Ezt olvasta már?


Átadták a Lánczos-Szekfű ösztöndíjakat

A Bory-várban adták át a Lánczos-Szekfű ösztöndíjakat, a Deák Dénes Ösztöndíjat és a Deák Dénes Díjat. A Lánczos-Szekfű Ösztöndíjat az alapítvány kuratóriuma minden évben azoknak ítéli a hozzá tartozó anyagi támogatással együtt, akik az oktatás, a tudomány, a művészet terén munkálkodnak.

A Deák Dénes Díjat az idei évben Ecsedi Mária vehette át Székesfehérvár képzőművészeti életében végzett kiemelkedő munkássága valamint városszépítő tevékenysége elismeréseként.

Szeredi Merse Pál művészettörténész kapta a Deák Dénes Ösztöndíjat, aki a magyar avantgárd művészet befogadás története Bécsben és Berlinben az 1920-as évek első felében téma kutatására kapott támogatást. Polgármesteri keretből Kusler Ágnes művészettörténész, az Emblematika és képzőművészet - Székesfehérvári emblematikus emlékek elemzése témakörben és Szarka Zsuzsanna művészettörténész Egy „békebeli” életpálya- modell: Tull Ödön a plein air mestere téma kutatására kapott támogatást.

Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András köszöntőjében arról beszélt, hogy a Bory-vár, ahol a díjakat évről-évre átadják, egy személyes történet, ami igazi közösségi értékké lett. Ezzel kapcsolatban vont párhuzamot az egyén és közösség között, akik az ösztöndíjjal megélhetik azt, amit szeretnének kutatni, alkotni, azonban ezzel valójában a város egésze gyarapodik. A Lánczos-Szekfű Ösztöndíjak átadása előtt Bobory Zoltán az alapítvány elnöke köszöntötte a díjazottakat.

Asztalos Tamás már nem első alkalommal kap támogatást a kuratóriumtól. Ebben az évben egy már megkezdett téma kutatásának tovább folytatásra nyert ösztöndíjat, ami igen érdekes, hiszen egy eddig fel nem dolgozott témával foglakozik: Székesfehérvár élete a „Boldog békeidőkben” a fővárosi sajtó tükrében. Közel 30 folyóirat írásainak, híreinek feldolgozásával kívánja bemutatni, feltárni a Boldog békeidők hangulatát. A cikkek alapján áttekintést nyerhet majd az érdeklődő, milyen kép is élhetett a fővárosban Székesfehérvárról.

dr. Balásné Szalma Klára Vajda János díjas szerző Alkonyórán című kötetének megjelentetését támogatja a kuratórium, amely a Vörösmarty Társaság kiadásában jelenik meg. A könyv elbeszélések és lírai alkotások váltakozásából áll össze, figyelemre méltó illusztrációkkal. A prózai szövegek személyes emlékek, élettöredékek. Kiemelkedik a válogatásból az 1956-os, székesfehérvári eseményeket visszaadó hosszabb prózai rész.

Csutiné Schleer Erzsébet - Igari Antal - Tóth Viktória alkotócsoport az elmúlt esztendőben feldolgozta Pordán H. Ferenc építész munkásságát, felkutatták, összegyűjtötték, rendszerezték gazdag építésztervezői tevékenységének dokumentumait, terveket, vázlatokat, jegyzeteket, amely alapjául szolgál egy nagyszabású szabadtéri emlékkiállítás megrendezésére, melyet örömmel támogat a kuratórium.

Lencsés Rita természetgyógyász, fitoterapeuta, a Szent István Király Múzeum megbízásából évek óta vezet Herbáriusz programok néven gyógynövény-ismertető és gyűjtő túrákat. Gyakran tart előadásokat és gyakorlati foglalkozásokat, melyeken a gyógynövények ismertetésén kívül azok tárolásáról és felhasználásáról is tájékoztatja az érdeklődőket. Régóta tervezi a Fejér megye környezetében fellelhető gyógynövény állomány további felkutatását és publikálását. Terve szerint elsőként digitális formában szerkeszti meg, később a nyomtatott verziót is szívesen elkészítené.

