A munka törvénykönyve módosítása ellen tüntettek a fővárosban
Az ellenzéki pártok kezdeményezésére indult Kossuth téri rendezvény alkalmi felszólalásokkal kezdődött szerda délután a fővárosban. A szervezők arra buzdították az összegyűlteket, hogy mondják el véleményüket a délelőtt elfogadott törvénymódosításról. Közben többen azt kiabálták: "Vesszen a kormány!"
A megmozdulásról a tüntetők a Fidesz Lendvay utcai székházához vonultak. Este a tömeg újra a Kossuth térre ért, ahol a tiltakozók megdobálták a rendőröket, akik könnygázt is bevetettek. A rendőrség tájékoztatása szerint öt rendőr megsérült. Éjfél előtt a rendőrség megkezdte a tiltakozók kiszorítását.
A Kossuth téri alkalmi szónokok egyike azt ígérte, hogy a tiltakozás hajnalig folytatódik, ehhez pedig azok csatlakozását kérte, akik éjjel is a téren tudnak maradni.
A tüntetők a Kossuth térről a Margit híd pesti hídfőjéhez vonultak, majd az Oktogon felé indultak, elfoglalva a Szent István körút mindkét oldalát. Többen a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd zászlait lengették.
A kormányellenes tüntetés a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt folytatódott, miután a Kossuth téren összegyűltek a Szent István körútról az Oktogonon és az Andrássy úton keresztül a Hősök teréig vonultak. A tiltakozók közül ketten az épület erkélyére mászva EU-s zászlót lengettek, a tömeg közben demokráciát követelt, és tiltakozott a munka törvénykönyvének szerdai módosítása ellen. Többen be akartak jutni a székházba.
A Lendvay utcánál a tiltakozás este 7 óra körül véget ért. A tiltakozók egy része ezt követően a Kossuth térre, mások az Oktogonra vonultak tovább.
A tüntetők este megtöltötték a Kossuth teret, a rendőrök tömött sorokban álltak a főlépcsőn, és annak tövében, de egy részük már a kordonon kívülre is kiment. A rendőrökhöz erősítés érkezett - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
A tömegből folyamatosan dobálták a rendőröket, petárdákat és műanyag terelőelemeket is dobtak. A könnygáz miatt a tüntetők egy része sállal takarta el az arcát. A tüntetők a főbejárattól a Parlament déli kapujához vonultak.
Bár időközben sok tüntető elhagyta a teret, az MTI tudósítójának beszámolója szerint nem sokkal éjfél előtt a rendőrség megkezdte a tiltakozók kiszorítását.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kora esti közleménye szerint a Dózsa György úti be nem jelentett demonstráció egyik résztvevője ismeretlen összetételű, maró hatású gázzal fújta le a biztosítási feladatokra kivezényelt rendőröket.
A rendőrség hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.
A BRFK később azt írta: a Kossuth téren az egyre agresszívebben viselkedő tüntetők provokálják a rendőröket, többen tojást, sörösdobozokat dobtak a biztosítási feladatokra kivezényelt rendőrök felé. A rendőrök parancsnoka elrendelte a védőfelszerelés használatát. A rendőrök testpáncélt, védősisakot vettek fel, ennek ellenére több rendőr is megsérült.
A közlemény szerint "a fokozódó agresszivitás megtörésére" könnygázt alkalmaztak.
A rendőrök később arról számoltak be, hogy tüntetők egy része megkísérelt betörni az Országgyűlés épületébe, amit a rendőrség megakadályozott. Egy másik csoport a Lánchídra vonult, ahol a forgalmat akadályozta, a hidat egy időre le is zárták. A demonstrálók harmadik csoportja a Kossuth téren provokálja a rendőröket, építési törmeléket, hanggránátokat, pirotechnikai termékeket, tojást, és minden mást dobál a rendőrök felé. A megsérült rendőrök száma ötre emelkedett.
hírek innen, onnan
Fidesz: Magyar Péter összevissza beszél, a tények nem őt igazolják
A párt a vitnyédi menekülttábor ügyével kapcsolatban adott ki közleményt.
Két nővér – egyikük 9 hónapos terhes – forró olajjal öntötte le és megkéselte az étterem dolgozóját, miután rossz rendelést vitt ki nekik
Kierianna Long és Brianna Long ártatlannak vallotta magát az állítólagos támadással kapcsolatos vádakban, amely miatt az éttermi...
A család elektromos kisbusza – Ford E-Tourneo Custom teszt
Futóverseny van a hétvégén. Anya fut, a két gyermekünk és én kísérjük hármasban biciklivel, mert ez élete első nagy versenye, s kell...
Tornádóriadó miatt kellett menedékbe vonulnia az angol válogatottnak a vb-n
Az angol labdarúgó-válogatott tagjai a Kansas City-i bázisukon kerestek menedéket egy hivatalos vészjelzés után. A hatóságok 130...
Panyi Szabolcs: Most Kósa Lajoson és Németh Szilárdon kérik számon a Fidesz választási vereségét
Az oknyomozó újságíró szerint a Fidesz kongresszusán leváltott alelnökökkel vitetik el a balhét az elvesztett kampányért. A párt...
Videón a felfoghatatlan tragédia: kötél nélkül dobtak le egy 21 éves lányt egy hídról
A brazíliai Limeirában halt meg egy 21 éves nő, miután egy rope jump ugrásnál nem rögzítették a biztosítókötelét. A tragédiáról...
Meccs közben váratlanul összeomlott, kórházba került a világelső teniszező
Most érkeztek a fejlemények az állapotáról.
Összeütközött egy vitorlás és egy katamarán Split kikötőjében
Hárman meghaltak.
A honvédségi szállítógép rámpájáról fotóztuk végig, ahogyan felvonul a magyar légierő krémje
Fotóriporterek számára igazi csemegében volt része Veres Viktor kollégánknak: a magyar légierő Embraer KC-390 szállítógépén utazva a...
Budapestet már elérte az eső, de az igazi ítéletidő még csak ezután jön - akár piros riasztás is lehet
Vasárnap délután országszerte bekeményít az időjárás, a legdurvább a nyugati és az északkeleti végeken lehet a helyzet. A HungaroMet...
Így étkezhet Európa a jövőben: meglepő eredmények születtek
Hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket? Ezt vizsgálta a...
Ezekre a boltokra, strandokra és fesztiválokra most nagyon rárepül a NAV
A NAV revizorai június harmadik hetében több vármegyében is megjelenhetnek: strandok, fesztiválok, boltok és építkezések is...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Michael Olise klubváltása a címlapon, 500 millió eurót emlegetnek
Ez most a nyár nagy slágere.
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


