Augusztus utolsó napján rendezik az Állatkertek éjszakáját
Augusztus 31-én rendezik meg idén az Állatkertek éjszakája nevű országos rendezvénysorozatot, amelyre 12 magyarországi állatbemutató hely készül változatos és izgalmas esti programokkal.
A vakáció végén, de még az iskolaidő előtt szeretnének kedveskedni a magyarországi állatkertek a családoknak, akiket idén hetedik alkalommal várnak látványetetésekkel, különleges állatok simogatójával, nem mindennapi fényekkel és az állatkertek máskor nem látható titkaival - emelte ki Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a rendezvényt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.
A programban idén is budakeszi, két budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veresegyházi állat-bemutatóhelyek vesznek részt.
Persányi Miklós elmondta, hogy a fővárosi állatkert éjfélig tart nyitva, ebben az időben a kert különböző pontjain 23 helyszínen zajlanak programok. Lesz többek között esti fókashow, elefánttorna, találkozás a cukormókusokkal és a szakállas agámával, alkonyati látogatás a lepkekertben, de meg lehet nézni a "jégbe zárt vadállatokat", a lángidomárokat és a fényvarázslatot is. A Holnemvolt Vár idén első alkalommal kapcsolódik be a sorozatba, ott ajándék zsetonokkal is készülnek az érkezőknek.
A budapesti Tropicariumban meg lehet nézni többek közt a kőhalak, az aligátorok, a kígyók, a ráják és a murénák etetését, a Budakeszi Vadasparkban pedig szakvezetésekkel, állatbemutatókkal és vadállatok látványetetéseivel készülnek.
A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban bátorságpróbát szerveznek, ahol többek között meg lehet kóstolni különböző rovarokat, virágokat és a majomkenyeret is. A kisvasút egész éjjel közlekedik, ahogyan a Vidámpark játékai is üzemelni fognak.
A győri Xantus János Állatkertben a ragadozókat, például a jaguárokat, tigriseket, medvéket és oroszlánokat etetik meg a közönség szeme láttára, a hüllőházban a "Tapizoo" ládában lehet majd kitapogatni mit rejtettek el a dolgozók, de "nem szeretem" állatok bemutatójával is készülnek.
A Kecskeméti Vadaskertet fáklyákkal világítják ki az estére, amely szakvezetésekkel indul a majmoknál, a rókáknál, az oroszlánoknál, de a növényevő állatok etetését is meg lehet majd tekinteni. Itt este konceret ad a Csörömpölők Együttes, de lesz hüllőshow, madárbemutató, és állatsimogató is.
Miskolcon a természetes élővilágot szeretnék közelebb vinni a közönséghez, ezért a helyszínre látogatók a hagyományos esti programok mellett a Bükki Nemzeti Park és a Magyar Madártani Egyesület munkatársainak közreműködésével a szomszédos Bükk-hegység rovarvilágával, rovarevő faunájával és éjjeli ragadozómadaraival is megismerkedhetnek.
Pécsen lehet majd csillagot vizsgálni, vagy madarász túrán részt venni, de tűzzsonglőr bemutatóval, bátorságpróbával, kincskereséssel, gyerekszínázi előadással, klasszikus zenei koncerttel és családi kézműves foglalkozásokkal is várják az érdeklődőket.
A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban az akváriumok világát ismerhetik meg az érdeklődők a "holdfénytúrán", lesz továbbá kishajós kirándulás, a gyakorlott búvároknak pedig idén is lesz lehetőségük akváriumi merülésre, a veresegyházi medveotthonban pedig családi ügyességi versenyekkel, és "farkas ordítással, hollókárogással és medvevicsorgással" várják a zseblámpával érkező bátor látogatókat.
hírek innen, onnan
Ma még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
Az adóbevallási tervezetek postázását – figyelmeztet a NAV – hétfő éjfélig kérhetik azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége....
MKKP pártigazgatója: 76 jelölt tegnaptól jogerős! Ott leszünk a szavazólapon
Korábban az óbudai jelöltjük arról beszélt, hogy országosan 44 képviselőjelöltjük nyilvántartásba vételét támadták meg.