Miklós Árpád gyermekkora óta kötődik a művészethez mind a zenében mind a képzőművészetben kipróbálta magát. Számos fehérvári kollektív kiállításon láthattuk műveit, de önálló tárlatokon is bemutatkozott már. A festészetében előszeretettel használja a fotót, mint gyors látványrögzítő eszközt, rendkívül impresszionisztikus a látásmódja, expresszív ecsetkezelés jellemzi képeit. Program pályázatában egy székesfehérvári utca képsorozatot tervez.

Mits Péter Székesfehérvár zenei életének közismert személyisége, aki 2008-ban készítette „Játszunk együtt” című gyerekeknek szóló nagysikerű lemezét. Pedagógusi munkája mellett rendszeresen muzsikál, koncertezik, s ezen alkalmakkor felmerülő kérések, igények arra ösztönözték, hogy egy újabb lemezt készít. A tervezett lemezen közismert, népszerű, kitűnő szerzők dalait, megzenésített verseket, népdalfeldolgozásokat, kánonokat tervez rögzíteni, új hangszerelésben.

Ocsenás Péter József Várospusztítók című regényének megírását támogatja kuratórium. A szerzőt már régóta foglalkoztatja a hetvenes évekbeli Fehérvár, a városban végbemenő változásokat, a fullasztó kádár-kor lehetőségei között sodródó életutakat bemutató regény megírása. Az ösztöndíj lehetőséget nyújt arra, hogy a személyes élményeket levéltári és könyvtári kutatással kiegészítve idézze fel a szülővárosa sorsát meghatározó évtizedeket. Olyan kérdésekre keresi a választ, hogyan alakulhat ki a szülővároshoz való ragaszkodás, milyen hatása volt az ezredéves megemlékezésnek, hogyan kerültek felszínre a 70-es években az 1938-as események?

Pásztor Bertalant már nem első alkalommal támogatja kuratórium. Öt színpadra szánt drámai alkotás tartalmaz a tervezett kötete, melynek alapvető kérdései: az emberi kiszolgáltatottság, az igazság keresése, a hatalom önkényeskedése. A kötet egy kétrészes komédiával zárul.

Pinke Miklós Székesfehérvár képzőművészeti életének kiemelkedő alakja, akit kollégái, tanítványai szeretete, tisztelete övez az „Ünnepélyes könyv az Ó Testamentumról” című könyv tervezésére, fotózására, kiállítás előkészítésére kapott támogatást. Alkotó társával, Varga Gábor Farkassal együtt exluzív könyvet terveznek, melynek gerincét az a negyven tusrajz adja, melyet a Biblia Károlyi Gáspár féle fordítása ihletett.

Prax Levente 2016-ban sikeresen pályázott első kötete kiadására, most az elkészült második kötete kiadásához kért és kapott támogatást. A könyv szinopszisa tematikai sokszínűséget, groteszk látásmódot ígér. A kötetnek „Az imitátor” címet szánja a szerző, mivel három olyan írást tervez szerepeltetni benne, melyek konkrétan reflektálnak más szerzők életművére.

Rosta Helga - Lázár Zsófia alkotópáros olyan városvezető füzet sorozat folytatását tervezik elkészíteni, amellyel Székesfehérvár történelmi belvárosának szépségei és értékei élményszerű megismertetése a cél, elsősorban gyermekek és családok számára. Most egy „kaland – regény - kockázat” típusú városvezető füzet megjelentetését tervezik, remélve azt, hogy városunk lakói és az idelátogatók felismerik Székesfehérvár épületeit, szobrait, tudják hol és milyen gyűjtemények találhatóak a falak mögött és tudják milyen emlékeket rejtenek bizonyos házfalak és ezeket ne csak kívülről lássák.

