A véradás sikeres volt, a B-közép kiürült, leváltották Mavrenskit

Igazán csak a véradás sikerének örülhettek a pécsi férfikosarasok vezetői, ugyanis nem a szezon, hanem talán az elmúlt tíz év leggyengébb teljesítményét nyújtották a játékosok. Szombat este talán egy serdülőcsapat is megverte volna a pécsieket.

A mérkőzés és a véradás képgalériájának megtekintéséhez kattintson a képre

Szakemberek azt mondják, már körülbelül húsz véradónál érdemes elgondolkodni a kitelepülésen, a pécsi férfi kosarasok ennek mintegy két és félszeresét, nagyjából ötven ember döntött úgy, hogy hagyja magát „megcsapolni”. Szó se róla, ahogy közeledett a meccs kezdése, az önkéntesek némelyikének már perceket is várnia kellett, mire megbökték. A vérük mellett azonban az illúzióikat is vesztették a hazai drukkerek. Az eredmény önmagáért beszél, így aztán nem csoda, hogy előbb a csapat szidásába kezdtek, majd a B-közép fogta magát, összecsomagolt és elhagyta helyét. A csarnokból ugyan nem mentek el, de innentől szinte pisszenés sem hallatszott a csarnokban, szurkolás egyetlen szó sem. Még a vendégek századik pontját megtapsolták, de szerintem senkit nem lepne meg különösebben, ha a szakosztályvezetés személyi változások mellett döntene.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Pécsi VSK-PANNONPOWER – Albacomp 68-100 (13-30, 20-23, 17-30, 18-17)

Pécs, 1800 néző. V.: Földházi, Ádám, Farkas G. Pécsi VSK-PANNONPOWER: Glavinics 8, Kovács P. 2, El-Aminn 12, Eilingsfeld, Egemonye 17. Cs.: HOSSZÚ 13/6, Tóth N. 6, Kiss K. 5/3, Gémes 5. Vezetőedző: Ivica Mavrenski. Albacomp: SIMON B. 11, Crocker 15, HANGA 16/6, JONES 15, KELLER Á. 10/6. Cs.: HOLLIS 19/3, Bódi 11/3, Madár 3/3, Keller V., Somogyfoki. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav.

Az eredmény alakulása: 3. p.: 6-4, 6. p.: 8-13, 13. p.: 18-32, 17. p.: 30-42, 23. p.: 37-57, 26. p.: 39.-67, 33. p.: 52-87, 37. p.: 60-94.

Kipontozódott: Crocker (38. p.).

Ivica Mavrenski: - Rossz ezt kimondani, de már az első negyedben eldőlt a mérkőzés, az Albacomp gyorsabb, robbanékonyabb, erősebb volt.

Dzunics Braniszlav: - Már az első pillanattól uraltuk a játékot, annak minden elemében a Pécs fölé kerekedtünk.

Az Albacomp elleni csúfos fiaskó és a szegedi vereség után Szrecsko Szekulovics, az Albacomp és a Falco volt edzője váltja a kispadon Ivica Mavrenskit.

 

A Pécs jelenleg két győzelemmel és 5 vereséggel a tabella alsó hányadában helyezkedik el. A közeljövőben számos fontos mérkőzés vár a Pécsi VSK-PANNONPOWER játékosaira, a vezetőség úgy érezte, addig kell lépni, amíg még nem késő. - A tulajdonosi kör, Pécs Város Önkormányzata valamint a PVSK, a kialakult méltatlan helyzetek, mint a tegnapi Albacomp elleni felvállalhatatlan teljesítmény, a Szegeden elszenvedett vereség és a körvonalazódó negatív tendenciák miatt úgy érezte, a vezetőedző poszt frissítésével tudja elősegíteni a további sikeres szereplést. Ennek következtében csapatunk szerződést bontott Ivica Mavrenskivel és a szezon végéig szóló ajánlatot tett Szrecsko Szekulovicsnak, aki elfogadta azt. Az új edző kedd délutántól foglalkozik a csapattal. A vezetőség nem megy el szó nélkül amellett sem, hogy a játékosok egy részének teljesítménye sem volt méltó a klub hírnevéhez az elmúlt időszakban, ezzel kapcsolatosan azonban csak később tudunk tájékoztatást nyújtani. - árulta el Máté János a kialakult helyzettel kapcsolatban.

M. Z.










Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0