Több millió eurót csempészett egy magyar férfi Passaunál
Több millió eurónyi, ismeretlen eredetű készpénzt foglalt le a bajor határrendőrség egy magyar férfitól az A3-as autópályán, Passau...
„Véget vetünk a mocskos diktatúrátoknak” – ezek a celebek vettek részt a Nemzeti Meneten
A Békemenet után a Nemzeti Menet sztárjait is megnéztük.
Balesettel indult a hét Baranya vármegyében, rengeteg a sérült
Brutális baleset történt az 5701-es úton.
A GRU-hoz köthető bothálózat terjeszt kamuhíreket Magyarországon
Az orosz katonai hírszerzéshez köthető bothálózat terjeszt mesterséges intelligenciával készült videókat álhírekről Magyarországon.
Március 15. – zokogó tömeg és mesés részvétel, Észak-Koreában
Vasárnap tartották a parlamenti választásokat a távol-keleti diktatúrában.
Trump lényegében megfenyegette a NATO-t
Trump az interjúban pesszimista volt azzal kapcsolatban, hogy érkezik-e majd segítség a szövetségesektől.
Bereczki Zoltán megtörte a csendet: a népszerű színész most először reagált a válásáról szóló pletykákra
Bereczki 50. születésnapja alkalmából jubileumi koncertet ad majd a Papp László Budapest Sportarénában. A neves színész nem csupán az...
Kőkemény ultimátumot adott partnereinek Donald Trump: borús jövő várhat a NATO-ra?
Ezt a lépést arra az esetre helyezte kilátásba, ha a szövetséges és az érintett országok nem vállalnak szerepet a Hormuzi-szoros...
Magyar Péter közzétett egy videót a Nemzeti Menet vonulásáról, szerinte félmillióan voltak a tüntetésen
A Tisza elnöke utalt arra is, hogy provokáció lehetett a rendezvényen kifeszített ukrán zászló.
Figyelem, hamarosan visszatérhet az igazi tél
Extrém időjárás közelít
Sport
Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte
A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.
Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban
A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.
Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.
Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr
Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.
Szoboszlai Dominik újra beköszönt, pazar szabadrúgásával vezet a Liverpool a Spurs ellen
Szezonbeli tizenegyedik góljával jelentkezett.
Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból
A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.
Ilyen még nem volt a futball történetében – a Bayern egy 16 éves kapus kezébe helyezi a sorsát
Súlyos kapusválságba sodródott a Bayern München.
Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után
A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.
A Liverpool botrányhőse kiborult, Szoboszlai miatt szidta Arne Slotot
Keményen üzent a holland edzőnek.
Antonelli megállíthatatlan volt Kínában, Hamilton olyat tett a Ferrarival, mint még soha
A maranellóiak ismét a táv feléig voltak igazán versenyben a győzelemért. A McLarenek elrajtolni sem tudtak.
Argentína legyőzésével óriási lépést tett a világbajnoki részvétel felé a magyar női kosárválogatott
Hosszabbításban jött össze a siker.
Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához
A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.
Bulvár
Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést
Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.
Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást
Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.
Végzetes lépésre készül Horvátország, súlyos következménye lehet a Mol ellen elvesztett pernek
Az intézkedésről két héten belül szavazhat a testület.
Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút
A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem
Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.
Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett
Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.
„Nem, b*ssza meg” – üzente a tárgyalni akaró Európának Vlagyimir Putyin bizalmasa
Az ukrajnai tűzszünet Iránon vérezhetett el.
Kim Dzsongun elképesztő luxusszen-vedélye sokkolta a diplomatákat: minden héten ezt rendeli magának a diktátor
A világ egyik legzártabb országát vezető diktátorról időről időre különös történetek látnak napvilágot. A beszámolók szerint azonban létezik egy luxusszokása, amely még a sokat látott diplomatákat is megdö
Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha
Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.
Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett
A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.
„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt
A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.
Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?
A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a
blogmorzsák
Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?
Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?
Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?
Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


