Ezt olvasta már?


Az Alkotmánybíróságon támadta meg a civil törvényt az LMP

A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól az LMP abban a beadványban, amelyet a párt társelnöke kedden nyújtott be a testülethez.

Hadházy Ákos a hatvan képviselői aláírással támogatott kérelem beadása előtt azt mondta, hogy a jogszabály nem az átláthatóságot segíti, hanem ehelyett egy "narancssárga csillaggal jelöl meg bizonyos szervezeteket".

A politikus szerint a törvény nem teljesíti a jogbiztonság feltételeit, mert nem határozza meg egyértelműen, hogy mit jelent a külföldről érkező támogatás.

A jogszabály diszkriminatív is, mert nem vonatkozik a sport-, a párt és az egyházi alapítványokra - jelentette ki, hozzátéve, a törvény a véleménynyilvánítás szabadságát is veszélyezteti.

Hadházy Ákos a törvényben kilátásba helyezett szankciókat, például a civil szervezetek feloszlatásának lehetőségét is indokolatlannak és alkotmányellenesnek nevezte.

Ferenczi István, az LMP országos elnökségének tagja azt mondta, hogy a "megbélyegző" jogszabály hatalomtechnikai szempontból jó lehet a Fidesz-KDNP számára, de rövid, közép és hosszú távon is káros az országnak. A módosítás azokat a szervezeteket is megbélyegzi, amelyek az államtól vesznek át feladatokat, ahogy azokat is, amelyek felhívják a figyelmet a hatalmat gyakorlók gyengeségeire, tévedéseire - tette hozzá.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Dudás Miki kislánya az első szülinapját ünnepelte az édesapja nélkül - "Ma is nagyon hiányzol nekünk"

Dudás Miki januári halála az egész országot megrázta, különösen a csapattársait, barátait, családtagjait. Az édesanyja a férje után...

Látászavar: cukorbetegség és hormonzavar is okozhatja

A látászavar sokszor egy általánosabb probléma első figyelmeztető jele lehet.

Energiaválság Ázsiában: Srí Lanka bevezette a négynapos munkahetet

Szerda is munkaszüneti nap lett: drasztikus spórolásba kezdett Ázsia az olajválság miatt.

4 divatos frizura, amit titkon utálnak a férfiak a nőkön: nem a rövid fazon az első

Ezek a frizurák most kifejezetten divatosak, de a férfiak többsége nem repes értük, és nem azért, mert nem nőiesek.

Szépség, de mennyiért? Törökországi kaland és a hazai toplisták

Egyre több magyar nő dönt a „szépészeti turizmus” mellett, és vállalja az utazást külföldre – leggyakrabban Törökországba – a...

Egyre több iparágat érinthet az elhúzódó iráni háború – Elszállhat az étolaj ára is?

A közel-keleti háborús konfliktus már nem csak az energiapiacra lehet hatással. A globális étolajpiac jelenlegi hullámvölgyei közepette a...

Matthias Müller, a VW korábbi vezérigazgatója: „Úton vagyunk egy Kelet-Németország 2.0 felé”

A Volkswagen vezérigazgatójaként Matthias Müller átvezette az autógyártó céget a dízelbotrány utáni válságon, átalakítva a...

Életét vesztette egy honvédtisztjelölt

Tragikus hirtelenséggel életét vesztette kedden délután a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj harmadéves honvédtisztjelöltje a Nemzeti...

Az USA óriásbombákkal támadta a Hormuzi-szorost, Teherán megtorlást ígér az iráni vezető halála miatt

Donald Trump amerikai elnök eközben azt közölte, hogy felülvizsgálhatja az Egyesült Államok és a NATO viszonyát, és nem zárta ki a...

Óriásbombákat vetett be Iránban az Egyesült Államok, Trump beleállt a NATO-ba

Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében – közölte a...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

0