Ezt olvasta már?


A négy gyermeket nevelő édesanyák továbbra is mentesülnek az szja-fizetés alól

A dolgozó, legalább négy gyermeket nevelő édesanyák a jövőben is mentesülnek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól - mondta a családokért felelős parlamenti államtitkár szombaton, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.


hirdetés

 

Zsigó Róbert hangsúlyozta, "Magyarországon megbecsüljük az édesanyákat", éppen ezért a kormány 2020 januárjától személyijövedelemadó-mentességben részesíti a négy, vagy több gyermeket nevelő édesanyákat.

Ebben a világon egyedülálló kedvezményben a bevezetése óta majdnem 50 ezer édesanya részesült, 2021 szeptemberéig 36 milliárd forint összegben - közölte.

Az államtitkár úgy fogalmazott, "emlékszünk még arra, hogy 2010 előtt, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok időszakában nem segítették a gyermekeket nevelőket, nem támogatták a családokat, hanem megnehezítették az életüket".

Hangsúlyozta, "2010 után Magyarországon családbarát fordulatot hajtottunk végre: támogatjuk a gyermekvállalást, a gyermeknevelést, az otthonteremtést".

Zsigó Róbert aláhúzta, a kormány a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben sem elvett a családoktól, hanem minden eszközzel támogatta őket. "Mi továbbra is a családokért dolgozunk", mert Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra - mondta a családokért felelős parlamenti államtitkár.

 

MTI








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Nyugtalan láb szindróma: ez az önkéntelen lábmozgás oka

A nyugtalan láb szindróma egy olyan rendellenesség, amely a láb kényszeres mozgatását okozza. Legtöbbször pihenés közben jelentkezik a...

Vágtató árak: ezért nem nyúl az áfához a kormány

Az elszabadult inflációra reagálva a kormány múlt év végén előbb az üzemanyagok, majd múlt héten hat alapvető élelmiszer árát...

A büntetőfékezésért súlyosabb szankciót szabna ki az ügyészség

Kisfilm készült arról, mi húzódik meg ezen bűncselekmények hátterében.

Íme Kevin Costner 10 legjobb filmje - Kitalálod, hogy melyik a közönség kedvence?

Ma van Kevin Costner 67. születésnapja, ennek örömére összeszedtük a legjobb filmjeit!

Hopp Csilla az ügyészség döntéséről: „Könnyebb a lelkem”

Budapest – Tovább tart az aggodalom. Lapunknak szólalt meg először Hopp Csilla, aki két és fél évvel a kisfia, Dávidka tragikus halála...

Szájüregi szövődmények cukorbetegeknél

A cukorbetegségnek több súlyos szövődménye lehet a szervezetben és ezen belül a szájüregben is. A magas vércukorszint súlyos fog- és...

Száraz Dénesen kifogott egy bakelitlemez

Csókcsaták, sóvárgó szívek, féltékenység, és a csalfaság – a legújabb magyar tévéfilm, a Kék róka igazán pikánsra sikeredett. A...

Oláh Ibolya a rasszista támadások miatt soha többé nem énekli el a Magyarország című dalt

Gulyás Márton Partizán POP című műsorában vendégeskedett Oláh Ibolya, a Megasztár első szériájának második helyezettje. Az...

Szíven szúrták a családapát a XVI. kerületben, könnyeivel küszködve mesélt a történtekről az összetört özvegy

A családja felé igyekezett Nagy Sándor, miután szíven szúrta egy késes fantom gyilkolt meg Budapesten, a XVI. kerületben. A 39 éves férfi...

Közel harmadával növekedtek a mezőgazdasági felvásárlási árak tavaly novemberben

A KSH legfrissebb adatai szerint tavaly novemberben 27,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági felvásárlási árak.

Keddi sport: Szurkolhatunk a magyar válogatottnak Izland ellen

Labdarúgás mellett többek között vízilabda, tenisz és kézilabda a kínálatban.

Segítség, herpesz odalent. Mit tehetsz, hogyan kezeld?

Tudtad, hogy a rengeteg kellemetlenséggel járó herpesz a test bármely részén, még az intim területeken is megjelenhet?

Sport

Djokovicot kiűzték az édenkertjéből: a szerb teniszsztárt bírálja a nemzetközi sajtó

A lapok szerint egyöntetű véleménye szerint igazságos döntés született.

Menesztette BL-győztes edzőjét a liverpooli együttes

A Norwich elleni 2-1-es vereséget követően, mindössze hat és fél hónap után menesztette Rafael Benítezt az Everton. Már jelöltek is vannak a spanyol helyére.

Óriási dráma: Kiesett az előző Európa-bajnokság elődöntőse

A társházigazda szlovákok kikaptak az oroszoktól, így ők is búcsúztak.

A Hertha sportigazgatója még mindig Dárdai hibáiról beszél

Tisztelettel váltak el, de azért még mindig a hibákon rugóznak.

Luxusedző. 6.5 milliós órában dolgozik a Fradi új trénere

Budapest – Nagyon gazdag embert szerződtetett tavaly karácsony előtt vezetőedzőnek a Ferencváros labdarúgócsapata. Sztanyiszlav Csercseszov öt évig volt orosz szövetségi kapitány, s Moszkvában állítólag 150 ezer

Az ismert magyar gyerekorvos keményen elmondta a véleményét a Djokovics ügy kapcsán

Novák Hunor egy kemény bejegyzésben mondta el véleményét Novak Djokovics esetéről.

