesz startup vállalkozás: évente több tízezer magánember alapítja meg első vállalkozását, ám e cégek 99 százaléka a legjobb esetben is mikrovállalat marad, csupán töredékük válik a szó legszorosabb értelmében startup vállalkozássá.
Startup vállalkozásról általában akkor beszélhetünk, amikor egy kezdő vállalkozás olyan innovatív szellemi tőkével vagy technológiával rendelkezik, amely magas fejlődési potenciált rejt magában, illetve amikor egy tulajdonosi kör először dönt cégalapítás mellett, és olyan vállalkozásba fog, amely nagy növekedési potenciáljánál fogva felkelti a befektetők figyelmét.
Az Opten több évnyi cégadat elemzésével számította ki, hogy e cégek hány százaléka vált eredményei alapján gazdasági tényezővé, illetve hány jutott el odáig, hogy egy külföldi befektetőt vagy egy komolyabb tőkeemelést fel tud mutatni.
A közlemény idézi Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a cégalapításoknak csak a harmada köthető olyan újdonsült tulajdonosokhoz, akik életükben először kezdenek vállalkozásba, tehát az igazi kezdő vállalkozók aránya rendkívül alacsony.
Az Opten statisztikái szerint e cégeknek csak töredékéből lesz említésre méltó vállalat Magyarországon: a friss tulajdonosok kevesebb mint 1 százaléka büszkélkedhet azzal, hogy cégének árbevétele három éven belül kinőtte a nemzetközi mikrovállalkozás kategóriát, a közép- és nagyvállalatok aránya pedig már gyakorlatilag nem is mérhető.
A felmérés szerint a friss tulajdonosok cégeinek csak fele számolt be értékesítési forgalomról három év után, de ezek 60 százalékánál az árbevétel a 10 millió forintot sem éri el, 100 millió forint feletti bevétellel pedig csak az összes vizsgált cég 2 százaléka rendelkezik. Az Opten ügyvezetője szerint az adatok azt sugallják, hogy a kezdő vállalkozások is csak a hazai cégstruktúra elaprózottságát és fluktuációját növelik.
Valamivel jobb a helyzet a cégek tőkevonzó képességét tekintve. Ha azt nézzük, hogy a társaságok hajtottak-e végre komolyabb - legalább 5 millió forintos - tőkeemelést, vagy tulajdonosi szerkezetükbe került-e be külföldi cég vagy magánszemély, az derül ki, hogy a kezdő cégek 3,5 százalékánál történt ilyen pozitív változás működése első három évében - mondta Tóth Tamás.
Ágazati szempontból sem kecsegtető a helyzet, a startup cégek egyik fontos jellemzője lenne ugyanis az innováció, amit jól kiaknázva növekedési pályára állhatna a cég. Az utóbbi években túlnyomó részt az informatika, az infokommunikáció és a tudományos tevékenységben újat alkotó vállalatok lehettek sikeresek, a hazai adatokat vizsgálva azonban az látszik, hogy ezekben az ágazatokban - az ott működő összes cég számához képest - rendkívül alacsony a startupok aránya - olvasható az Opten közleményében.
hírek innen, onnan
„Nem az számít, hogy kedveljenek vagy szeressenek” — Női filmesek meséltek a kamera mögötti világról
Mit jelent sikeresnek lenni egy olyan szakmában, ahol egy-egy nagy dobás után újra és újra bizonyítani kell? A Glamour Talks with Rácz...
Egyre több vészjelzést adnak le az utasszállító repülőgépek
Négy európai járat is vészhelyzetet jelzett kedden. A legsúlyosabb riadót egy Korfuról Nürnbergbe tartó gép váltotta ki:...
Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát
A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy...
Vége a mellrákos nők vesszőfutásának: októbertől már az állami kórházak is elvégzik a várva várt műtétet
Vége az időzített bombán ülő emlőrákos nők vesszőfutásának: a nyár végi, hárommilliós magánkórházi botrány után lépett az...
Második világháborús bombát találtak Budapesten, kiürítik a környéket
Lezárják a főváros Xviii. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt vasárnap, a korlátozások...
