Átadták a Homm Kft. autóbusz-javító és -karbantartó központját Székesfehérváron
Átadták kedden a Homm Kft. autóbusz-javító és -karbantartó központját Székesfehérváron, a legnagyobb magyar magánkézben lévő buszvállalat első regionális központja 550 millió forintból épült meg és 30 új munkahelyet teremtett.
Az ezer négyzetméteres, zöldmezős fejlesztés a társaság eddigi legnagyobb beruházása, amelyhez az önerő mellett banki finanszírozást is igénybe vettek - hangsúlyozta az avatóünnepségen Homm Károly társtulajdonos, hozzátéve: azért választották Székesfehérvárt, mert erős gazdasági centrum és a dolgozószállítás szempontjából kiemelten fontos régióközpont.
Az MTI kérdésére elmondta, hogy a városban három céggel állnak szerződéses kapcsolatban, közülük a Denso a legnagyobb megrendelő. Megjegyezte, a dolgozók jelentős részét az agglomerációból, 80-100 kilométeres körzetből szállítják partnereikhez.
Vargha Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő köszönetét fejezte ki a cég tulajdonosainak és dolgozóinak, hogy munkájukkal hozzájárultak Székesfehérvár gazdasági erejének növekedéséhez.
Cser-Palkovics András fideszes polgármester arról beszélt, hogy "aki most ruház be, most fektet be, azt üzeni: bízik abban, hogy újra növekedési pályára tudjuk állítani a magyar gazdaságot".
Megemlítette, hogy Budapest után Székesfehérváron van a legtöbb ingázó munkavállaló, számszerűsítve mintegy 32 ezer, és az ő biztonságos munkába-, illetve hazajutásukat segítik az olyan megbízható cégek, mint a Homm Kft.
Törő Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő az ország működését a vállalat működtetéséhez hasonlította, és örömét fejezte ki, hogy a járványhelyzet miatt kialakult gazdasági helyzetben a Homm egyetlen dolgozójától sem vált meg.
A sajtóanyag szerint az új csarnok a megújuló energiára épül, hiszen hőszivattyús hűtése és fűtése van, emellett a mosóberendezés által használt víz 90 százalékát újrahasznosítja. A szervizcsarnokban autóbusz-javító, -karbantartó és -mosó működik, továbbá a gépkocsivezetők továbbképzését és pihenését is szolgálja a létesítmény.
A Homm Kft. a dolgozószállításra, helyi közlekedésre, valamint a különjáratok biztosítására szakosodott, és ezt a feladatot 330 autóbusszal, valamint 540 fős csapattal végzi nap mint nap.
A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2018-ban 5,1 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 315 millió forintos nyereséget realizált.
hírek innen, onnan
Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!
Kormányzati energiapolitika, orosz gázleválás, a szélenergia új lehetőségei, kis moduláris reaktorok és a következő nagy beruházások:...
Kelet-Európában csaphatott le az orosz hírszerzés: lángokba borult a kritikus infrastruktúra
Gyújtogatás történt egy lengyelországi Starlink-földállomáson, a lengyel hatóságok pedig terrorcselekmény és szabotázs gyanújával...
Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban
Megugrott az elektromos autók iránti kereslet.
Nem hittek a szemüknek a rendőrök, amikor kinyitották a csomagtartót Pomázon: macskahordozóban lapult az egzotikus állat
Egy pomázi közúti ellenőrzés során olyan dologra bukkantak a rendőrök, amire aligha számítottak.
Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát, félóránként továbbítja az adatokat
Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság...
Magyar-ukrán: "A füttykoncert feltüzelt; a győzelem a bombázások alatt élőké" - lapszemle
Ezt írják az ukrán lapok és internetes portálok a pénteki Magyarország-Ukrajna Nemzetek Ligája-mérkőzésről (0-1). Lapszemle.
Nem árulja el az Igazságügyi Minisztérium, miért lehetett nyilvános Kónya Endre aktája, ha más elnöki kegyelmi ügyek iratait anonimizáltan sem adja ki
Továbbra is homály fedi, milyen bűncselekmények elkövetői kaptak elnöki kegyelmet a NER alatt.
Tisztújítást tart a Mi Hazánk
Alelnöknek indul Tóth Máté, akit már köztársasági elnöknek is jelöltek, aztán beválasztották a Médiatnácsba. Márpedig, a két...
7 sztár, akik a Mérleg jegyében születtek
A Mérleghez az asztrológiában gyakran kapcsolják a társasági érzéket, a harmóniára való törekvést és az esztétikai érzékenységet.
Tavaly tigriskölyökkel kapcsolták le, most selyemmajmot találtak a kocsijában
A tiszafüredi férfi tavaly lebukott egy illegálisan tartott egzotikus állattal, most egy közúti ellenőrzésnél megint találtak egyet nála.
Giorgia Meloni megdöntötte Silvio Berlusconi rekordját, de most jön az igazi próbatétel
Egy ember mindent felboríthat.
Nem enged a Fehér Ház: nem tudósíthat Trump Tennessee-i útjáról a CNN
Miután a CNN feljelentette az amerikai kormányzatot, mert kitiltotta a Fehér Házból, most Trump Tennessee-i útjáról sem tudósíthatnak....
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka
A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


