Ezt olvasta már?


Az éltető kávé: a Semmelweis Egyetem szerint jót tesz a szívnek

Napi fél és három csésze közötti kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kockázatát is – derült ki a Semmelweis Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem közös kutatásából.

A kutatócsoport összesen 468 629 olyan felnőtt adatait elemezte, akik a vizsgálat kezdetén nem szenvedtek szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegségben. A vizsgálatot 11 évig folytatták, és a résztvevőket három csoportba osztották: kávét nem fogyasztók (0 csésze/nap; 22,1 százalék), kávét mérsékelten (0,5–3 csésze/nap; 58,4százalék) és kávét jelentős mennyiségben (>30 csésze/nap; 19,5 százalék) fogyasztók.


Az összhalálozás terén 12 százalékos, a kardiovaszkuláris halálozás terén 17 százalékos, az újonnan kialakuló stroke terén pedig 21 százalékos relatívkockázat-csökkenést figyeltünk meg a kávét mérsékelt mennyiségben fogyasztók körében, összehasonlítva adataikat azokéval, akik egyáltalán nem fogyasztanak kávét


– magyarázta a kutatás eredményeit Simon Judit, a tanulmány első szerzője, a Semmelweis Egyetem PhD-hallgatója.


A vizsgálatokkal arra keresték a választ, hogy a rendszeres kávéfogyasztás milyen hatással van a szív struktúrájára és működésére.

Azt találtuk, hogy a rendszeres, mérsékelt mennyiségű kávéfogyasztás előnyös hatással van a szívre, visszafordítja a korral járó szívelváltozásokat


– mondta Maurovich Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója.


Az eredmények szerint a mértékletes kávéfogyasztás kardiovaszkuláris szempontból nem káros, sőt előnyös lehet. Ismereteink szerint ez az eddigi legnagyobb volumenű kutatás, ami a kávéfogyasztás szív- és érrendszerre gyakorolt hatásaira fókuszált


– fogalmazott Steffen Petersen, a Queen Mary Egyetem William Harvey Kutatóintézetének professzora, a kutatás koordinátora.


A kutatásban részt vevők körében a fogyasztott kávé típusát is vizsgálták. Az eredmények arra utalnak, hogy míg az őrölt kávé rendszeres fogyasztása és a halálozási esélyek csökkenése között kimutatható összefüggést találtak, addig ugyanezt az instant kávét fogyasztók körében már nem tudták megállapítani.


A kávé korábbi jótékony hatásait korábbi kutatások esetében is kimutatták már. Az élénkítő hatású ital több betegség esetében is pozitívan hatott a vizsgált csoportok egészségére, de az egészséges személyek között sem alakult ki a több esetben korábban állított egészségkárosodás.

Csökkenti a kettes típusú cukorbetegség kialakulását

A diabétesz kettes típusú változata esetében egy korábbi kutatás rámutatott arra, hogy a napi rendszerességgel kávét fogyasztók körében hat százalékkal csökkent a betegség kialakulása csészénkét. A hatás, melyet egyébként a koffeinmentes kávé is előidéz, a kávécserje gyulladáscsökkentő és inzulinérzékenység-növelő növényi anyagainak köszönhető. A Journal of Internal Medicine kutatása szerint a filteres kávé esetében napi három csésze elfogyasztása hatvan százalékkal csökkentette a kettes típusú diabétesz kialakulását, szemben a presszókávé enyhébb hatásával.

Koffeinmentes kávé is csökkenti a diabétesz kockázatát

Lényegesen csökkent a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik sok kávét és teát ittak, akár koffeinmentes változatban.


Jó hatással van a szívre

A korábban sűrűn hangoztatott, mára már megcáfolt tévhittel szemben a kávé nemhogy nem árt a szívnek, még segítheti is annak egészséges működését. Az Európai Kardiológiai Bizottság éves konferenciáján elhangzottak szerint napi egy vagy több csésze kávé elfogyasztása jó hatással van a keringésre, a szívre és az érrendszerre. A konferencián bemutatott, 30 ezres mintát vizsgáló kutatás itt a koffeinmentes verziókat ugyan nem találta előnyösnek, ahogyan a presszókávét sem, amely a koleszterinszint emelkedéséhez járulhat hozzá. A leghatékonyabbnak e kutatás szerint is a szűrt, filteres kávé bizonyult.


Fizikailag és mentálisan is segít

A tengerentúli Harvard Egyetem kutatása szerint a kávézás harmadával csökkenti a depresszió és a mentális betegségek kialakulásának esélyét. Az eredményt egyrészt a kávé gyulladáscsökkentő hatására alapozzák, de az ital a bélflóra azon szereplőit is támogatja, amelyek nagyban hozzájárulnak a kedélyállapot javulásához.A sportolók és az aktív testmozgást végzők számára is előnyös lehet a kávéfogyasztás. A Sports Medicine 2019-es cikke szerint fájdalomcsökkentő, izomerő- és állóképesség-javító hatása van, emellett pedig a keringést is jótékonyan segíti egy-egy csésze kávé.


