Ezt olvasta már?


A rezsicsökkentő korszerűsítéssel a levegő is tisztább lesz

Magyarországon évente több mint tízezer ember hal meg idő előtt a légszennyezettség következtében, derült ki az Európai Bizottság hazánkról készített környezetvédelmi országjelentéséből. - Pécsi Napilap -

Magyarországon a légszennyezésből eredő egészségügyi költségek meghaladják az évi 5 milliárd Eurót. A hagyományos energiahordozók kiváltása, a magasabb energiahatékonysági sztenderdek, a fűtőkészülékek károsanyag-kibocsátásának csökkentése nem önmagában csak a véges erőforrásainkkal való takarékosság miatt fontos, hanem csökkenti a költségvetés egészségügyi kiadásait és egyben életeket ment.

EU környezetvédelmi országjelentés
Az Európai Bizottság frissen publikálta azt az országjelentést, mely a környezetvédelmi politikák végrehajtását vizsgálta.  A jelentés szerint Magyarországon a levegőminőség továbbra is aggodalmat okoz. 2013-ban az Európai Környezetvédelmi Ügynökség becslése szerint Magyarországon közel 14 ezer olyan korai haláleset történt, amelyet a légszennyező részecskék, az ózon, vagy a nitrogén-dioxid koncentrációja váltott ki.  

A jelentésben szereplő becslések szerint Magyarországon a légszennyezésből eredő egészségügyi költségek meghaladják az évi 5 milliárd Eurót (1500 milliárd forint, a költségvetés közel 10 százaléka). A közvetlen gazdasági költségek a légszennyezéssel összefüggő megbetegedések miatt évente elvesztegetett 3 millió munkanaphoz kapcsolódnak, aminek munkáltatókat terhelő költsége 239 millió Euró, az egészségügyet terhelő költsége több mint 18 millió Euró, a mezőgazdaságot terhelő költsége a terméskiesés miatt pedig 63 millió Euró évente.

A lakossági fűtés a legnagyobb szennyező
A jelentéssel egy időben hirdette meg a Földművelési Minisztérium „Fűts okosan!” kampányának folytatását. Ebben arra is felhívja a figyelmet a szaktárca, hogy napjainkban a kisméretű szállópor kibocsátásához a legnagyobb mértékben a lakossági fűtés járul hozzá, közel 70 százalékkal. Lényegesen kisebb a korábban fő probléma-forrásnak gondolt ipar (kb. 7%) és közlekedés (kb. 10%) részesedése. 

A széndioxid-kibocsátás és a teljes primerenergia-felhasználás közel 40 százaléka közvetlenül az épületek üzemeltetéséhez köthető, a háztartások kb. a harmadáért felelnek. Ha az épületek energiafelhasználását sikerül csökkenteni tehát, az egyben hozzájárul a károsanyag-kibocsátás és a légszennyezettség mérsékléséhez is.

A fűtőkészülékek károsanyag-kibocsátása is csökken
2015 őszén lépett gyakorlatba hazánkban is az az uniós jogszabály, mely a gázüzemű, központi fűtés céljára (illetve melegvíz előállítására) szolgáló berendezések hatásfokát szabályozta. Az új készülékek segítségével a lakásunkat egyre kevesebb energiával tudjuk felfűteni. 

A következő fázisokban már az egyedi, gázüzemű fűtőkészülékeknek (azaz egy-egy helyiség fűtésére szolgáló készülékek, pl. konvektorok) és a szilárd tüzelésű kazánoknak is fokozatosan meg kell felelniük majd nemcsak a komolyabb energiahatékonysági, hanem a károsanyag-kibocsátási elvárásoknak is. Így energiacímke kerül a szilárd tüzelésű kazánokra 2017 tavaszától, a gázkonvektoroknak is energiatakarékossá, környezetkímélővé kell válniuk 2018 januárjától. 2018 őszétől a gázüzemű, központi fűtés céljára szolgáló berendezések esetén csökkenteni kell a nitrogénoxid-kibocsátást. A károsanyag-kibocsátás szabályozására is sor kerül majd 2020-tól a központi fűtést kiszolgáló szilárd tüzelésű kazánok, majd 2022-től egyedi helyiségfűtő berendezések (szilárdtüzelésű kályhák) esetén is. 

