Ezt olvasta már?


Az MSZP elnöke maradt a pécsi Tóth Bertalan

Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalan választotta az MSZP társelnökévé szombaton a párt online kongresszusa. A szocialista párt történetében először választott vezetőinek társelnököket.

Mészáros Tamás, a kongresszus szavazatszámláló bizottságának elnöke az MSZP Facebook-oldalán közvetített videóban azt mondta, a társelnökök megválasztását a 261 küldött 86 százaléka, 225-en támogatták.

A párt elnökhelyettese Komjáthi Imre lett, a párt alelnökének Gurmai Zitát és Hegyi Gyulát választották.

A társelnökök, az elnökhelyettes, a két alelnök és az elnökség tagjai zárt listán szerepeltek, róluk egy szavazással döntött a kongresszus. Az elnökség tagjává választották Bárány Balázst, Bihal Dávidot, Eszik Bencét, Halmi Józsefet, Horváth Andrást, Király Józsefet, Pollreisz Balázst, Tóth Csabát, Tüttő Katát és Varga Lászlót.

A választmány elnöke a korábban a posztot már betöltő Hiller István lett, őt 93 százalékkal választották meg, a 261 szavazatból 243-at kapott.

Kunhalmi Ágnes megválasztása után azt mondta, a 86 százalék azt bizonyítja, hogy a párt egysége megkérdőjelezhetetlen és stabil az irányvonal: cél a 2022-es kormányváltás.

Hozzátette: a nagy többség üzenet a többi ellenzéki pártnak is, hogy az MSZP stabil, egységes és megvan az ereje a 2022-es választáshoz.

A társelnök szerint Magyarország utoljára az európai uniós csatlakozáskor hozott jó politikai döntést.

De rá kellett jönni, hogy az EU nem oldja meg az ország minden problémáját, nem fog megmenteni minket - közölte Kunhalmi Ágnes.

Úgy folytatta: "mi, magyarok megmenthetjük az Európai Uniót Orbántól legközelebb 2022-ben". Szerinte Magyarország jövője a szociális és zöld Európa megvalósításától függ, de az EU-nak is meghatározó, hogy Magyarország milyen irányt vesz.

Az unió nem válságban, hanem átalakulóban van, az EU-t a föderális német állam mintájára kell átalakítani, európai megoldásra és nem amerikaira van szükség - szögezte le.

Hozzátette: a migrációra, a menekültkérdésre és a klímaválságra olyan válaszokat kell keresni, amelyek az uniós polgárokra vannak elsődlegesen tekintettel.

Kunhalmi Ágnes szerint a nemzeti együttműködés rendszere nem alternatíva, nem jelent megoldást Magyarországnak, uniós források nélkül az ország még rosszabb helyzetben lenne.

Azt mondta, demokratikus és szociális fordulatot kell elérni, 2022-ben a negyedik magyar köztársaságot kell létrehozni. Közölte, az általuk képviselt szociális demokrácia programja azt jelenti, hogy csökkenteni kell a társadalmi különbségeket, tartós fizetésemelési programra, nyugdíjfelzárkóztatásra, átfogó, országos bérlakásépítési programra van szükség, valamint újra el kell érni, hogy tömegek szerezhessenek szakmunkás bizonyítványt, érettségit, nyelvvizsgát és diplomát.

Kunhalmi Ágnes az ellenzéki pártok összefogása mellett érvelt annak érdekében, hogy egy jelölt álljon szemben a Fidesz jelöltjével az egyéni választókerületekben, hogy egy lista és egy miniszterelnök-jelölt legyen.

Elmondta, garantálják, hogy az MSZP a több mint félmillió szavazójával, az elmúlt harminc évben szerzett kormányzati tapasztalatával, erős szervezetével és a szociális demokrácia programjával hozzá fog járulni a 2022-es kormányváltáshoz.

Tóth Bertalan szerint a kongresszus döntései megerősítették az MSZP világos céljait, a kormány- és a korszakváltás szükségességét.

Úgy értékelte, Magyarországon ma önkényuralom van, a Fidesz eltüntette a köztársaságot, felszámolta a jogállamot és kijelölte azt a szűk réteget, amely gyarapodhat; az uralkodó elit kizsákmányolja a többséget.

