Ezt olvasta már?


A magyar szent család tiszteletére zarándokutat alakít ki a fehérvári egyházmegye

A Székesfehérvári Egyházmegye 1,5 milliárd forint támogatást nyert el pályázaton A magyar szent család nyomában elnevezésű tematikus zarándokút projektjének megvalósítására.

Dózsa István püspöki vagyonkezelő a keddi székesfehérvári sajtótájékoztatón elmondta: innovatív eszközökkel igyekeznek a vallási és kulturális turizmus igényeit kielégíteni és segíteni a keresztény Magyarország bölcsőjének, továbbá a család szerepének megismerését. Céljuk még, hogy Székesfehérvár, Bodajk és Vértessomló újra családi búcsújáróhellyé váljon.

Spányi Antal katolikus megyés püspök kiemelte, hogy Székesfehérvár az első magyar szent család - Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre herceg - városa, és egyedülálló tiszteletüket ez a beruházás tovább erősítheti.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester jelezte, hogy a zarándokút a jövőbeni Árpád-ház sétaút része lesz.

A 2019-re befejeződő, százszázalékos támogatású Ginop-projekt keretében Székesfehérváron, a püspöki palota kertjében látogatóközpont épül, amelyben kőtár, látványraktár, tematikus kiállítótér lesz, az emeletén pedig múzeumpedagógiai foglalkoztató termek létesülnek. Az egyházmegyei múzeum épülete megújul: a homlokzat részleges rekonstrukciója mellett a belső udvar a zarándokok fogadására alkalmas térré alakul, ahol kisebb rendezvények, koncertek lebonyolítására is lehetőség nyílik.

A püspöki palotát részlegesen felújítják, és az emeleti részen láthatóvá válik, hogy a mindenkori székesfehérvári püspökök miként adták át a szent család üzenetét az embereknek.

Bodajkon a Segítő Szűz Mária Kegytemplom mellett, a Szent Imre Zarándokházban - az épület átépítésével - 56 személyes zarándokszállást alakítanak ki. Vértessomlón, a Sarlós Boldogasszony plébánia melletti tér megújul, a családok számára "Szent Család mesetér" című interaktív játszóteret alakítanak ki.

A sajtótájékoztatón Spányi Antal beszélt a közelgő adventi időszak fontosságáról is. Mint fogalmazott: "advent varázslatos időszaka az egyházi évnek, mert a várakozás és a készülődés egyben reménységet is jelent". Úgy vélte, az egyháznak kiemelt szerepe van ebben a "világi helyzetben", és fő feladata az embereknek reményt adni, bizalmat ébreszteni "a sok bizonytalanság és félelem közepette".

Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató az adventi időszak egyházi programjairól elmondta, hogy a hagyományoknak megfelelően lelki-szellemi hátteret kívánnak adni az embereknek, illetve a családok életéhez szeretnének pozitív dolgokkal hozzájárulni.

A sajtóanyag szerint a püspöki palota kertjében szombaton nyílik meg a hagyományos Adventi udvar, ahol a gyertyagyújtások mellett az egyházmegye iskoláinak, óvodáinak műsorát láthatják az érdeklődők vagy igényes kézműves tárgyakat vásárolhatnak jótékonysági céllal. Újra lesznek karácsonyi fényüzenetek az ország legnagyobb üzenőfalán, a püspöki palota homlokzatán, ahol bárkinek lehetőséget biztosítanak karácsonyi jókívánságok megjelenítésére.

Cser-Palkovics András a város adventi programjairól szólva hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban a család, a közösség és a szeretet kerül előtérbe, amihez a városi programok jó keretet adnak. Közölte, hogy az adventi koszorú négy gyertyájának meggyújtásánál négy díszpolgár fog segédkezni.

Újdonságként említette a városháza homlokzatán megjelenő élő adventi naptárt, amelynek ablakai péntektől egyesével nyílnak majd meg és egy vers, mese, dal vagy zeneszám formájában naponta más és más ismert személyiség nyújt át így ajándékot az arra járóknak.

A sajtóanyag szerint hétköznapokon a Városház téri színpadon a város óvodásai, kisiskolásai mutatják be karácsonyváró műsoraikat, hétvégéken a Zichy színpadon pedig koncertek lesznek: fellép többek között Takács Nikolas, Nyári Aliz és Nyári Edit, a Singer Street Fehér Adriennel, a Pankastic!, a Gáspár Szilvi Jazz Band, valamint a Hang-Szín-Tér művészeti iskola és a Kodolányi főiskola dzsessz-szakos diákjai is.







0
0
0

hírek innen, onnan

Új világ nyílik meg: elindult a Budapest – Frankfurt Condor járat

Németországon túl a Condor budapesti járatai zökkenőmentes csatlakozást biztosítanak számos tengerentúli desztinációhoz is, sok esetben...

Pénzosztási botrány: Both Miklós is lemondott az NKA bizottsági tagságáról

Baán László után a Hagyományok Házának vezetője is távozik.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

Három hónapot kért az új miniszter, mindenki érezni fogja a különbséget

A lefulladt gazdasági növekedés beindítása a működő Magyarország felépítésének egyik legfontosabb pillére, és ugyan a Tisza-kormány...

Ilyen érzés hónapok után visszamenni az edzőterembe

Schuszter Borka megosztja személyes tapasztalatait arról, milyen érzés hónapok kihagyása után visszatérni az edzőterembe. A cikk bemutatja...

Jessica Alba 17 éves lánya pont olyan meseszép, mint az anyja: Honor magas tini a friss fotón

Jessica Alba 17 éves lánya, Honor kiköpött úgy néz ki, mint a színésznő.

Közeleg a kánikula – hogyan válasszunk klímaberendezést?

Mutatjuk, milyen szempontokat érdemes mérlegelni.

Háborúra készülődik Európa egyik hatalma, mégis olyan alapvető problémák buktak ki, amely a totális kudarc felé mutat

Németország 1,35 milliárd eurós fejlesztésbe kezd az Északi-tenger partján fekvő Bremerhaven kikötőjében. A cél, hogy az eredetileg...

„Irtózatos fájdalmai voltak” – megrázó részletek Schubert Éva utolsó éveiről

A Szomszédok legendás színésznője halála előtt több betegséggel is küzdött.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0