Ezt olvasta már?


Az Alba Fehérvár férfi kosarasai a remeklő körmendieket fogadják

szezonban mindössze két vereséget szenvedő Körmend lép pályára a Gáz utcában, csütörtökön 17.45-kor.

Az évnek még nincs vége, december 28-án este a bajnoki címre törő Egis Körmend látogat az Alba Regia Sportcsarnokba. A két, nem titkoltan aranyra törő élcsapat csap össze, a nyugati határszéliek a szezonban végig ott voltak a mezőny elején, mindössze két vereséggel rendelkeznek.

Az utóbbi mondjuk a meglepetés erejével hatott, múlt szombaton a Paks tréfálta meg a vasiakat, az atomvárosiak 94-91-re nyertek, a végletekig kiélezett küzdelemben. Pedig nem játszott rosszul a házigazda, a kezdők közül Hollins 25/6, Fanning 18/3, Ferencz 15/9, Davis 9/6, Tuoyo 10/3 pontot szerzett, valamint a csereként pályára lépő Csorvási és Németh is hozzátett 6-6 pontot, Halász pedig kettőt. De ez sem volt elég, lévén a tolnaiaknál is akadtak extra teljesítmények, az amerikai pontgyáros, a mindig biztos kezű Seth Allen például 30/15 egységet termelt. Az Egis a vereséggel kénytelen volt átadni az első helyet a Szolnoknak, a Tisza-partiak 10-2-es mérleggel rendelkeznek, a körmendiek egy meccsel kevesebbet játszottak, 9-2-es mutatóval állnak. Az Alba visszafogottan kezdte a bajnokságot, öt forduló után 1 győzelem mellett 4 vereséget számláltak, a kék-fehérek drukkerei nem is pillantottak a tabellára. Azóta nagyot fordult a világ, főként a vajkezű bedobó, Trevis Simpson és a center, Lóránt Péter visszatérése óta hatalmasat javultak a koronázóvárosiak, a bajnokságban hét mérkőzést nyertek zsinórban.

Ami azt jelenti, hogy a tabella utolsó előtti helyéről szisztematikus munkával immár a 4. pozícióban tanyáznak, múlt pénteken a MAFC gárdáját verték a fővárosban.

Pedig frissnek nem volt mondható Dzunic Branislav együttese, szerdán hosszabbításos, nemzetközi meccset vívott Litvániában, csütörtökön gyakorlatilag egész nap utazott, másnap este pedig bajnokit vívott Budapesten.

Ám a fehérváriak gond nélkül megoldották a feladatot, 79-54-es sikerük azt jelentette, immár biztosan tagjai a Magyar Kupa döntőjének, a seregszemlét februárban rendezik Debrecenben.

A legutóbbi kosaras finálét nagy csatában az Alba nyerte Győrben, ezúttal a Hajdúságban lesz jelenése a legjobb nyolc hazai együttesnek.

Persze addig még van idő, valamint mérkőzés is bőven, a hazai mezőnyben, valamint a nemzetközi porondon egyaránt. A Fehérvár a csütörtök esti találkozót követően legközelebb január 6-án lép pályára, Kaposváron, három nappal később pedig a török Demir Insaat gárdáját fogadja a FIBA Europe Cup sorozaton.

Néhány hét múlva alighanem már nagyon fogják unni egymást a körmendiekkel, lévén a mostani bajnoki derbi után a nemzetközi porondon is összecsapnak a felek, január 17-én Körmenden, február 6-án pedig Fehérváron.

– A csütörtöki találkozó felfogható az Európa Kupában következő meccseink felvezetésének is. A vasiak jó dobókkal rendelkeznek, de a palánk alatt is veszélyesek. Légiósaik közül Hollins, Fanning, Tuoyo, Davis és White is erősségnek számít. Utóbbi a legutóbbi bajnokit kihagyta, lehet, ellenünk pályára lép. A hazai játékosok is meghatározóak, Csorvási Milán centerben képes extra teljesítményre, a válogatott hátvéd, Ferencz Csaba is okozott már nekünk kellemetlen perceket. Természetesen nagyon nyerni szeretnénk, folytatni a remek sorozatot – közölte Góbi Henrik edző, aki a körmendiek játékát térképezte fel.

 

Forrás: feol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Takács Péter stroke-kal poénkodva kritizálja a Tisza képviselőit

Érdekes párhuzam a volt egészségügyi államtitkártól.

Csípős fordulat jön az időjárásban: ez vár Magyarországra az előttünk álló héten

A következő bő egy hétben egy anticiklon határozza meg Magyarország és Európa nagy részének időjárását, ami száraz, nyugodt, napos...

A burkolót azzal vádolják, hogy több mint 30 ezer eurót lopott a széfből abban a házban, ahol a fürdőszobát felújította

Súlyos lopási ügyben emeltek vádat egy 39 éves burkoló ellen Horvátországban. A férfi korábban egy Veprinacban található ház...

A pszichológia szerint ezt jelenti, ha mindig visszatolod a széket az asztalhoz – nem pusztán udvariasságról vagy rendszeretetről van szó

Mindig visszatolod a széket magad után? A pszichológia szerint ez az apró szokás a figyelmességgel és a lelkiismeretességgel is...

7 készség, ami pótolhatatlanná tesz a munkahelyen

Sinead Bovell jövőkutató 7 elengedhetetlen készséget sorol fel, amellyel a gép - és a mesterséges intelligencia - által végzett munkán...

Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter országjárására Szolnokon

A kormányfő először részt vett a hagyományos tiszai kecsege telepítésben és a Sparhelt Fesztiválon. Szolnokon is sokan várták Magyart.

Heti abszurd: Áradj, John!

Patrióta és kereszténydemokrata testvéreink továbbra is tátott szájjal szaladgálnak a Pannon péniszrengetegben, aminél ugyan...

Párttársa helyett nyomta meg a szavazógombot a tiszás Schummer Orsolya, a Fidesz és a Mi Hazánk lemondatná

Csézy Erzsébet szerint a gombnyomás az akaratával megegyezően történt.

Elképesztő gyógyulás: egy évet jósoltak neki, most 123-at céloz

Huszonegy évesen azt mondták, nem éri meg a diplomaosztóját.

„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot

A család az a közeg, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármi történjen, összetart minket. A valóságban azonban vannak olyan...

Szülinapozik a Gyermelyi, állatvédők pedig a tyúkok ketreces tartása miatt tüntettek

A demonstráció sztárja Csipi, a tyúk volt, aki egy éves koráig bent élt, utána „leselejtezték”, majd gazdái megmentették a...

Magyar Péter Szolnokon folytatja az országjárást – ismét italt dobtak felé

„Egy kis víztől vagy fröccstől még nem lett még senkinek baja” – reagált a minszterelnök.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

0