Sáringer Éva bútorfestő népművész fontos érték megőrzésbe fogott 2018-ban. A székelyföldi bútorfestést tanulmányozta, dokumentálta, s kiállításon bemutatta tanulmányainak eredményét. A székelyföldi bútorfestés hagyományainak feltárása, dokumentálása ez idáig nem íródott meg és egy hiánypótló könyv kéziratba foglalásához új lelőhelyek felkutatása és a már meglátogatott helyszínek egy részének újbóli feltárása szükséges, mely munkához örömmel ad támogatást ismételtem kuratóriumunk.

Szabó Ferenc János célja az ifj. verebi Végh János műjegyzékének összeállítása, egy Végh János monográfia szövegének elkészítése és Végh János válogatott, jelenleg kiadatlan műveiből kottagrafika elkészítése. A kutatás Végh János munkássága mellett korrajzként is szolgál, hiszen Liszttel való levelezése bepillantást ad majd a 19. század gondolkodásáról is.

Szegedi Kovács György költő a „Fehér” című verseskötetének nyomdai előkészítéséhez és kiadásához kapott támogatást. A szerző Székesfehérvár irodalmi életének ismert alakja, verseit olvashatjuk a megjelenő folyóiratokban. A tervezett kötetben a hitről, a szeretetről az összetartozásról szóló költeményeket olvashatunk majd.

Tóth Tamás atya a Vasútvidék Római Katolikus Plébánia esperes plébánosa és munkatársai a búrtelepi és vasútkörnyéki római katolikus hívek régi óhaját szeretnék valóra váltani azzal, hogy feltárják és bemutatják a lassan 100 éves egyházközösség történetét. Az egyházközösséget Prohászka Ottokár alapította 1920-ban. Közeledik a 100 éves évforduló, melyet kellő tisztelettel kívánnak megünnepelni, remélve azt, hogy a lelki töltekezésen túl az emlékek felidézésével, s egy könyv megjelentetésével is feltárhatják múltunkat.

Vakler Lajos szerkesztő - műsorvezető, akinek beszélgetős műsorai sokunk számára felejthetetlenek. A Fehérvári beszélgetések elmúlt évi nagy sikere arra készteti a szerzőt, hogy folytassa tovább munkáját. Interjúkötetben ismét olyan a városunk közéletében kiemelkedő szerepet játszó személyiségeket kíván megszólítani, akik sokat tettek választott hivatásukban azért, hogy országos vagy helyi ismertségre tegyenek szert, öregbítsék Székesfehérvár és Magyarország hírnevét. A kötetet Simon Erika fotói jegyzik és Tóth Adrienn grafikus tervezi.

Vámi Tamás Álmos kutató fizikus, az ELTE végzős hallgatóját elsősorban a részecskefizika és a kvantumelmélet foglalkoztatja, kutatásának célja szuperszimmetrikus részecskék felfedezése. Nagyon fontos ezt bemutatni, valamint a témával foglalkozó kutatótársakkal találkozni, eszmét cserélni, új ötleteket megvitatni, esetleg új kutatási irányokat meghatározni. Erre ad alkalmat a 2019. decemberében tartandó konferencia Bangkokban, amelyen való részvételt segíti az alapítvány.

Vox Mirabilis Közhasznú Kulturális Egyesület vezetői hiánypótló, értékteremtő, ugyanakkor értékeket és értékes embereket bemutató programsorozatot dolgoztak ki Közéleti és Kulturális Szalon néven, melynek megvalósítását évek óta támogatja a kuratórium. Céljuk, hogy havonta olyan példaértékű embereket mutassanak be, akik az élet különböző területein elismerésben részesültek, Székesfehérvár kitüntetett polgárai, hiszen fontos, hogy a város lakói megismerjék őket.

 

Forrás: szekesfehervar.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Westernfilmek, amik örökre megváltoztatták a műfajt

Ezek a westernfilmek a hagyomány és az újítás határán váltak időtlen közönségkedvencekké.

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet,...

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

0