Ezt olvasta már?


Az ukrajnai korrupciómegelőzési ügynökség "nemzetközi háborús szponzornak" minősítette az OTP-t

z ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot "a nemzetközi háborús szponzorok" listájára helyezte, amiért a pénzintézet továbbra is együttműködik Oroszországgal - közölte csütörtökön az ügynökség sajtószolgálata.


hirdetés

A minősítés tényét az OTP Csoport is megerősítette az MTI-nek, hangsúlyozva: az OTP Csoport minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik valamennyi piacán, így Oroszországban is.

A NAZK a döntését sajtóközleményében azzal indokolta, hogy a magyar bank továbbra is tevékenységet fejt ki Oroszországban és egy olyan hitelezési jogszabály rendelkezései szerint jár el, amelynek alanyai a Donyeck és Luhanszk megyei orosz hatóságok. A NAZK szerint az OTP "kedvező feltételek mellett nyújt hiteleket az orosz hadsereg" tagjainak, ideértve a fizetési halasztás lehetőségét kölcsöntörlesztés során.

A közleményben arról számoltak be, hogy az ukrán nemzeti bank korábban azzal a követeléssel fordult az OTP Csoporthoz - amely megközelítőleg 507 millió dolláros érdekeltséggel rendelkezik Ukrajnában -, hogy távozzon az orosz piacról.

Az OTP Csoport minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik valamennyi piacán, így Oroszországban is - mondta az OTP Bank kommunikációs vezetője az MTI-nek.

A csoport oroszországi bankja az orosz piaci felügyelet adatai szerint 0,17 százalékos részesedéssel rendelkezik az orosz bankpiacon, ami alapján a rendszerszinten nem jelentős piaci szereplői minősítést kapta az orosz jegybanktól - mondta.

Az OTP Csoport minden stratégiai opciót vizsgál a bank további sorsát illetően, ezek között az eladást is. Az OTP 2022-ben felkérte a Rothschild nemzetközi tanácsadó céget, hogy találjon vevőt a bankra, azonban az értékesítés jogi feltételeit az időközben kiadott orosz elnöki rendelet ellehetetlenítette - tette hozzá.

A NAZK "nemzetközi háborús szponzorokat" felsoroló listáján az OTP-vel együtt már 24 intézmény szerepel, köztük olyan vállalkozások is, mint a Procter&Gamble, az OpenWay Group, a Danieli, a TMS Tankers, a Minerva Marine, a Thenamaris Ships Management, a Delta Tankers, a Dynacom Tankers Management, a Leroy Merlin, a ComNav Technology, a Mondi Group/Mondi PLC, az eKassir, Liberian International Ship & Corporate Registry, a Bonduelle, az Auchan, a Peninsula Petroleum és az osztrák Raiffeisen bankcsoport.

MTI







0

hírek innen, onnan

Még nincs vége - Az ország egy részét pénteken is elmossa az eső

Mutatjuk, hol. Ilyen időjárás várható pénteken.

Tíz magyar érem az öttusázók utánpótlás Európa-bajnokságán

Két korosztályban összesen tíz érmet - öt aranyat, három ezüstöt és két bronzot - nyertek a magyarok az utánpótlás korú öttusázók...

Javuló mutatókkal zárták 2023 első negyedét az önkéntes pénztárak

Az idei első negyedévben is folytatódott az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyoni helyzetének javulása, alapvetően a piaci hozamok...

Hanga 17 percet kapott, a Real Madrid egyenlített az elődöntőben

Győzött a spanyol kosárlabda-bajnokság elődöntőjének második mérkőzésén a Real Madrid, amely így 1–1-re kiegyenlítette a Joventut...

Kikaptak a Fraditól és a Győrtől is, de a bajnokságot megnyerték

A Bajnokok Ligájában negyedik helyen végző Esbjerg lett az aranyérmes a dán női kézilabda-bajnokságban.

Baromfirudacskát hívott vissza az Aldi

Listeria monocytogenes baktérium esetleges jelenléte miatt.

Lesz egy Komondor a világűrben, ami körül kering egy Puli

A két kutyát a Vadászebek csillagképben kell majd keresni. Illusztráció: Pixabay.com A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) az exobolygók...

Folytatódik a Tippmix Minifoci MK: bombaerős mezőny lesz Budapesten

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása után ezúttal Csepelen folytatódnak a küzdelmek. Ahogy az előzetesen...

Kivárnak a vállalatok az innovációval

A digitalizáció tartja szinten a hazai vállalatok innovációs tevékenységét. Új termékek, szolgáltatások bevezetésével kivárnak a...

Csoport HR igazgatóval erősít az AutoWallis

Júniustól Csoport HR igazgató koordinálja az AutoWallis Csoport humánmenedzsment tevékenységét. Az újonnan létrehozott pozíciót a...

Az alvászavar növeli a stroke kockázatát

Többféle terápiával lehet javítani az alvás minőségén, így ezzel egy későbbi stroke kockázatát is csökkenteni lehet.

