Ezt olvasta már?


A magyar írásbelikkel folyatódnak a vizsgák

Hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal folytatódnak az idei érettségik. A mostani vizsgaszezonban 1.210 vizsgahelyszínen 137.580 diák ad számot tudásáról emelt és középszinten, ez 3.420 diákkal kevesebb, mint tavaly.

    Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint a magyar nyelv és irodalomból középszinten 1.208 helyszínen 87.324-en, emelt szinten 43 helyszínen 1.540-en vizsgáznak. 

    A középszintű írásbeli 240 percig tart, ezalatt két feladatlapot kell megoldani, a szövegértési feladatlap esetében 60 perc, a szövegalkotási feladatlap esetében pedig 180 perc áll a rendelkezésre. A diákok először a szövegértési feladatlapot oldják meg, és csak ennek az összegyűjtése után kezdhetik meg a szövegalkotási feladatlap megoldását. A vizsgázók a szövegértési feladatlapon belül a rendelkezésére álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatják. A szövegértési feladat szövege általában egy esszé, ismeretterjesztő céllal íródott tanulmány, publicisztikai mű egésze vagy részlete. A feladatok megoldása általában a kérdésre adott válasz szöveges kifejtése, esetenként megadott válaszvariációk közötti döntés. A szövegalkotási feladatlap esetében a vizsgázó három eltérő típusú, műfajú és témájú szövegalkotási feladatból választ egyet. A vizsgázó által választott feladat megoldásának elvárható terjedelme 500-1.500 szó.

    Az emelt szintű írásbeli vizsga szintén 240 perces, az írásbeli nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és három különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. A vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják. A nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor egy alkotáshoz kapcsolódik. A nyelvi, illetve irodalmi műveltséget vizsgáló kérdések aránya hozzávetőlegesen 40-60 százalék.

       A három szövegalkotási feladat különböző témáról, adott szempontú és műfajú önálló szöveg alkotását írja elő.

    Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is használható helyesírási szótár, ebből vizsgacsoportonként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.

    Magyar mint idegen nyelvből középszinten 59 helyszínen 88 vizsgázó tesz érettségi vizsgát.

    Az államtitkárság közlése szerint a vizsgaszervezés a 2005 őszén bevezetett, és azóta eredményesen működő szakmai és biztonsági eljárásrend szerint zökkenőmentesen történt. Változás a korábbiakhoz képest, hogy az Oktatási Hivatal megszűnt regionális igazgatóságainak feladatait a vizsgák szervezésében immár megyénként, a megyei, fővárosi kormányhivatalok látják el.

    Az idei érettségi szezonban május 4. és június 29. között a vizsgák 3.616 érettségi vizsgabizottság közreműködésével zajlanak majd. Az érettségizők közül mintegy 87.850 diák a "végzős" középiskolás, akik ezúttal tesznek "rendes" érettségit, és idén tavasszal szerezhetnek érettségi bizonyítványt. 

    A diákok együttesen több mint 471 ezer vizsgát tesznek le, érettségi bizonyítványaikba és tanúsítványaikba további 61.100 érettségi vizsgaeredmény kerül a már előzőleg megszerzett vizsgaeredményeik alapján.

    A 471 ezer vizsgából mintegy 37 ezer vizsga emelt szintű, 434 ezer pedig középszintű vizsga. Az emelt szintű vizsgák száma tavalyhoz képest 22 százalékkal, több mint 6 ezer vizsgával nőtt. Ez a növekedés a felsőoktatásba való bekerülésért folyó verseny felerősödését tükrözi.

    A diákok választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban - az idegen nyelven letett tárgyakat külön számolva - 181 tárgyból lesz középszintű és 65 tárgyból emelt szintű érettségi. Immár második éve emelt szintű vizsga csak azokból a vizsgatárgyakból tehető, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők - hívták fel a figyelmet.

    A diákok ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a 7 vizsgafajta mindegyikével, a megfelelő feltételek megléte esetén a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével. 

