Ezt olvasta már?

0

Ajándékkönyveket és önkénteseket is vár a Mikulásgyár

A Mikulásgyár a tartós élelmiszer- és ruhafelajánlások mellett ajándékkönyveket és önkénteseket is vár - tudatta Zsolnai Endre, az akció főszervezője az MTI-vel közleményben vasárnap.


hirdetés

A Mikulásgyár idén is a Millenáris Parkban lesz, november 29-től december 21-ig gyűjtik a rászorulóknak szánt tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, ruhákat, játékokat. Emellett egy hónap alatt legalább 50 ezer könyvet szeretnének összegyűjteni, és eljuttatni olyan családokhoz, amelyek lakóhelyén nincs egyetlen könyvesbolt sem.

Az olvasás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet azzal is, hogy minikönyvtárat állítanak fel a Mikulásgyár területén és rekordkísérletet hirdetnek meg: legalább tízezer lelkes szülőt és gyereket várnak, hogy felolvassanak egymásnak egy-egy mesét.

A másfél évtizede indult karitatív akció szervezői kérnek minden cégvezetőt, hogy vállaljon önkéntes munkát a Mikulás gyárában és hozzon ajándékkönyveket. A Mikulásgyárat már több vállalat, intézmény dolgozói is támogatják.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Négy outfit, hogy előnyösen és trendin viseld a kantáros nadrágot

Nem tudom, te miként emlékszel vissza a kantáros nadrágokra, nekem valahogy mindig a nyolcvanas évekbeli kismamák jutnak róla az eszembe....

Az online hiteligénylést is megnehezíti a koronavírus

A koronavírus előtt a hazai bankok sorban rukkoltak elő az online igényelhető személyi kölcsönökkel, a koronavírus azonban megakasztotta...

Kigyógyult az újlakás-kereslet a járványból, berobbanhat a lakásépítés a rozsdaövezetekben

Újabb részleteket lehet megtudni a rozsdaövezeti lakásprogramról szóló törvénytervezetből, amely alapvető változást eredményezhet az...

Újabb mentőcsomagot jelentett be az agrárminiszter

Új mezőgazdasági beruházási pályázati csomagot hirdet az Agrárminisztérium (AM) 80 milliárd forint értékben a nyáron a nagy...

Ez a típusú ember lesz rád a legnagyobb hatással életed során: ő az egyik legfontosabb lelkitársad

Lehet, hogy eddig nem is tudtad, de ők azok, akik végül segítenek megtalálni önmagad!

Várkonyi Andrea így fogadta, hogy megszűnik a műsora – elárulta, távozik-e a csatornától

Szulák Andrea után Várkonyi Andrea is reagált a műsora megszüntetésére. Forrás: Nők Lapja Café: Várkonyi Andrea így fogadta, hogy...

A McLaren 1200 munkahely megszüntetésére kényszerül

Miután a koronavírus-járvány visszavetette eladásait és reklámbevételeit, a csúcsautókat gyártó és a Forma-1 versenysorozatban...

Budapesten a járvány után is maradna egy most indult önkéntes program

A fővárosban százával jelentkeztek a helyi önkormányzatokhoz az önkéntesek. Erzsébetvárosban szeretnék ha a jelentkezők a járvány...

Balkonkertészkedés: ezért lett ennyire népszerű

Hetekig élt az ország lakosságának jelentős része, majd 3,5 millió ember a négy fal közé szorulva. Sokan tudattalanul is a...

Hasznos tanácsok COPD, asztma és alvási apnoe ellen

A légzőszervi betegségek kialakulásában egyrészt a környezeti tényezőknek, másrészt a szervezet érzékenységének, a családi...

Hol van határzár, hová utazhatok? Naprakész ország infók külföldi utazásokhoz

Új magyar nyelvű honlap jött létre azzal a céllal, hogy aktuális információkat nyújtson Európa országainak turizmusával kapcsolatban.

Kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch tavaly Magyarországon

Újra kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch csoport Magyarországon az autóipari megrendelések jelentős csökkenése...

Sport

Visszatérhetnek a nézők a lelátókra az NB I-ben

A május 27-i kormányrendelet alapján nincs semmi akadálya, hogy nézők előtt rendezzenek focimeccseket.

Ha a Real Madrid lenne az első, már lefújták volna a bajnokságot

A Barcelona korábbi elnöke szerint azért nem fejezték be a La Ligát a koronavírus-járvány miatt, mert a Barcelona vezeti a tabellát.

Haj de nagy gól, Lajos!

Détári hármat lépett, majd hatalmas szabadrúgása után több tízezren ünnepelték Nyugat-Berlinben.

A fél Premier League a Bayern München brazilját akarja

Philippe Coutinho szívesen visszatérne az angol bajnokságba, és nincs is hiány a kérőkből.

Ezt a két csapatot utálják legjobban a szurkolók a Premier Ligában

A legkevésbé kedvelt futballcsapat Angliában a Leeds United, legalábbis egy sajátos statisztika szerint, amely a szurkolói gúnydalok darabszáma alapján készült.