Az épületek felújítása, korszerűsítése, ezen belül az energiatakarékosság ösztönzése sokféle jótékony hatással jár. Az energiahatékonyság olyan láthatatlan erőforrás, amelynek fejlesztésével a mindenkori energiaáraktól függetlenül lehet csökkenteni a rezsiszámlákat. Eddig kevés szó esett azonban arról, hogy az energiahatékonyság ösztönzésének közvetett és közvetlen hatása van a környezetünkre. Az egészségesebb lakókörnyezet megteremtése komoly nemzetgazdasági előnyökkel is jár, hiszen ennek köszönhetően javul egészségügyi állapotunk, így jelentősen csökkenthetők az egészségügyi, társadalombiztosítási kiadások is.” – mondta Szalai Gabriella, a Magyar Energiahatékonysági Intézet munkatársa.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megjött a döntés: így változna holnap a benzin ára

Bár a fogyasztói ár maximálva van a hazai üzemanyagok esetében, a nagykereskedelmi árak azonban tovább emelkednek, derül ki a...

Marozsán Fábián brutális sorsolása, mintha direkt a lehető legnehezebb ágra tették volna Miamiban

Fucsovics Márton, Bondár Anna és Gálfi Dalma is játszhat a főtáblán.

Idén zárva marad az ország egyik legolcsóbb gyógyvizes fürdője

Egy hárommedencés, szezonálisan üzemelő termálfürdőt idén nélkülözni kényszerülnek a vendégek. A jó hír viszont az, hogy egy...

Ennek a fele sem tréfa: a teljes sötétség és a tüntetések közepette jelentette be Trump, hogy átveszi az irányítást

Kuba teljes áramellátása összeomlott hétfőn, miután az amerikai olajembargó következtében a szigetország üzemanyag-tartalékai...

Súlyos ára lehet, ha nem figyelsz erre az adóbevallásnál, mutatjuk, hol hibáznak a legtöbben

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek...

Ismét megpróbálják megsemmisíttetni a koreai cég akkufeldolgozójának engedélyét Nógrádban

Bátonyterenye önkormányzata bírósághoz fordult a veszélyes üzem bővítési engedélye miatt.

Orbán azt mondja, amíg nem kapja meg az orosz olajat, nem kapnak pénzt az ukránok

A miniszterelnök Ficóval és az Európai Tanács elnökével is egyeztetett a Barátság kőolajvezetékről.

Váratlan fordulat: Trump nyomására megindulhatnak egy ázsiai nagyhatalom hadihajói a háborús zóna felé

Japán kormánya megkezdte annak vizsgálatát, miként lehetne az Önvédelmi Erőket a Hormuzi-szoroshoz vezényelni. Mindezt az ország...

Ukrán pénzszállítmány: feljelentést tett hivatali visszaélés és terrorcselekmény gyanújával az ukrán bank

Az Oscsadbank a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult, szerintük a 35 millió eurót és 9 kg aranyat is tartalmazó szállítmány...

Meghalt Mori Szigeaki, a hirosimai atomtámadás túlélője

Világszerte Barack Obama 2016-os történelmi látogatásának szimbolikus pillanatából, az elnökkel váltott megindító öleléséből...

Az egyik legrégebben üzemelő magyar klubot is bezáratta a rendőrség

A szegedi Sing Sing klub üzemeltetői szerint „egyszerű bemondásra hivatkozva” zárta be munkahelyüket a rendőrség a drogtörvény miatt.

Tragikus tűzeset: egy gyerek meghalt, ketten súlyos égési sérülésekkel kerültek kórházba

A helyi polgármester tájékoztatása szerint három család lakott az érintett épületben.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

0