Ezt olvasta már?


Akár 120 ezren is válthatnak kötelezőt az év végén

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még az idén is több mint egymillió gépjárművet érint, közülük akár 120 ezren is váltanak majd kgfb-szerződést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint.

A szövetség arra számít, hogy a biztosítók az előző évhez képest 5-10 százalékkal emelik a díjaikat, ezzel az éves átlagdíj személygépkocsik esetében 35-40 ezer forint közötti szinten áll majd be - tájékoztatta a FBAMSZ az MTI-t.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ez az összeg jelentősen alacsonyabb az év közben váltók 60 ezer forint körüli átlagdíjánál, amit az év végi kampányban érintett autók speciális összetétele magyaráz. Január elsejével ugyanis jellemzően a 2010 előtt vásárolt gépjárművek üzembentartói válthatnak szerződést, ezeknek pedig a háromnegyede a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik.

Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződések esetében már nem a naptári év kezdete, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak. Míg korábban minden autós egységesen január elsején tudott szerződést váltani, azóta csak azok a járművek érintettek ezen a napon, amelyeknek 2010 óta nem változott a tulajdonosa. Az év végén forduló kgfb-szerződések aránya évről évre csökken, de még jelenleg is csaknem 1,1 millió gépjármű, köztük mintegy 650 ezer személygépkocsi tartozik ebbe a körbe - jelezte a biztosítási alkuszok szövetsége.

A január elsejére meghirdetett díjtarifákban jelentkezhet elsőként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvárása, amely megszüntetné a szélsőséges, kárstatisztikával nem igazolható díjakat, és visszafogná a bonus-malus rendszert kiüresítő túlzott károkozói pótdíjakat - hívta fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke.

Emiatt a biztosítók díjstruktúrája akár jelentősen is átalakulhat, így az idén mindenképpen indokolt elvégezni az egyes biztosítók díjainak összehasonlítását. Bár az érintettek folyamatosan szűkülő köre miatt az év végi kampány évről évre csendesebb, a várható változások miatt a jelenlegi kampányban emelkedhet azok aránya, akik a váltás mellett döntenek - mutatott rá a szakértő.

A biztosítók az idén is legkésőbb november 2-ig hirdethetik ki év végi tarifáikat. Az érintett ügyfelek ezt követően tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben. A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség, az új biztosítás kiválasztásának határideje ugyanakkor december 31-e - ismertette a FBAMSZ.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kész, ennyi volt, beszüntetheti működését az ismert fapados légitársaság

Kútba esni látszik a hatalmas kormányzati mentőcsomag, amely életben tarthatta volna a Spirit Airlines amerikai diszkont légitársaságot. A...

Miami Nagydíj - Leclerc volt a leggyorsabb a szabadedzésen

Fotó: Ferrari Márkatársa, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton a negyedik időt autózta. A négyszeres vb-győztes holland Max...

Nők ezrei törtek össze Radnai Márk vallomásától

Radnai Márk kitálalt, nincs értelme tovább hallgatnia.

Emily Blunt és férje a kamerák előtt turbékoltak, le sem tagadhatnák, mennnyire imádják egymást

Óriási mérföldkőhöz ért Emily Blunt karrierje: a 43 esztendős színésznő csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán. A nagy...

Gázolt a villamos Budapesten, a tömegközlekedés leállt

A baleset a IV. kerületben történt. A villamosgázolás helyszínére mentőt riasztottak.

Családját mentette a tini, súlyos égési sérüléseket szenvedett

A focistáért egész csapata szorít, adománygyűjtésbe kezdtek számára.

Újabb ötlete van az amerikaiaknak a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít, ezzel pedig az iráni vezetésre akar nyomást gyakorolni. A Trump vezette háború...

ISM-index: visszatér a korábbi évek legnagyobb gazdasági rémálma az Egyesült Államokba

Az amerikai feldolgozóipar teljesítménye áprilisban stagnált. Eközben a közel-keleti háború okozta ellátási zavarok négyéves csúcsra...

Elgázolt egy embert a villamos Újpesten

A helyszínre mentő is érkezett.

Kátai-Németh Vilmos a betegségéről: Ez hozta ki igazán a harcost belőlem

A csepeli képviselő lesz a magyar történelem első látássérült minisztere.

Ez a fa még a nagy fehér cápánál is veszélyesebb, tehetetlen a városvezetés, képtelenség kivágni, annyira végzetes

Egyetlen érintés is elég a bajhoz, a gyümölcse meglepően csábító, de amit a szervezettel tesz, azt a legrosszabb ellenségünknek sem...

„Sándor egy fogalom” – Törőcsik Franciska gyerekkori álmát váltja valóra Friderikusz

Izgalmasnak ígérkezik a Friderikusz Talkshow szombati adása. A műsorvezető vendégei között lesz többek között Törőcsik Franciska és...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0