Közölte, az MSZP programjának első pillére a demokrácia és a szabadságjogok, valamint a jogbiztonság és a jogállam helyreállítása, azt akarják, hogy a kormányváltók szövetsége közös programjának első pillére is ez legyen.

Harcolnak a bíróságok függetlenségéért, a sajtó, a művészetek és az oktatás szabadságáért, azért, hogy megszüntessék az országban uralkodó félelmet - mondta.

Tóth Bertalan feladatként jelölte meg az igazságtalanságok megszüntetését és egy esélyteremtő állam felépítését is.

Nem igazságos, hogy miközben az uralkodó elitnek még a gyerekei is kastélyokat vesznek, közben a hétköznapi fiatalok többségének a saját élet elkezdéséhez szükséges lakás is csak álom - fogalmazott.

Kitért a környezetvédelemre, bírálta a Balaton és más természetes vizek "gyarmatosítását", a szélerőművek betiltását és a paksi beruházást.

Úgy összegzett, olyan országot akarnak, ahol mindenkinek esélye van a megélhetésre és jobb életre, ahol nem kell félni az időskortól, nem kell félni a szegénységtől, ahol a tanulás és a gyógyulás nem luxus, ahol az emberek odafigyelnek egymásra és van szolidaritás.

Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalant kihívó nélkül választották az MSZP társelnökeivé, a hivatalos jelöltséghez szükséges jelölti listákat ugyanis csak ők nyújtották be határidőre.







0
0
0

hírek innen, onnan

Lezuhant és meghalt egy 22 éves hegymászó Németországban

Mintegy 130 métert zuhant a meredek, sziklás terepen.

Ennyibe kerül ma egy esküvő a szentendrei Skanzenben: tízmilliók repülnek el egyetlen estére

Az esküvői árrobbanás után a Skanzen 2026-os díjszabása világosan mutatja, hová jutott a hazai lagzipiac.

A szlovák elnök is magára vette Magyar Péter szavait

Nem vette jó néven Peter Pellegrini, amit az új magyar kormányfő a határokról mondott.

A svájciak többsége nem akarja 10 millió főben maximalizálni az ország lakosságát az előrejelzés szerint

Az előrejelzés szerint a többségnek fontosabb a gazdasági stabilitás és az EU-hoz fűződő kapcsolat.

Izrael megint a béketárgyalások kritikus szakaszában kezdett bombázni

Önvédelemre hivatkoznak, de ez most nem jön jókor a béke szempontjából.

A Metallica háromharmada Budapesten

A világ legnagyobb hatású heavy metal zenekara nyolc év után tért vissza Budapestre, ráadásul egy „No repeat weekend” keretében, ami...

Megint elverte a jég a piemonti mogyorót

A klímaváltozás egyre nagyobb nyomás alá helyezi a mezőgazdaságot Olaszországban is. A mogyoróültetvényeket idén sem kímélte a jég....

Molnár Áron megüzente Nagy Ervinnek, hiába a barátság, nem kíméli ha hibázik

Feltárultak Nagy Ervin és Molnár Áron barátságának részletei.

Hátralép a miniszter, hogy előbb a fontosabb területekre érkezzen az uniós pénz

Az EU-s pénzeket az egészségügyben, a szociális szférában kell elkölteni, nem a haderőre Ruszin-Szendi Romulusz szerint. A szaktárca...

3 zseniális megkötési mód, amivel az oversized ingből dögös esti viselet lesz

Az oversized ingek kényelmesek, stílusosak és rengeteg lehetőséget kínálnak a kreatív divat kedvelőinek.

Belülről kapott súlyos kritikát a Fidesz, esély sem volt érdemi vitára a kongresszuson?

Az alapszabály tervezetét pár órával a kongresszus előtt kapták meg Ferencz Orsolya szerint.

Ez a házi ital leolvasztja a hasi zsírt és megszünteti a puffadást: ráadásul csak 2 hozzávaló kell hozzá

Ez az ital a legegyszerűbb reggeli módszer, amit sokan mégsem használnak ki. Nincs szükség bonyolult receptre vagy konyhai mérlegre:...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

0