A magyar kultúra napja - Változatos programok Fejér megyében
Változatos programokkal készülnek a kisebb települések a magyar kultúra napjára Fejér megyében, így többek között civil tanácskozásra, templomi koncertre, irodalmi estekre várják a kultúra és a művészetek iránt érdeklődőket.
A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
A bicskei Petőfi Művelődési Központ az emléknapon, vasárnap 16 órakor irodalmi délutánt rendez, ahol Pálfy Margit színművésznő Latinovits Zoltánra emlékezik Annak, aki szeret címmel. Bodajkon - szintén vasárnap 16 órakor - a református templomban a SzívHang Kórus és az egyházközség ifjúsági kórusának koncertjére kerül sor P. Tóthné Szakács Zita és Brunner Vilmos református lelkészek közreműködésével. Az ünnepségen köszöntőt mond Almádi István polgármester.
Lovasberényben a községi könyvtárban január 20-án, pénteken rendeznek ünnepi estet. Fellép Ütő Endre, Ütő-Dávid Lenke, Veigler Bettina, Horváth Péter és a helyi általános iskola negyedikes tanulói. Ugyanekkor nyílik meg Szakál Antal székesfehérvári képzőművész A magyar történelem dióhéjban című tárlata.
Móron, az Erzsébet téri Művelődési Házban Wass Albert-esttel köszöntik a magyar kultúra napját január 24-én, kedden 18 órakor. Rékasi Károly önálló estje a Szerelmem, Erdély címet viseli. Pázmándon, a művelődési ház kistermében január 21-én 15 órától ünnepi megemlékezést és civil tanácskozást rendeznek. A helyi szervezetek idei feladatainak, programjainak tervezése és egy civil kezdeményezés, a Mesefalu Pázmándon bemutatása szerepel a napirenden.
mti

- Elhunyt Moldován Stefánia operaénekes
- Döntőjéhez érkezik a Versünnep
- Keresik a legszebb verslábat
- Picasso kiállítás Velencében: a zseni és a mecénás találkozása
- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- Szóljon a vers!
- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda

