Az európaiak többsége elégedett életkörülményeivel
Az európaiak többsége általában véve elégedett az Európai Unióban biztosított életkörülményekkel, ugyanakkor sokan aggodalmukat fejezik ki az igazságszolgáltatás, a politikai döntések és a jövedelmi egyenlőtlenség miatt.
A magyar válaszadók 71 százaléka vélekedett úgy, hogy elégedett életével - derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett közvélemény-kutatásából.
Az oktatásra, a jövedelmekre, a társadalmi státuszra, továbbá a mobilitásra, valamint a migráció és a globalizáció megítélésére vonatkozó felmérés fő megállapításai szerint az európaiak többsége úgy látja, hogy egyenlő esélyeik vannak a boldogulásra. Arról kevésbé vannak meggyőződve, hogy az igazságszolgáltatás és a politikai döntések az érintettek társadalmi státuszától, anyagi helyzetétől és kapcsolataitól függetlenül ugyanúgy érvényesülnének országukban. Az európaiak nagy többsége ezenkívül úgy érzi, hogy túl nagyok a jövedelmi egyenlőtlenségek, és a kormányoknak többet kellene foglalkozniuk ezzel a témával. A megkérdezettek kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy az esélyegyenlőség és társadalmi helyzetük javult az idők során.
Összességében az európaiak 47 százaléka jó dolognak tartja a globalizációt, 21 százalékuk nem. 39 százalékuk jónak, 33 százalékuk pedig nem tartja jónak az országába irányuló migrációt - közölték.
Az uniós bizottság felmérése szerint az unióban a magyar válaszadók voltak azok, akik a leginkább - az uniós 81 százalékos átlaghoz képest 90 százalékot meghaladóan -érezték úgy, hogy a jövedelmi különbségek túlságosan nagyok. 87 százalékuk szerint a kormánynak többet kellene tennie a jövedelemkülönbségek csökkentés érdekében.
Az 58 százalékos uniós átlaghoz képest a magyarok 39 százaléka látta úgy, hogy Európa-szerte egyenlő esélyeik vannak a boldogulásra és 71 százalékuk vallotta boldognak magát. Amíg az unió többi országából a válaszadók átlagban kevesebb, mint fele, 46 százaléka vélekedett úgy, hogy a boldogulás feltételei egyenlőbbé váltak a 30 évvel ezelőtti helyzethez képest, Magyarországon az emberek 35 százaléka gondolta így - derült ki az uniós bizottság felméréséből.
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Brutális a magyar focista sérülése, elmozdult a szemgolyója - Orvosa elárulta a részleteket
Még a profi orvos szerint is csak kocsmai verekedések után látni ilyen sérülést.
Meggyőzően tette le névjegyét az Arsenal
Egyértelmű elragadtatás fogadta a bajnok győzelmét a kupagyőztes Manchester City felett. Az Arsenal 3-0-ra győzte le ellenfelét.
Lángokban állt egy óvoda Hejőpapin, négy városból érkeztek a tűzoltók
A Borsod megyei településen a Kossuth utcai épület tetőszerkezete kapott lángra vasárnap este. A katasztrófavédelem szerint több...
Nem csak a Duna, a Tisza is katasztrofális állapotban van, a búvárokat is bevetették Szolnoknál
Történelmi mélypontra esett a Tisza vízállása Szolnoknál, miután a Kisköre alatti szakasz folyamatosan apad. A kritikus helyzet miatt a...
8 dolog, amit tegyen meg szex után
Van, amit érdemes szex után tenni, ám van, amit kerülni kell.
Hajrágóllal nyert a Puskás Akadémia, botlott a címvédő ETO FC
A Puskás Akadémia házigazdaként 3-2-re legyőzte a Paks csapatát a labdarúgó NB I 4. fordulójának vasárnapi játéknapján. A címvédő...
Az időjárás is beleszólhat az augusztus 20-i ünneplésbe, így érdemes készülni
Mutatjuk, mire lehet számítani a nemzeti ünnep napján időjárás szempontjából.
A legocsmányabb pszichés nyomás alá helyezték a magyarokat népszerű webáruházak
Csúnyán felsültek, milliárdokat fizettek vissza.
Gyilkosság történt Erzsébetvárosban
Holttestet találtak egy lakásban, a rendőrség szerint felmerült az idegenkezűség gyanúja.
Cristiano Ronaldo kimondta: valószínűleg 2027-ben véget ér a pályafutása
A portugál támadó már azt is kitalálta, mit fog csinálni a nyugdíjazása után
Atyaég, mi történt a magyar tőzsdén? Erős volt a hét, ezek a papírok mentek nagyot
Újabb történelmi csúcsra ugrott a héten a magyar tőzsde, annak ellenére is, hogy nem minden vezető részvény tudott erősödni.
NB II: 2 meccs, 11 gól, 1 piros - eredmények
Valósággal potyogtak a gólok a vasárnapi NB II-es meccseken, Karcagon hatszor, Szentlőrincen ötször találtak a kapuba a csapatok.
Sport
Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának
A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.
Kylian Mbappé olyan nyilatkozatott tett, hogy csak pislognak a Real Madrid szurkolói
A francia érzi, hogy gesztusokat kell gyakorolnia.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg
Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője
Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.
Berobbant a 16 éves magyar csodagyerek, országos csúccsal jutott az Eb-döntőbe Pápai Olivér
Két magyar úszóért is szoríthatunk vasárnap a párizsi Európa-bajnokság 400 méteres férfi gyorsúszásának döntőjében.
Világsztárt igazol a FC Barcelona, már a repülőútját szervezik
Az utolsó fázisához érkezett a klubváltás.
Eléggé aggódik az Arsenal edzője, amiért betiltották a törölközőket a Premier League-ben
Nem zuhanyzói tiltásról van szó.
Mohamed Szalah bemutatkozott az FTC Európa-liga ellenfelénél, amely máris előnyt élvez
A török csapat döntetlennel kezdte a bajnokságot.
Tiltott zónákban fotózott a magyar üzletember: az USA-vízumot is elbukta miatta
Fog ő még magyar vb-meccset fényképezni!
Szemüregfala eltörött, szemgolyója elmozdult a Nyíregyháza futballistájának, hosszú kihagyás vár rá
Először volt a kezdőcsapat tagja pályafutása során a 22 éves támadó.
Gyere, Egér, gyere kicsi lány. – születésnapos lett a kecses úszófenomén
Ő volt a legkisebb, de könnyedén legyőzte a nagyokat.
Bulvár
Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját
A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.
Több mint egy órát késett a mentő, miközben szívrohamban elhunyt a 39 éves édesanya
A nő férje megpróbálta újraéleszteni a feleségét, de nem járt sikerrel.
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította
Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?
Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást
A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.
Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés
A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.
Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok
Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.
A színésznő Vastag Csaba párja volt 5 évig: ez a jóképű férfi az új szerelme
Görgényi Fruzsina a párjával utazott el néhány napra, onnan posztolt szerelmes képeket.
Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és több növényem lett, mint valaha
Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és az eredmény meglepett.
Újabb közlekedési tragédia, ezúttal a Balatonnál
Elgázolt a vonat egy embert Ábrahámhegyen vasárnap délelőtt - közölte a katasztrófavédelem. Lassul a közlekedés az észak-balatoni vasútvonalon.
Minden nyugdíjas nagyon figyeljen. Jön a szeptemberi nagy dátum
Az augusztusi nyugdíjat a bankszámlára kérők már a héten megkapták. A Magyar Államkincstár 2026-os ütemezése szerint az augusztusi ellátások várható banki jóváírásának napja augusztus 12., szerda volt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


