Ezt olvasta már?


Átadták a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központját

Átadták szerdán a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központját, amelyre 354 millió forintot fordított a szervezet.

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a szeretetszolgálat a szükséget szenvedő emberek életét változtatja meg, hittel és szakértelemmel segít a rászorulókon Magyarországon és a határon túl egyaránt.

A raktár megépülésével és az eszközpark bővítésével jelentősen javul a szervezet karitatív tevékenységének hatékonysága, így pedig a hátrányos helyzetű családok reintegrációjának lehetőségei is szélesednek - hangsúlyozta az államtitkár.

Közlése szerint a Baptista Szeretetszolgálat 638 millió forint európai uniós pályázati forrást nyert el szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi létesítmények megújítására és bővítésére. Pákozd mellett más helyszíneken, Békésen, Miskolcon, Mátészalkán és Bükkszentmártonban is voltak hasonló fejlesztések.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke kiemelte: a kormány 4,5 milliárd forinttal támogat kilenc karitatív szervezetet céljaik elérésében. Ezek közül hét keresztény, egy izraelita, illetve a vöröskeresztet segítik, hogy raktárakat, szociális intézményeket építsenek és újítsanak fel szerte az országban.

Az államtitkár megemlítette, hogy az Európai Unió 2021-2028 közötti támogatási időszakában nagyságrendileg ötmilliárd forintnyi támogatást szeretnének biztosítani a karitatív szervezeteknek további terveik megvalósításához.

Soltész Miklós elmondta, hogy 2010 óta hat karitatív szervezet több mint 1 milliárd 650 millió forint értékű árut juttatott el 650 ezer embernek. Örömének adott hangot amiatt, hogy a különböző élelmiszerláncok felajánlásaikkal egyre inkább támogatják e szervezetek munkáját.

Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a pákozdi logisztikai központ korszerű hátteret biztosít a baptisták humanitárius feladataihoz, az adománygyűjtő pont pedig a térség rászorulói mellett nagy segítséget nyújt a rászorulók gyorsabb eléréshez krízishelyzetekben.

Hári Tibor, a projekt szakmai vezetője közölte, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP) elnyert forrásból az 1700 négyzetméteres pákozdi objektumban a raktár mellett egy százfős oktatási terem, valamint negyven dolgozó számára iroda létesült. A projekt keretében gépjárműveket, raktári berendezéseket, karitatív segélyezésre, menekítésre használható eszközöket is beszereztek.

A projektvezető közölte: Békésen megújult egy női lakóotthon, Mátészalkán regionális logisztikai központ létesült, Miskolcon kibővült a szenvedélybeteg nők rehabilitációs lakóotthona, Bükkszentmártonban pedig a nevelőszülői hálózatban lévő szülők és gyerekek ideiglenes elhelyezésére szolgáló épület újult meg és bővült ki.

A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint az 1996 áprilisában alakult Baptista Szeretetszolgálat csaknem háromezer munkatárssal és több száz önkéntessel végzi tevékenységét országszerte és a világ számos országában. A HUBA Rescue 24 speciális mentőcsapata a világ bármely válságövezetében 24 órán belül képes megkezdeni a segítségnyújtást.







0
0
0

hírek innen, onnan

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások

Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0