Ezt olvasta már?


A magyar hadtörténelem elmúlt évezredét bemutató kiállítás nyílik tavasszal Székesfehérváron

A magyar katonák fegyverzetének, felszerelésének, illetve a mindenkori magyar haderő jelképeinek tükrében mutatja be a magyar hadtörténelem elmúlt évezredét a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum időszaki kiállítása 2023 tavaszától a székesfehérvári Szent István Király Múzeum új kiállítóterében.

A székesfehérvári önkormányzat közleménye idézte Vargha Tamás honvédelmi államtitkárt, aki azt mondta, hogy "a magyar katonai vitézség jelképei megtestesítik, élővé teszik a megmaradásunk érdekében vívott évszázados harcainkat és összekötnek bennünket vitéz elődeinkkel". Ezekből a tárgyakból nyújt a látogatók számára egy rendkívüli válogatást a Hadtörténeti Múzeum páratlan gazdagságúnak ígérkező új kiállítása - tette hozzá.

Töll László ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka közölte, hogy az időszaki kiállítás 17 teremben mutatják majd be tematikus bontásban az ezer év jellegzetes vagy éppen különleges magyar fegyvereit, valamint a haderő és a katonai szolgálat elsődleges jelképeit: a zászlókat, az egyenruhákat és a kitüntetéseket. A militáriák mellett megjelennek majd a katonák mindennapjainak és ünnepnapjainak tárgyi emlékei, dokumentumai is, tükrözve a különböző korszakok katonai szimbólumrendszerét.

Jelezte, hogy a fehérvári tárlaton lesz több olyan unikális darab is, amelyeket eddig nem tudtak kiállítani. Példaként az 1941-ben a Szovjetuniótól visszakapott 1848-as zászlókat említette.







0
0
0

hírek innen, onnan

Szükségállapot Kolumbiában: már 111 ember halt meg a földrengésben

Szükségállapot Kolumbiában, 111 ember halt meg a földrengésben.

Kiderült az igazság a szobanövényekről - Valóban kiválthatjuk a szellőztetést a nyári hőhullám idején?

A legenda szerint tisztítják a lakás levegőjét és oxigénnel látnak el minket a szobanövények.

A román és a lengyel gazdaság tartósan és meredeken elhúzott a magyar mellett

Pedig 2014 és 2019 között Magyarország még a régió harmadik leggyorsabban növekvő gazdasága volt a GKI elemzése szerint.

Titkos orosz műveletre csaptak le Stockholmban - orosz pp

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.

Súlyos biztonsági incidenst okozott két mesterséges intelligencia-ügynök

Az OpenAI és az Anthropic MI-modelljei jogosulatlan hozzáférést próbáltak szerezni biztonsági rendszerekhez egy kiberbiztonsági teszt során.

Súlyos krízis közeleg a magyar családokban: erre a rejtett teherre szinte senki sincs felkészülve

A boltok, a bankok és egy pszichológiai központ is elárulta, mire számíthatnak a családok a tanévkezdés előtt.

Lehet, hogy Paks kiesését is olcsóbban megússzuk?

Magyar Péter kormánya egyelőre ügyesen spórolt, a hétfőn ismertté vált júliusi költségvetési többlet kifejezetten impresszív lett....

Óriási szakadék a magyar nyugdíjak között: ennyien kapnak havi 700 ezer forintnál többet

A legfrissebb adatok szerint miközben Magyarországon több mint 23 ezer nyugdíjas havi járandósága meghaladja a 700 ezer forintot, míg...

51 milliárd forintos fejlesztési programot jelentett be a miniszter

A következő évek során 51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulhatnak az ivóvízhálózatok, hogy csökkenjen a vízveszteség...

45 év felett ezért mozog nehezebben a csípőd: nem csak kopás lehet, így tehetsz ellene

Nem minden esetben az ízületi gyulladás vagy a porckopás az oka, ha egyre nehézkesebb a csípő mozgása. A megfelelő torna sokat segíthet.

Külön-külön, de mindketten luxusban: így nyaraltak a Gáspár lányok – videó

Gáspár Virág egy máltai luxusszigetről, a nővére, Evelin pedig Mallorcáról jelentkezett be nemrégiben a közösségi oldalán....

Így próbálták megzavarni Magyar Pétert a parlamentben – videón a jelenet

Magyar Péter felszólalásával kezdődött a rendkívüli parlamenti ülés, amelynek során több alkalommal is olyan jelenetek alakultak ki az...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Harry Kane megkapta az Aranycipőt, és napokon belül eldől, hol folytatja karrierjét

Közel a megállapodás az angol válogatott sztárcsatárával.

0
0

Bulvár

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

Nagy a baj a Szententrei-szigeten: a lakosság segítségét kérik a rettegett vírus miatt

Lakossági felhívást tett közzé a hatóság a Szentendrei-sziget egyik településén élőkhöz. A szigetmonostoriakat arra kérik, hogy jelezzék, ha elhullott vaddisznót látnak.

0