Ezt olvasta már?


A magyar fotográfia legsikeresebb korszakát bemutató kiállítás nyílt Fehérváron

A magyar fotográfia legsikeresebb korszakát bemutató kiállítás nyílt csütörtökön Fehérváron: André Kertész, Moholy-Nagy László, Robert Capa, Brassai, Martin Munkácsi és további csaknem húsz, különleges magyar fotóművész alkotása látható a Csók István Képtárban.

A Híresek és képek - Modern irányzatok a magyar fotográfiában című kiállítás megnyitóján Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója elmondta, hogy a tárlaton a magyar fotótörténet virágkora, vagyis a két világháború közti korszak elevenedik meg. Az első kép 1912-ből való és André Kertész készítette, míg az utolsó az 1945 utáni állapotokat mutatja - tette hozzá.

Jelezte, hogy a kiállítás összeállításakor azt a folyamatot is próbálták megjeleníteni, mely a két világháború közötti modernista fotográfia kibontakozását és különböző csoportokra bomlását hozta el: a magyaros stílus ebben a korszakban jött létre és ennek párhuzamos valósága lett a szociofotó.

Baki Péter arról is beszélt, hogy az alkotók közül kiemelkedik az az öt fotós, akik a '20-as, '30-as években nyugatra távozva - különböző életpályákat befutva - világhírű, vagy Európa-hírű alkotókká váltak. Megjegyezte: nem ment ez nekik olyan könnyedén, André Kertész például csak az 1980-as években lett világhírű, Robert Capa egy kicsivel előbb a nagyobb publicitásnak köszönhetően.

Brájer Éva alpolgármester zseniálisnak nevezte a szeptember 8-ig megtekinthető kiállítást, amelyre szerinte nagyon büszke lehet a város és a múzeum is, hisz bármelyik nyugati múzeumban megállná a helyét.

Izinger Katalin, a kiállítás kurátora kiemelte, hogy a Szent István Király Múzeum nevéhez fűződött a XX. Századi Magyar Művészet elnevezésű kiállítássorozat, amelynek keretében 1969-ben, tehát ötven évvel ezelőtt először voltak láthatók Magyarországon Moholy-Nagy László fotói. Azóta csak a szintén külföldön világhírűvé vált magyar fotográfus, Lucien Hervé 2001-es életmű-kiállítása volt megtekinthető a városban - fűzte hozzá.

A sajtóanyag szerint a kiállításon szereplő képek ízelítőt adnak az 1910-40-es évek társadalmi és művészeti közegéből, a divat világából, a háborúk pusztításaiból és bepillantást engednek a korszak hétköznapjaiba. A tárlat az egyetemes fotográfiában megkerülhetetlen "ötök" stílusteremtő fotói mellett a világban kevésbé ismert, Magyarországon alkotó kortársak - többek között Balogh Rudolf, Escher Károly, Haár Ferenc, Kálmán Kata, Kerny István, Kinszki Imre, Pécsi József - munkáit is bemutatja.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Utálom az anyámat – mit tegyek, ha így érzek?

Kevés érzés tabu annyira, mint amikor valaki negatívan viszonyul a saját szülőjéhez. Mégis, ez nem ritka – csak ritkán beszélünk...

Egy kihagyhatatlan második világháborús film – Brad Pitt nagy alakítása

A 2014-es Harag április végétől ingyenesen elérhető a Tubi kínálatában az államokban.

Siránkozik A Nagy Ő győztese, miért bírálják a viselt dolgait

Kiss Kriszta, A Nagy Ő győztese nemrég az Instagram-oldalán siránkozott a követőinek. „Én mindig is kemény voltam. Gyerekkorom óta...

Kijött egy csokor fotó a rendszerváltásról, Tóth Gabiról érdekes felvétel került elő, nem tudta, hogy filmezik

Polaroid felvételeken is kijött az április 12-i választási őrület, csak most tűnik fel, hogy Tóth Gabi ott van az egyik fotón, nem is...

Különös objektum magasodik egy magyar falu határában, a NATO-hoz van köze

Nem mindennapi eszközök bukkantak fel Magyarországon, egy domboldalon szúrták ki őket.

24 fokos meleggel robban be a szombat

Erősödik a nappali felmelegedés, nyarat idéző kánikulával érkezik a szombat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között...

8 színész, aki élethűen elégítette ki magát kamerák előtt

A színészi munka kívülről gyakran csillogónak tűnik, de vannak jelenetek, amelyek még a legtapasztaltabb előadókat is komoly próbatétel...

Tetlegességig fajult egy vita a Városligetben, undorító módon támadt rá egy férfi 3 védtelen nőre

Ocsmány módon támadt rá egy férfi 3 nőre, egész Budapest szégyelli magát helyette.

3 otthon végezhető gyakorlat, amitől laposabb lesz a hasad, mint valaha

Íme 3 egyszerű pilates gyakorlat, amit ha most elkezdesz, akkor laposabb hassal indíthatod a nyarat!

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel...

Gyógyvizes fürdőzés 999 és 2000 forintért a Dél-Alföldön

Meglepően olcsón, akár 999 forintért is élvezhető a gyógyvizes fürdőzés a Dél-Alföldön – az egyik helyen már csak május végéig....

Lakatos Laci kitálalt a titkáról: Segédeszközök nélkül fogyott rengeteget, most újra harcba száll

A humorista élete legkeményebb időszakán van túl: Lakatos Laci nemrég brutális életmódváltásba kezdett, aminek köszönhetően több...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

0