Most újranézheted minden idők legjobban várt MMA-meccsét

A UFC hivatalos YouTube-csatornájára felkerült a NurmagomedovMcGregor bunyó.

Sorra dőlnek ki a sztárok a visszatérésük óta

Újabb Atlético-játékos sérült meg edzés közben.

Wayne Gretzky: Bianca Andreescu minden kanadai legnagyobb hőse.

Tovább folytatódik a kanadai tenisz jelenkori csillogásának bemutatása a sportág nemzetközi vérkeringésében.

Az MLSZ felülvizsgálta Kuttor Attila eltiltását

A Mezőkövesd vezetőedzője a Magyar Kupa elődöntőjének első meccsén kritizálta a bírót.

Visszatérhetnek a nézők a szabadtéri sportrendezvényekre

Amennyiben a rendezők tudják biztosítani a járvány miatti óvintézkedéseket.

Michael Jordan ma már titkolja a valódi "utolsó táncot"

A chicagói dicsőséges búcsú után jött még egy visszatérés.

0

Bulvár

Hogyan randiznak Észak-Koreában? Csak így kereshetnek párt az emberek a diktatúrában

Hogy megy az ismerkedés a szigorú diktatúrában? Több nehézséggel is szembesülnek az Észak-Koreában élők.

Kovács Kati 25 éve szeretett bele jóképű férjébe - A teniszezővel a sportpályán ismerkedett meg

Kovács Kati a tenisznek köszönheti, hogy találkozott a párjával.

A kedves, visszafogott lányok is össze-vissza szexelnek néha

Megjött az HBO Max első nagy dobása, a Love Life, ami olyan, mintha a Szex és New York visszalépne kb. ötöt a harsányságából, és leköltözne a Föld nevű bolygóra.

Házi WC-illatosító spray: fordítva működik, így teljesen elfedi a szagokat

A házi készítésű sprayt illóolajokból állíthatod össze.

Kiderült, Meghan hercegné miért ríkatta meg Katalint: ez okozta a vitát köztük

Meghan és Katalin ezen a dolgon szólalkoztak össze.

Plasztikai sebésznél járt Keresztes Ildikó

Van szám, amit most már örömmel rúzsozok - mondta.

A saját fajtársaira vadászott ez a méretes húsevő

Az Allosaurus a kora csúcsragadozójának számított 150-155 millió évvel ezelőtt.

Szulák Andrea kiakadt Hajdú Péterre - Otthagyja miatta a Life TV-t

Hajdú Péter a Life TV új vezérigazgatójaként megszünteti Várkonyi Andi és Szulák Andrea műsorait. Utóbbi otthagyja a csatornát.

A tíz legbrutálisabb cápatámadás, amit valaha feljegyeztek

Bizarr halálesetek és megmagyarázhatatlan túlélések is helyet kaptak a listán.

Szörnyen megalázták a duci lányt súlya miatt: lefogyott, és szépségkirálynő lett

Mindenki számára motiváló lehet a lány története, akit a megalázások csak még erősebbé tettek.

Második világháborús törpe tengeralattjárót találtak a Lübecki-öbölben

A törpebúvárhajókat 1944 júniusától kezdték építeni.

blogmorzsák

Képeken a legextrább Bugatti kiállítás

Versenytanktól a Bugatti Divóig: erre csak a gyár és a világ legnagyobb Bugatti gyűjteménye képes.

Mert mindennek megvan a maga ideje

Történések, amikor a legszívesebben siettet­nénk az időt, de az bizony nem hagyja magát. S rendre int. Tanít.

5 jel, hogy meg kellene látogatni a kardiológust

A szív- és érrendszeri megbetegedések a vezető halálokok között vannak Magyarországon.

Fütyikupak, cicirágóka - a babavárás 7 meghökkentő terméke

Léteznek teljesen felesleges babaholmik, aminek még a tapasztaltabb szülők is gyakran képesek bedőlni.

Szentségtörés elektromossá alakítani a klasszikus autókat?

Utána néztünk az e-old timer trendeknek.

5 kegyetlen tünet, ha helytelenül ülsz a székben

Munkatársunk adott rá megoldást, rögtön magunknak is akartunk belőle.

A drogok nem tűntek el - a drogköltségvetés igen

Bár Magyarországot nem sikerült drogmentessé tenni 2020-ra, a drogköltségvetést sikerült eltüntetni.

Vonulás svédtornával

"Ha ők nevezhetik másként a tüntetésüket, a rendőrség is ne­vezhetné szabadtéri sportese-ménynek az akcióját, mert svédtorna várható."

Kerékpársáv Budapesten: nincs ez így jól

Az alapötlet jó, de a megva­lósítás újragondolásért kiált.

Pizza napoletana

Egy alap pizza, ami után soha többé nem kívánjátok majd a mirelit verziókat!

Új autót vásárolnék, de mi legyen a régivel?

Ha új autót veszel a régit eladod, de kérdés, hogy a magasabb eladási ár vagy a biztonság éri meg jobban.

Piadina - Olasz Lepénykenyér

Emilia-Romagna tartomány spe­ci­alitása. Teremts otthon olasz hangulatot, íme az eredeti recept.

0