    A vizsgafajták közül a legtöbb a "rendes" érettségi vizsga: számuk 404.542, az összes vizsga 86 százaléka. Évről évre egyre többen jelentkeznek egyes vizsgatárgyakból előrehozott érettségire. A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok 39.828 ilyen vizsgát tesznek le idén tavasszal (a vizsgák 8,5 százaléka). 

    A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők közel 12,5 ezer ismétlő vagy kiegészítő érettségit tesznek le (a vizsgák 2,6 százaléka). Az emelt szintű vizsgák számának jelentős növekedéséhez hozzájárult a több mint 10.200 szintemelő vizsga is, amely az elmúlt évihez képest 34 százalékkal, 2.600 vizsgával több. 

    Emlékeztettek arra, hogy az érettségi vizsga 2005 óta - a művészet és a művészetközvetítés képzési terület kivételével - kiváltja az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgákat is. Az érettségi pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal indult, és június 29-én fejeződik be. 

    Az írásbeli vizsgák május 4-étől május 25-éig tartanak, az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete június 7., vége június 13., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka június 18-29. 

    Az államtitkárság közlése szerint az előző évek vizsgaidőszakainak eredményei azt igazolják, hogy a kétszintű vizsgarendszer a vizsgakövetelmények és feladatok pontos tartalmi és formai szabályozása, valamint a szakmai előkészítésben alkalmazott eljárásai révén képes arra, hogy vizsgaidőszakról vizsgaidőszakra gyakorlatilag azonos követelményeket támasszon az érettségizőkkel szemben.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Ez a finom nyári zöldség csökkenti a vérnyomásod és védi a szíved.

Ez az egyszerű zöldség nemcsak finom, de könnyen felhasználható és változatos, hanem a szív- és érrendszer egészségét is...

Célkeresztbe vették az ukránok az orosz utánpótlást

A Délkelet-Ukrajnában megszállt megyék után újabb területen, a Dnyipro torkolatában lévő Kinburn-földnyelven folyik ukrán támadás az...

Skandináv lottó: itt vannak a szerda esti nyerőszámok és nyeremények

​Június 10-én újra indult a Skandináv lottó számlálója. Ráadásul nem is akármiért. Alig egy héttel ezelőtt valaki elvitte a 2026-os...

Kamatstop, kórházak, kripto, vagyonadó: Magyar Péter bejelentette a szerdai kormányülés legfontosabb döntéseit

Véget ért a szerdai kormányülés, amelyen több, a mindennapokat is érintő kérdésben születtek döntések. Magyar Péter miniszterelnök...

Emberház az állatkertben

Ahogy a mindennapi életünkben egyre nagyobb súllyal van jelen a mesterséges intelligencia, a színpadjainkon is mind gyakrabban jelenik meg.

„Alapvető emberi törekvések állnak mögötte”

Egy Európában eladott elektromos kerékpár alkatrészei tucatnyi országból érkeznek, míg végül Csehországban vagy Hollandiában...

Nem fellegvár

Olvas-e a tizenéves korosztály, és ha igen, mi alapján választ? Kicsábíthatók-e könyves rendezvényekre a tinik?

Össze kell kapnia magát Trumpnak, nem ezt ígérte a kampányban

Jelentősen gyorsult az amerikai infláció májusban.

Letícia királyné lemásolta Katalin hercegné stílusát, a végeredmény egyszerűen káprázatos

Letícia spanyol királynét jó ideje hasonlítják már Katalin hercegnéhez, a két királyi családtagnak nemcsak a külseje és az...

Hősként fogadták a szomáliai bírót, aki az amerikai hatóságok miatt nem fújhat a foci vb-n

Megegyezett a vezetékneve egy terroristával, ezért egy 11 órás kihallgatás után hazaküldték a miami reptérről a játékvezetőt, akit...

Irányt vált a valaha készült egyik legjobb sci-fi sorozat – jön az új évad

A Silo harmadik évada eltér a könyvektől, Juliette történetét új szál alakítja át.

Lesifelvétel került elő a magyar válogatott edzéséről, Szoboszlai volt a leglustább, mégis mindenki imádja a videót

A világbajnokságon sajnos megint nem vagyunk ott, de azért a válogatott háza táján nem állt meg az élet.

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

0