Ezt olvasta már?


Átadták a Katolikus Karitász székesfehérvári logisztikai központját

Átadták szerdán a Katolikus Karitász székesfehérvári logisztikai központját, amely az Emberi erőforrás fejlesztési operatív program (Efop) pályázata keretében valósult meg.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: ha a karitatív szervezeteknek nincsenek jó minőségű intézményeik, akkor nehezebb karitatív munkát végezni, éppen ezért a kilenc legnagyobb szervezet 4,5 milliárdból újított fel, illetve épített új létesítményeket.

Hozzátette, az elmúlt években tucatnyi hasonló raktár épült az országban, s reményei szerint a következő uniós ciklusban ötmilliárd forint lesz ilyen célokra.

Spányi Antal megyés püspök, a szervezet elnöke hangsúlyozta: az 1991-ben újraszervezett Katolikus Karitász "oda viszi a segítséget, ahol baj van". Ehhez a munkához azonban megfelelő háttér is kell, ezért vált szükségessé a bruttó 236 millió forintból megépült logisztikai központ létrehozása, amely segíti a hátrányos helyzetűek körülményeinek javítását, a segélyek célba juttatását.

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a Katolikus Karitász 650 millió forintot nyert el az Efopban, ebből új logisztikai központ épült a székesfehérvárin kívül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán, felújítottak és új funkciót adtak egy épületnek Pécsett, valamint szociális célú eszközöket, gépjárműveket szereztek be.

Az államtitkár szerint ezzel jelentősen javult a karitász hatékonysága, gyorsabb, precízebb lehet az ellátás főként a Közép- és Dél-Dunántúlon, valamint Észak-Magyarországon.

Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára rámutatott arra, hogy a szervezet és a kormányzat között évek óta stabil és jó a kapcsolat, ezért a beruházás mellett az éves működést is segítik, idén 132 millió forinttal.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kiemelte, hogy a fejlesztés az értékválasztás melletti egyértelmű kiállást mutatja. Szerinte az, hogy a karitász bázisa egy ipari parkon belül, jól működő, magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások csarnokai között épült fel, egyfajta szimbólumként fogható fel, azt jelzi: a gazdaság és a civil szektor jól működhet egy helyen, és egymást segíthetik.

Forgács József szakmai vezető részletesen bemutatta a bruttó 650 millió forint összköltségű beruházást. Pécsen egy több mint kétszáz éves barokk épületet újítottak fel, ott nettó 19,9 millió forintból krízisközpontot alakítanak ki, amit ebben a hónapban át is adnak. Felsőzsolcán egy méretében a fehérvárival megegyező logisztikai csarnok épült nettó 193 millió forintból, több mint ezer négyzetméter alapterületen, ahol raktár, irodák és önkéntesek részére oktatási terem is létesült.

A székesfehérvári csarnok 11 hónap alatt készült el, több mint ezer négyzetméter alapterületű. Ez 240 raklapnyi szállítmány befogadására alkalmas, így 300-500 tonna élelmiszert vagy építőanyagot is el lehet helyezni benne.

A projekt keretében informatikai és irodai eszközöket, raktározást segítő állványrendszereket, targoncákat, gyógypedagógiai fejlesztőeszközöket is beszereztek, és vásároltak két adományszállító járművet.







0
0
0

hírek innen, onnan

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások

Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0