Sport

FTC: távozik a 21-szeres magyar válogatott kapus

Zajlik a keret átalakulása az FTC-nél. A zöld-fehérek szerdán Tosin Kehinde megszerzését jelentették be, míg ma az derült ki, hogy […] A FTC: távozik a 21-szeres magyar válogatott kapus bejegyzés először nb1.hu-

Két gyereke gyászolja a motorbalesetben meghalt legendás sportolót

A mentősök egy órán át küzdöttek a férfi életéért.

Szinte biztos volt, hogy Suhajda Szilárd nem éli túl a mászását

Egy biológus felelevenítette a korábbi beszélgetéseit a magyar hegymászóval, aki tudta, mire vállalkozik.

Óriási botrány a Nyíregyháza foci-csapatánál: nekiment a klubot szidó szurkolóknak a tulajdonos

Révész Bálint szerint rengeteg a képmutató ember az NB II-es csapat drukkerei között.

Drasztikus változások a Himalájánál – Suhajda Szilárd tragédiája is indokolja

Egyre többen akarnak hegyet mászni, amivel nem tudják tartani a lépést.

Messi új csapattársa szerint az Inter Miami nem áll készen arra, hogy Messi a klub játékosa legyen

Az Inter Miami kapusa szerint a klub közel sem áll készen Lionel Messi érkezésére.

Dübörög az átigazolási szezon az FTC-nél: ezúttal középpályás érkezett

Újabb átigazolási hírt jelentett be a Ferencváros: a zöld-fehér csapatban folytatja a pályafutását Cebrail Makreckis. Korábban az NB1.hu többször is […] A Dübörög az átigazolási szezon az FTC-nél: ezúttal kö

Kiderült, hogy tudta megszerezni új csapata Messit

Gyakorlatilag mindenki összefogott a siker érdekében.

A Győr távozó edzője beleállt a szövetségbe, az ETO is reagált

Ambros Martín szerint a Fradi nagy előnyben van a Rába-partiakkal szemben.

„Jót tenne Szoboszlainak, ha egy évig még maradna Lipcsében”

Szoboszlai Dominik idén harmadik helyen végzett az RB Leipziggel a Bundesligában, így a következő szezonban is megmutathatja magát a Bajnokok […] A „Jót tenne Szoboszlainak, ha egy évig még maradna Lipcsében” beje

Távozik az Újpesttől a csapat legjobb focistája

A kétszeres Magyar Kupa-győztes játékos szintén eligazol a fővárosi klubtól.

0

Bulvár

Leszakadt a híd, Gyula harmadfokú készültségben

Pontszerű harmadfokú készültséget rendeltek el a Fehér-Körösön, mert megrongálódott a román oldalon a gyulavarsándi híd, a gerendái a folyóba hullottak és elindultak Magyarország felé.

A háború elbukott – megindult Putyin utódjának keresése

Az orosz elit már tudja, hogy a Kreml elveszítette ezt a háborút. Ahogyan sok orosz közember szemében is Putyin és kollégáinak nemzedéke szimbolikusan elbukott az ukrán vezetéssel szemben, akik egy generációval fiata

Sebestyén Balázs megszólalt a magyar híresség szexbotrányáról: "Erkölcsileg baromira elítélendő..."

Balázsék sem mentek el szó nélkül az ismert, ám egyelőre meg nem nevezett magyar híresség szexvideója mellett.

Kínos téma: erről árulkodnak a szellentések 

Sajnos manapság számos testi funkciót tabuvá teszünk: kínos beszélni a menstruációról, mindent megteszünk, hogy lassítsuk az öregedést és persze az emésztésről is csak pironkodva nyilatkozunk.

Az új vezérkari főnök egyik első intézkedése az volt, hogy kötelezővé tette a laktanyai fegyverviselést

Az orvos sztetoszkópot, a tanár tankönyveket, a katona pedig fegyvert használ - mondta Böröndi.

Kiderült, hogy ki van a szexvideón - Újabb részletek a legújabb botrányról, videóval

Döbbenetes videók szivárogtak ki egy híres magyar énekesről, örömlányokkal tölti az éjszakát egy kéjlakban. Sokan azonnal felismerni vélik a sztárt. Felesége és gyerekei is vannak. Állítólag megzsarolták, 30 m

Ha tőlük kapsz SMS-t, nehogy rámenj - Ismert szolgáltatók telefonszámairól érkezhet az üzenet

Egyre nehezebb megkülönböztetni az átverő SMS-eket a valódiaktól.

Csőd fenyegeti a neves bútoráruház-láncot, mentik, ami még menthető

Az osztrák Kika/Leiner bútoráruházlánc csődöt fontolgat és bezárja áruházainak több mint felét. Régóta masszívan veszteséges volt a csoport.

blogmorzsák

Nagy sütnivaló szalonna teszt

Kisütöttünk és vakteszteltünk 15 féle füstölt szalonnát, hogy kiderüljön melyik a nyársra való!

Nem csak gyúrni kellene a vasat

Gond van az egészségeddel? Nem a gyengeség jele!

Az olcsó szaladgálós rollerek királya - AOVOPRO ES80 teszt

Emberes méretű, emberes teljesítménnyel, mégis alig 90 ezer az ára.

Hogyan ébredjünk könnyen?

Az ébredés sokunknak számít kínszenvedésnek – pedig nem kellene így lennie, hiszen felkelni is meg lehet tanulni.

0