Ezt olvasta már?


A székesfehérvári közgyűlés vizsgálatot kért a MOL Aréna Sóstó baktériumfertőzése miatt

Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése keddi rendkívüli ülésén teljes körű vizsgálatot kért az üzemeltetőtől annak érdekében, hogy feltárja a MOL Aréna Sóstóban lévő ivóvíz Pseudomonas aeruginosa baktériummal fertőződésének tervezői, kivitelezői vagy egyéb más okait.

A tavaly év végén átadott stadionban tartott ülésen a képviselők egyhangúlag támogatták az ellenzék javaslatát, és utasították a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft.-t a vizsgálat lefolytatására.

Guti Péter, a kft. ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy a létesítmény múlt novemberben használatba vételi engedélyt kapott, akkor vízminőségi probléma nem volt. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) december közepén - mintavételt követően - jelezte a baktérium jelenlétét a vízhálózatban, de az akkori intézkedések hatására a probléma megszűnt.

Január és május között több alkalommal, több helyről vettek mintát, egyik sem jelezte a baktérium jelenlétét, májusban azonban sokkal nagyobb számban volt jelen a vízhálózatban. A korábbi intézkedéseken túl folyamatos fertőtlenítésre képes berendezéseket telepítettek, ezen túlmenően csapra szerelt fertőtlenítő eszközök is működnek.

Guti Péter szerint a hálózati probléma megszüntetéséhez egy kis időre lesz még szükségük, mivel több ezer méter vezeték és több száz szerelvény, vízvételi pont van az épületben, de hamarosan az is megtörténik.

"A minden kétséget kizáró ok ma még nem ismert" - tette hozzá, egyúttal jelezte, ilyen méretű vízhálózatokban nem egyedülálló dolog a fertőzés, a probléma ugyanakkor nem érinti a lelátót és a kerengőt, csak a főépületet, miközben ugyanazon a hálózaton van az egész stadion.

Rácskai András, a Fejérvíz Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy Székesfehérvár ivóvízhálózatában semmilyen probléma nincs, baktérium csak a belső hálózatban van.

"Az épületbe egészséges ivóvíz megy be, onnan pedig kifelé fertőzés nem mehet" - fűzte hozzá.

Megjegyezte, hogy a baktérium jellemzően új építésű épületekben jelenik meg, de nem szuperbaktérium, és nehezen, de kiirtható. Leszögezte, hogy a MOL Aréna Sóstóban "nincs fekália az ivóvízben".

Horváth-Tancsa Ágnes (Szövetségben Fehérvárért) az okok alapos kivizsgálását kérte, míg But Sándor (Együtt) rámutatott, nagy kár keletkezett azzal, hogy a stadion jelenleg nem alkalmas mérkőzések megrendezésére a fertőzött víz miatt. Márton Roland (MSZP) szerint az ügyben politikai felelősséget senki sem vállal, miközben egy több mint tízmilliárdból épült stadiont nem lehet használni. Földi Judit (DK) a májusi fertőzést bizonyító laborvizsgálat jegyzőkönyvének nyilvánosságra hozatalát kérte.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester felelőtlen viselkedésnek nevezte, hogy Márton Roland rémhíreket terjesztett a fertőzéssel kapcsolatban az elmúlt napokban. Jelezte, hogy a baktérium megjelenése után azonnal hermetikusan elzárták a víztől az embereket.

A stadionban jelenleg nem ivóvizet használnak, de lehet rendezvényeket tartani benne, erről előzetesen mindenki tájékoztatást kap.

A MOL Aréna Sóstót bérlő Fehérvár FC labdarúgócsapata múlt pénteken jelentette be, hogy nem Fehérváron, hanem a felcsúti Pancho Arénában fogadja július 18-án az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján a montenegrói FK Zeta Golubovci gárdáját.

"A Fehérvár F.C. Kft. mint a mérkőzésekért és az azon résztvevőkért teljes körűen felelős rendező, a rendelkezésre álló információk alapján nem látja garantáltnak a biztonságos mérkőzésrendezés körülményeit Sóstón" - volt olvasható a klub honlapján.

Az önkormányzat akkori közleménye szerint labdarúgó-mérkőzések rendezésére az öltözőblokk kivételével - ahol szintén folyamatban van a helyzet megoldása - alkalmas a stadion, és várhatóan az öltőzők használhatósága is biztosított lehet az első tervezett hazai mérkőzés időpontjáig.

A klub szerint az önkormányzat közleményében is elismeri, hogy a főépületben található öltözőblokkok nem használhatóak rendeltetésszerűen, így a kockázatmentes működés nem biztosított a sportolók, a szakmai stábok, a játékvezetők és a mérkőzés szervezésében résztvevő egyéb szereplők részére. Hozzátették: pillanatnyilag nincsen garancia arra, hogy a problémát valóban sikerül megnyugtatóan megoldani az első mérkőzés megkezdéséig.

A Fehérvár FC július 18-án fogadja az FK Zeta Golubovci együttesét, továbbjutás esetén pedig a selejtező második fordulójában is a Pancho Arénában játszaná hazai meccsét a Magyar Kupa-győztes.







0
0
0

hírek innen, onnan

Utálom az anyámat – mit tegyek, ha így érzek?

Kevés érzés tabu annyira, mint amikor valaki negatívan viszonyul a saját szülőjéhez. Mégis, ez nem ritka – csak ritkán beszélünk...

Egy kihagyhatatlan második világháborús film – Brad Pitt nagy alakítása

A 2014-es Harag április végétől ingyenesen elérhető a Tubi kínálatában az államokban.

Siránkozik A Nagy Ő győztese, miért bírálják a viselt dolgait

Kiss Kriszta, A Nagy Ő győztese nemrég az Instagram-oldalán siránkozott a követőinek. „Én mindig is kemény voltam. Gyerekkorom óta...

Kijött egy csokor fotó a rendszerváltásról, Tóth Gabiról érdekes felvétel került elő, nem tudta, hogy filmezik

Polaroid felvételeken is kijött az április 12-i választási őrület, csak most tűnik fel, hogy Tóth Gabi ott van az egyik fotón, nem is...

Különös objektum magasodik egy magyar falu határában, a NATO-hoz van köze

Nem mindennapi eszközök bukkantak fel Magyarországon, egy domboldalon szúrták ki őket.

24 fokos meleggel robban be a szombat

Erősödik a nappali felmelegedés, nyarat idéző kánikulával érkezik a szombat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között...

8 színész, aki élethűen elégítette ki magát kamerák előtt

A színészi munka kívülről gyakran csillogónak tűnik, de vannak jelenetek, amelyek még a legtapasztaltabb előadókat is komoly próbatétel...

Tetlegességig fajult egy vita a Városligetben, undorító módon támadt rá egy férfi 3 védtelen nőre

Ocsmány módon támadt rá egy férfi 3 nőre, egész Budapest szégyelli magát helyette.

3 otthon végezhető gyakorlat, amitől laposabb lesz a hasad, mint valaha

Íme 3 egyszerű pilates gyakorlat, amit ha most elkezdesz, akkor laposabb hassal indíthatod a nyarat!

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel...

Gyógyvizes fürdőzés 999 és 2000 forintért a Dél-Alföldön

Meglepően olcsón, akár 999 forintért is élvezhető a gyógyvizes fürdőzés a Dél-Alföldön – az egyik helyen már csak május végéig....

Lakatos Laci kitálalt a titkáról: Segédeszközök nélkül fogyott rengeteget, most újra harcba száll

A humorista élete legkeményebb időszakán van túl: Lakatos Laci nemrég brutális életmódváltásba kezdett, aminek köszönhetően több...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

0