Az agynak is kell

Értelmet nyerhet, hogy a reggeli kávénk elfogyasztásáig az agyunk nem pörög megfelelő fordulatszámon. Egy Alzheimer-kórosokon végzett kutatás szerint a szellemi képességek tovább fenntarthatóak, amennyiben napi egy-két csésze kávét elfogyasztunk.


Segíti az alvást

Ugyan nem az alvás az, ami a kávézásról feltétlenül eszünkbe juthat, azonban a koffeintartalma miatt serkető hatású ital fogyasztása nagyban hozzájárulhat az éjszakai pihenésünkhöz – derült ki a Bázeli Egyetem erre vonatkozó kutatásából. Az eredmények rávilágítanak arra, hogy a rendszeres kávéfogyasztás nem zavarja meg az alvást, azonban csökkenti az idegsejtek térfogatát az agyban, azaz a szürkeállományt.

Hat csésze már veszélyes?

Egy korábbi vizsgálat szerint a kávé túlzott fogyasztása csökkenti az agy térfogatát, elbutulást vagy akár sztrókot is okozhat. A South Australia Egyetem által végzett kutatás szerint az ital fogyasztása emellett a demencia kialakulásában is szerepet játszhat.


Ez eddig a legnagyobb kutatás a kávéfogyasztás, az agytérfogat, a demencia veszélyének és az agyvérzés veszélyének összefüggésével kapcsolatban, az egyik legnagyobb, agytérfogat-vizsgálattal és egyéb tényezők figyelembevételével készült kutatás. Az összes permutáció mellett az eredményeink következetesen azt mutatták, hogy a magasabb kávéfogyasztás az agytérfogat zsugorodásával járt – lényegében több mint hat kávé elfogyasztása különböző betegségekkel, például demenciával és sztrókkal fenyegeti az agyat


– mondta korábban Kitty Pham, a kutatás vezetője a MedicalXpressnek, amit most a Semmelweis és a Queen Mary Egyetem közös kutatása megcáfolt.

forrás: index







0
0
0

hírek innen, onnan

Vége a pénzszórásnak a Szerencsejáték Zrt.-nél, de a parlamenti választás előtt még leesett 50 millió a Rogán Antalt helikoptereztető körnek is

Négy hónapja egyetlen új támogatási vagy szponzorációs szerződést sem kötött a Szerencsejáték Zrt. leányvállalata, miközben a...

Kulka János hosszú, ősz szakállal: alig lehet ráismerni így

Kulka János megjelenése nagyon megváltozott, mutatjuk, hogy fest nagy szakállal.

Egymásba fúródó égitestekről posztolt fotót a NASA, de az egész csak egy égi átverés

Egy látványos optikai csalódásnak köszönhetően a NASA által megosztott felvételen úgy tűnik, mintha egy zöldes fényű üstökös...

Miközben Orbán Viktor leírta az európai gazdaságot a kockázatitőke-befektetők imádták a kontinenst

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében.

Trump megint megcsinálta? Az elnök tiltása tovább emelheti a dízel árát

Erősen hektikus mozgások voltak az elmúlt napokban az olajpiacon, amit tetézett Donald Trump exporttilalomra vonatkozó intézkedése. Az Mfor...

Négy csillagjegynek feltűnő karizmája van a horoszkóp szerint

Vannak, akikből természetes erő és magabiztosság árad, és a nehéz helyzetekben sem könnyű őket kibillenteni az egyensúlyukból. A...

Mintha megállt volna az idő: így néz ki most a lepusztult ajkai timföldgyár

A 2010-es vörösiszap-katasztrófa helyszínén ma már a természet és az idő az úr.

Alakul a fideszes börtönválogatott

Tíz évnél is komolyabb börtönbüntetések néznek ki a most gyanúba keveredett fideszeseknek, és minden jel szerint ez csak a kezdet; nagyon...

Veszélyes anyagot mutattak ki egy boltban kapható konzervben, visszahívták a terméket

Biszfenol A (BPA) kioldódását mutatták ki hatósági ellenőrzés során Kínából származó, bambuszrügyet tartalmazó konzervdobozok...

Negyedik színt kaphatnak a közlekedési lámpák – mutatjuk, mit jelent majd!

A piros, a sárga és a zöld jelzést minden autós kívülről fújja. De hogyan reagálnánk, ha hamarosan egy negyedik lámpaszín is feltűnik...

0

Sport

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

0