Ezt olvasta már?


Az Orbán-Putyin találka menetrendje!

A gázipari együttműködés lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök február 2-i, budapesti tárgyalásainak egyik fő témája. - PécsiNapilap -

„Abban a kényelmes helyzetben vagyunk, hogy a 2015-ben 2021-ig meghosszabbított hosszú távú importszerződésünk értelmében évi 4-4,5 milliárd köbméternyi gázt hívhatunk le, és bőven van időnk felkészülni a megállapodás 2021 utáni meghosszabbítására” – válaszolt a Világgazdaságnak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a magas szintű megbeszéléseket Moszkvában készíti elő orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a biztonságos hazai gázellátáshoz kapcsolódik a hazai tárolók hatékony kihasználása is, így várható, hogy e téren szorosabbá válnak a két ország kapcsolatai.

A februári tárgyalások fő célkitűzése az is, hogy újból erőre kapjanak az Oroszország elleni gazdasági szankciók miatt lejtőre került, kétoldalú gazdasági kapcsolataink. Ennek három – már 2015-ben elhatározott – eszköze a magyar–orosz regionális kooperáció erősítése, a gépipari együttműködés és az, hogy a két ország vállalatai magyarországi technológián alapuló megoldásokkal lépjenek fel harmadik országokban kiírt közbeszerzési pályázatokon. Már döntés előtti szakaszban van az az egyiptomi vasúti tender, amelyen magyar részről a Dunakeszi Járműjavító, orosz oldalról pedig a budapesti metrókat felújító Metrovagonmas anyavállalata vesz részt.

A 2015-ben szorosabbra vont partnerségnek már vannak eredményei. A Richter után a második legnagyobb magyarországi beruházás egy Tula melletti takarmánygyár, továbbá egy húsüzem Szverdlovszk megyében, amelyet egy újabb is követ Moszkva megyében, továbbá létesülhet egy zöldség- és gyümölcshűtőház. Folytatódik a gyógyszeripari együttműködés is.

Az Orbán–Putyin-találkozón szóba kerül az is, hogy sok európai piacokra tartó oroszországi kereskedelmi hálózat keres itteni bázist, amely kialakítható a már meglévő logisztikai központunk bővítésével, de új létrehozásával is. Emlékezetes, hogy néhány éve a legnagyobb orosz kiskereskedelmi lánc, a Magnyit az utolsó pillanatban kénytelen vont visszavonni itteni megtelepedési döntését.

Napirendi pont lesz a paksi bővítés is. A két új blokk kapcsán indított, öt uniós vizsgálatból négy már sikerrel lezárult, már csak az utolsó, a versenyjogi eredményére várunk.

Terítéken lesz a miniszter tájékoztatása szerint az új turisztikai lehetőségek kihasználása, a magyarországi ortodox templomok felújítása és a két ország közötti ösztöndíjprogramok kibővítése is. Azt a sajtóban megjelent hírt viszont pletykának nevezte Szijjártó Péter, hogy felmerült a forint-rubel elszámolásra való átállás a magyar–orosz árucsere-forgalomban.


Forrás: VilágGazdaság







0
0
0

hírek innen, onnan

Hogyan nézd a vb meccseit, hogy értsd mi történik, ha máskor nem követed a focit?

Lehet hasznos egy csatár, aki nem rúg gólt? Annak a csapatnak kell nyernie, akinél többet van a labda? Hasznos tanácsok azoknak, akik a vb...

Kettős fordulat az időjárásban

Meleg-, majd hidegfront érkezik a hétvégén, így továbbra is változékony időre számíthatunk elszórtan csapadékkal.

Rendkívüli bejelentést tett Donald Trump – kiiktatták a rettegett bandavezért

Donald Trump közlése szerint az amerikai hadsereg légicsapásban végzett a Tren de Aragua vezetőjével.

Nemcsak arcátlan koppintás Trump új telefonja, de egyetlen egyedi részletéből kínos baki lett

Az aranyszínű burkolat mögött nem egy új amerikai fejlesztés, hanem egy már ismert okostelefon dolgozik.

3 napos előrejelzés: Borongós lesz a hétvége, de ennek most örülni kell

A következő napokban többfelé várható zápor, eső, valamint élénk szél. Mérsékelt marad a meleg.

Magyar Péter ma reggel rendkívüli sajtótájékoztatót tart

Az Orbán-kormány "egyik legnagyobb hazugságáról" tart rendkívüli sajtótájékoztatót a miniszterelnök szombat reggel 9 órakor.

Dupla front és mennydörgés rázza meg a hétvégét, 9 vármegye sárga riasztást kapott, itt jöhet csapadék

Kettős frontrendszer éri el a Kárpát-medencét, záporok és zivatarok áztatják az országot.

Nem a hasi zsír a legrosszabb? Sokkoló felfedezést tettek a kutatók a szívbetegségekről

Testünkben számos olyan folyamat zajlik, amely kívülről nem látható, mégis jelentős hatással van az egészségünkre. Egy friss kutatás...

Pereskedés nélkül kapod vissza a pénzed, ha így adsz kölcsön: ez a nyilatkozat kell hozzá, mutatjuk, hogyan lesz bombabiztos

Már egy kisebb összegű tartozás is elég lehet ahhoz, hogy a kitörjön a viszály - nem jobb ezt elkerülni?

Az egyetemek nem készítik fel a hallgatókat az AI-korszakra - figyelmeztet a cégóriás

Miközben a vállalatok egyre inkább elvárják a mesterséges intelligencia magabiztos használatát, sok friss diplomás még mindig úgy...

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Kisebb vita alakult ki a felvezetőműsorban, furcsán indította a vb-t Dragóner Attila, az M4 szakértője

Berkesi Juditnak többször is közbe kellett szólnia a szexista megjegyzések miatt.

0
0

Bulvár

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

0