Hogyan juthat tovább a magyar kéziválogatott, és eddig miért nem?

Sokkal többet vártunk a magyar válogatottól, de alighanem indokolatlanul. De ettől még persze a középdöntőbe várjuk Lékaiékat.

Djokovic három éven belül is visszatérhet Ausztráliába, délben landol Szerbiában

Az ausztrál miniszterelnök szólalt meg újra a botrány kapcsán.

A szerbek becserélték a Veszprém sztárját az olimpiai bajnok elleni sorsdöntő meccsükre

A vesztes balkáni rangadó után újabb nagy csata vár rájuk a kézi-Eb szegedi csoportjában.

Az élete formájában védő Gulácsi szolgáltatta a forduló egyik legnagyobb szenzációját

A Bundesligában szereplő magyar focisták fele játszott csak a hétvégén.

Egy hosszúra nyúlt kálvária vége: a hazafele tartó repülőn kapták lencsevégre a kitoloncolt Djokovicsot -fotó

HIába fellebbezett az szerb Novak Djokovic a kiutasítása ellen, a köztudottan oltásellenes teniszcsillagnak el kellett hagynia az országot.

0

Bulvár

Nyugdíj: nem kaphatja meg a 13. havit a 65 évesek nagy része 2022-ben

Az Adó.hu-n Molnárné Balogh Márta tb-szakértő részletezte a kormányrendeletet, és elárulta, hogy érdemes figyelembe venni a 13. havi ellátást a nyugdíjba vonulásnál.

Magyarország egyetlen oltatlan miniszterelnök-jelöltjével rúgta be a kampányát a Mi Hazánk

Dolgok, amiket biztosan nem szeretnének: Covid-diktatúra, vakcinaterror, Orbán, ellenzék.

Figyelmeztet a Katasztrófavédelem: ablakokat zárjunk, készüljünk fel az áramszünetre

Már a 70 kilométeres szél is okozhat emberre, állatra veszélyes viharkárokat, ma pedig aár kilencven kilométeres szél is lehet.

Idegméreg van a kávéban, rákkeltő lehet

Egy magyar laboratóriumi kutatás az akrilamid mértékét mérte a kávéban.

Zenésztársukért imádkoznak a Magna Cum Laude tagjai

Magda Lajos hetek óta mélyaltatásban van.

Szakértők kimondták: ezek a vakcinák gerincvelő-gyulladást okozhatnak

Az Európai Gyógyszerügynökség figyelmeztetést adott ki két vakcina miatt, amelyek gerincvelő-gyulladást okozhatnak.

Márki-Zay Péter vitázni hívta Orbán Viktort, már meg is kapta a választ: Gyurcsány

Hollik István pár hónapja még biztos volt benne, hogy Márki-Zay nem Gyurcsány embere, mostanra a jelek szerint meggondolta magát.

3 egyszerű szokás, amivel 10 ezreket spórolhatsz havonta

Az év kezdetén sokan fogadják meg, hogy nagyobb figyelmet szentelnek a pénzügyeiknek, anyagilag tudatosabbak lesznek. Nemrég a Reader’s Digest újságírója, Emily Cappiello is így tett, és állítja: néhány mindenki

Ezeket idd lefekvés előtt, és 8 órát alszol a kutatók szerint: a mély alvást is segítik

Az alvászavar ellen a tudatos táplálkozással is sokat tehet az ember, melybe az italfogyasztás is beletartozik.

blogmorzsák

Mit is jelentett pontosan az „olajszőkítés”?

Mit takart ez a kifejezés, miért volt akkora piac, mint a kábítószer és milyen út vezetett a legnagyobb maffiaüzletig?

7 alapvető élelmiszer drágulása az elmúlt 7 hónapban

„Az alapvető élelmiszerek ára jelentősebb emelkedést mutat, mint a gyakran emlegetett élelmiszer inflációs mutató.“

DIY - Ovális kosár

"Elkészült az első ovális kosaram. Nem volt sokkal bonyolultabb, mint a kerek, inkább a papírral bajlódok."

Ikea Spanyolországban

Külföldre költözésünk utáni első ikeás tapasztalataim arról, miben más az ottani Ikea, mint Magyarországon.

Miért válik szexmentessé egy kapcsolat?

A vágy állapotába másként jut el a férfi, és másként a nő.

Nem találta élet nyomait egy marsi kőzet újabb vizsgálata

Egy Földön talált marsi kőzet újabb vizsgálata nem talált bizonyítékot az élet nyomaira.

23 éves, de 39 millió fontot keresett egy év alatt a Youtube-on

2021-ben MrBeast – valódi nevén Jimmy Donaldson – keresett a legjobban.

Népszavazások zsákutcájában

A Fidesz-népszavazási játszmája az uszítást szolgálja, az ellenzéké erőtlen és terméketlen.

Romantikus báj és szexi csipke

Melyiket látnád legszívesebben Valentin-napon?

A bohém főváros

Vannak fővárosok, amiknek van bohémne­gye­de. S van olyan főváros, amelyiknek az egész óvárosa bohém.

Mogyoróvajas-banános töltött bundás kenyér

Természetesen a bacon és az áfonyalekvár se hiányozhat az összeállításból!

5+1 tévhit a jógáról

A jóga egyre népszerűbb, de még mindig sok tévhit terjed róla.

0