Ezt olvasta már?


Az Európai Bizottság az innovációban rejlő lehetőségek kiaknázását sürgeti

Az Európai Bizottság (EB) javaslatokat terjesztett elő kedden arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne kiaknázni a kutatás és az innováció terén kínálkozó lehetőségeket, és az Európai Uniónak mit kell tennie ahhoz, hogy Európa meg tudja őrizni globális versenyképességét.

Jyrki Katainen, az Európai Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős alelnöke brüsszeli sajtótájékoztatóján aláhúzta: a bizottság javaslatai szerint egyebek mellett gondoskodni kell arról, hogy a jogszabályok és a finanszírozás feltételei kellően ösztönözzék az innovációt. Növelni kell az innovatív termékek és szolgáltatások közbeszerzését, egyszerűbbé kell tenni az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokat, hogy könnyebb legyen közfinanszírozást nyújtani uniós és tagállami pénzforrásokból megvalósuló innovatív projektekhez.

Mint elmondta, a bizottság egy Európai Innovációs Tanács létrehozását javasolja, amely közös platformot kínálna az innovatív vállalkozások számára. Olyan európai kutatási és innovációs kezdeményezéseket kell indítani, amelyek jelentős uniós hozzáadott értéket képviselnek olyan konkrét területeken, mint például a rák elleni küzdelem, a környezetkímélőbb közlekedés vagy az óceánok megtisztítása a műanyag hulladékoktól. Remények szerint ezek a célkitűzések ösztönözni fogják a befektetéseket, valamint a gazdasági és a tudományos élet szereplőinek közreműködését annak érdekében, hogy közösen megoldást találjanak a sürgető kihívásokra - tette hozzá Jyrki Katainen.

Az alelnök hangsúlyozta: sokat kell tenni azért, hogy Európa - lehetőségeit kiaknázva - az innováció globális motorja legyen. A kutatás és az innováció lehetővé teszi, hogy az EU-országok meg tudják állni a helyüket a globális versenyben úgy, hogy közben megőrizhessék egyedülálló társadalmi modelljüket is.

Az EB kezdeményezéseivel az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek szerdán Szófiában tartandó informális megbeszéléséhez kíván csatlakozni.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Brutális a magyar focista sérülése, elmozdult a szemgolyója - Orvosa elárulta a részleteket

Még a profi orvos szerint is csak kocsmai verekedések után látni ilyen sérülést.

Meggyőzően tette le névjegyét az Arsenal

Egyértelmű elragadtatás fogadta a bajnok győzelmét a kupagyőztes Manchester City felett. Az Arsenal 3-0-ra győzte le ellenfelét.

Lángokban állt egy óvoda Hejőpapin, négy városból érkeztek a tűzoltók

A Borsod megyei településen a Kossuth utcai épület tetőszerkezete kapott lángra vasárnap este. A katasztrófavédelem szerint több...

Nem csak a Duna, a Tisza is katasztrofális állapotban van, a búvárokat is bevetették Szolnoknál

Történelmi mélypontra esett a Tisza vízállása Szolnoknál, miután a Kisköre alatti szakasz folyamatosan apad. A kritikus helyzet miatt a...

8 dolog, amit tegyen meg szex után

Van, amit érdemes szex után tenni, ám van, amit kerülni kell.

Hajrágóllal nyert a Puskás Akadémia, botlott a címvédő ETO FC

A Puskás Akadémia házigazdaként 3-2-re legyőzte a Paks csapatát a labdarúgó NB I 4. fordulójának vasárnapi játéknapján. A címvédő...

Az időjárás is beleszólhat az augusztus 20-i ünneplésbe, így érdemes készülni

Mutatjuk, mire lehet számítani a nemzeti ünnep napján időjárás szempontjából.

Gyilkosság történt Erzsébetvárosban

Holttestet találtak egy lakásban, a rendőrség szerint felmerült az idegenkezűség gyanúja.

Cristiano Ronaldo kimondta: valószínűleg 2027-ben véget ér a pályafutása

A portugál támadó már azt is kitalálta, mit fog csinálni a nyugdíjazása után

Atyaég, mi történt a magyar tőzsdén? Erős volt a hét, ezek a papírok mentek nagyot

Újabb történelmi csúcsra ugrott a héten a magyar tőzsde, annak ellenére is, hogy nem minden vezető részvény tudott erősödni.

NB II: 2 meccs, 11 gól, 1 piros - eredmények

Valósággal potyogtak a gólok a vasárnapi NB II-es meccseken, Karcagon hatszor, Szentlőrincen ötször találtak a kapuba a csapatok.

0

Sport

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője

Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.

Berobbant a 16 éves magyar csodagyerek, országos csúccsal jutott az Eb-döntőbe Pápai Olivér

Két magyar úszóért is szoríthatunk vasárnap a párizsi Európa-bajnokság 400 méteres férfi gyorsúszásának döntőjében.

Világsztárt igazol a FC Barcelona, már a repülőútját szervezik

Az utolsó fázisához érkezett a klubváltás.

Bulvár

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Több mint egy órát késett a mentő, miközben szívrohamban elhunyt a 39 éves édesanya

A nő férje megpróbálta újraéleszteni a feleségét, de nem járt sikerrel.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok

Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.

A színésznő Vastag Csaba párja volt 5 évig: ez a jóképű férfi az új szerelme

Görgényi Fruzsina a párjával utazott el néhány napra, onnan posztolt szerelmes képeket.

Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és több növényem lett, mint valaha

Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és az eredmény meglepett.

Újabb közlekedési tragédia, ezúttal a Balatonnál

Elgázolt a vonat egy embert Ábrahámhegyen vasárnap délelőtt - közölte a katasztrófavédelem. Lassul a közlekedés az észak-balatoni vasútvonalon.

Minden nyugdíjas nagyon figyeljen. Jön a szeptemberi nagy dátum

Az augusztusi nyugdíjat a bankszámlára kérők már a héten megkapták. A Magyar Államkincstár 2026-os ütemezése szerint az augusztusi ellátások várható banki jóváírásának napja augusztus 12., szerda volt.