Megszólalt a yorkshire-i tigristámadás áldozatának családja – Kiderült, miért mászhatott be a fiatal az állathoz
Részletek derültek ki arról az állatkerti látogatóról, aki bemászott a Yorkshire Wildlife Park nevű vadasparkban egy tigris mellé, amely...
Veszélyes macskaeledelt hívott vissza a Nébih
Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos macskaeledel konzervet a Nemzeti...
A strasbourgi bíróság kimondta: Jogsértő volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása Magyarországon
Az Emberi Jogok Európai Bírósága indoklásában azt írta: a döntés aránytalan korlátozást jelentett a pedagógusok és a szakszervezeteik...
Rossz napot zárt az OTP: a bankpapír esése miatt gyengült a budapesti tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65,69 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 143 485,08 ponton zárt szerdán.
Hozzányúl a Tisza az egyik legfontosabb nyugdíjszabályhoz: sok idősnek jelenthet komoly pluszpénzt a változás
A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint 2027 januárjától 120 ezer forint lenne a teljes öregségi nyugdíj minimuma.
Gaál Viktor – Mi zajlik a kamerák mögött? A Házasság első látásra pszichológusa elárulta
Gaál Viktor pszichológus egy eddig nem eltitkolt 0. évadról is mesél, miközben a műsort ért kritikákról, a párkapcsolatok buktatóiról...
Éjszakai jelek, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni: A zsírmáj csendes figyelmeztetése
Sokan nem is sejtik, hogy a pihentetőnek szánt éjszakai órákban felbukkanó kellemetlenségek mögött valójában a máj túlterheltsége...
Sport
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Új részletek derültek ki a Gulácsi Péter otthonában történt fegyveres rablásról
Szörnyű stressz érte a magyar kapust és családját.
Mutatjuk Lamine Yamal cselét, de félő, hogy beleszédülsz a látványba!
Ezen ámul most az internet.
Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája
Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.
Megszólalt az Orbán-kormány volt minisztere, akit Ruszin-Szendi Romulusz javasolt klubelnöknek
Megválasztását a Tisza-kormány új jogszabálya sem veszélyezteti.
„Az nem normális, amit a Barca csinál” – Hansi Flick egy futballgépezetet épített
Megállíthatatlannak tűnnek a katalánok.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Marco Rossi fogja a fejét, piszok nehéz helyzetbe került a magyar válogatott
Lecsapott az UEFA.
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
Olyan történik a Ferencvárossal, amire eddig még sohasem volt példa
Vajon fordulat áll be, vagy marad minden az eddigi kerékvágásban?
Lamine Yamal bűvészmutatványán ámul a spanyol sportsajtó
A BL-ben varázsolt a Barcelona csillaga.
Bulvár
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Kiszivárgott a hátborzongató titok: Oroszország és Kína már rejtegetheti a lezuhant UFO-kat.
Kína és Oroszország már birtokolhatja a lezuhant UFO-kat. Ha Amerika nem lépi meg a titkos UFO-akták nyilvánosságra hozatalát, óriási hátrányba kerülhet a világűrverseny legújabb szakaszában.
Baba Vanga hátborzongató jóslata: ez vár Oroszországra és a világra még az év vége előtt
A látnok egy új orosz vezető felemelkedését is vizionálta.
Rekonstruáltak egy 315 ezer évvel ezelőtt élt ember arcát: így nézhetett ki a legelső modern ősünk
Digitálisan rekonstruálták, hogyan nézhetett ki a modern ember egyik legkorábbi ismert képviselője.
Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.
Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben
Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag
Mínusz 15 fokkal támad az első téli nap: itt a hatalmas fordulat az időjárásban, már biztos
Megszólaltak a meteorológus, így tőr be a tél Európába.
Fájdalmas pofont kaptak az állampapírok
Nemzetközi eladási hullám söpört végig az állampapírpiacokon, ami a magyar kötvények hozamait is alaposan feltornázta. Bár a hazai inflációs adatok kedvezőek, az MNB behúzta a kéziféket a kamatvágásoknál. A be
Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen
A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.
Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét
Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv
„A legjobb mutyi az, amit senki sem lát” - Bődületes Fidesz-paródia került ki az internetre, ezen röhögnek most a magyarok
Ismét Radics Peti ment neki nagy erővel a Fidesznek.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


