Ezt olvasta már?

0

BL-selejtező - Sokat érhet az idegenben lőtt gól az FTC-nek

A Ferencváros kedden 20 órától játssza a Dinamo Zagreb elleni párharc hazai visszavágóját a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, s a magyar bajnok kedvező helyzetben van, mivel egy hete 1-1-et ért el a horvát fővárosban.


hirdetés

A továbbjutó csapat a BL-selejtező negyedik fordulójában a norvég Rosenborggal vagy a szlovén NK Mariborral találkozik, és amennyiben ismét sikerrel jár, a csoportkörbe kerül, búcsúja esetén pedig az Európa-liga főtábláján folytathatja nemzetközi szereplését.

A FTC és a Dinamo párharcának vesztese az Európa-liga-selejtező negyedik körébe kerül, és az izraeli Makkabi Tel-Aviv vagy a litván FK Suduva lesz az ellenfele. A Rosenborg 3-1-re nyert Szlovéniában, a Suduva pedig 2-1-re győzött Izraelben az első meccsen.

A magyar bajnoki címvédő már a zágrábi döntetlennel megdöntötte saját - több mint ötvenéves - klubrekordját a legrangosabb európai kupasorozatban, hiszen korábban az 1965/66-os BEK-idényt kezdte úgy, hogy négy mérkőzésen nem talált legyőzőre, a múlt keddi összecsapás pedig már az ötödik ilyen találkozója volt Szerhij Rebrov vezetőedző együttesének.

A Ferencváros fehérorosz csatára, Mikalaj Szihnyevics a klub honlapján úgy fogalmazott, az 1-1 remek eredmény idegenben egy olyan csapat ellen, mint a Dinamo Zagreb.

"Persze, voltak hibáink, de a lényeg, hogy jó helyzetből készülhetünk a visszavágóra. A legfontosabb, hogy ne kövessünk el buta hibákat. Csapatként kell felmennünk a pályára, nem szabad egyénieskedni, mindenkinek a közös célért kell küzdenie" - nyilatkozta.

A támadójátékos elárulta, Szerhij Rebrov felhívta a figyelmüket, hogy ne menjenek bele fölösleges kakaskodásokba az ellenféllel, nehogy ezért sárga vagy piros lapot kapjanak, a horvátok ugyanis valószínűleg "utazni" fognak erre.

Az ukrán középpályás, Ihor Haratin - aki mind az öt eddigi kupameccset végigjátszotta - úgy vélekedett, a visszavágón többször kell kapura lőniük, mint Zágrábban, ehhez pedig több lehetőséget kell kidolgozniuk, helyzetbe kell hozniuk a csatárokat.

"Gólokra lesz szükségünk ahhoz, hogy elérhessük a célunkat. Tudjuk, hogy komoly erőpróba vár ránk, de nagyon motiváltak vagyunk, mindent megteszünk azért, hogy egy újabb lépéssel közelebb kerüljünk az álmaink megvalósulásához" - szögezte le.

Az már a párharc első mérkőzése előtt biztossá vált, hogy a kedd esti visszavágón telt ház lesz a Groupama Arénában. A játékvezető a francia Ruddy Buquet lesz, aki magyar csapat meccsén eddig egyszer bíráskodott, amikor 2013-ban a Budapest Honvéd 2-0-ra kikapott a szerb Vojvodina otthonában az Európa-liga selejtezőjében.







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0
0

hírek innen, onnan

Neked melyik az uralkodó bolygód? Ezt árulja el a személyiségedről

Bizonyára te is hallottál már arról, hogy nem csupán a horoszkópunk befolyásolja a személyiségünket, hanem bolygók is. Előfordulhat,...

A román elnök Make Romania Great Again feliratú sapkát kapott Trumptól

Klaus Iohannis fel is próbálta az ajándékot a tárgyalás közben.

12 ezer forintot buktam, mert Horvátországban végig bankkártyát használtam

Illúzió, hogy a kölföldi kártyahasználat díjmentes, nagyon is megfizethetjük a tanulópénzt.

Nem sok apa viszi el a gyerekét a nyár közepén is szánkózni - Interjú Czukor Balázs színész-rendezővel

Komoly idegrendszer kell hozzá, hogy ebben a szakmában életben tudj maradni ? mondja Czukor Balázs színész-rendező, akinek az élete idén...

A vártnál nagyobb lehet az amerikai költségvetés hiánya

A vártnál nagyobb lehet az amerikai költségvetés idei hiánya, és a deficit az eddig becsültnél két évvel korábban, már jövőre...

Kevesebb körte terem idén

Az idén az átlagos évekhez képest akár 20-25 százalékkal is kevesebb, mintegy 25 ezer tonna lehet a belföldi körtetermés az előzetes...

Átadták a világ legnagyobb bicikliparkolóját

Átadták a világ legnagyobb kerékpárparkolóját a hollandiai Utrechtben, a mélygarázs mintegy 13 ezer bicikli tárolására alkalmas -...

Már saját szavazóit sújtják a vámok, Trump visszalépett egyet

Háborognak az amerikai farmerek, mert elveszítik a kínai vásárlókat. A Trump-adminisztráció saját szavazói elvesztésétől tartva...

Ha egy férfi megéri a 65 évet, egész sokáig élhet - De sokan meghalnak előtte

Halálozási statisztikáink bár sokat javultak, még mindig rosszak Nyugat-, és Dél-Európához képest, mondhatni lassú a felzárkózás....

Most kitör a csúcsgyönyör, ettől miden nő megvadul

A sorozatorgazmus egészen fantasztikus élmény, bár nem mindennapi, sőt sokak szerint szinte lehetetlen elérni. Ezekkel a trükkökkel viszont...

Egy francia párt akár 6 évre is lecsukhatnak, amiért homokot loptak Szardíniáról

Mindenki szeret valami kis szuvenírt hazavinni a nyaralásáról, legyen az akár hűtőmágnes, akár egy szép kagyló a tengerpartról. Egy...

Ez most az öt legszebb, legizgalmasabb látnivaló Kanadában

Öblök, vízesések, nemzeti parkok és lüktető városok egyvelege Kanada. Megmutatjuk öt csodálatos arcát.

0

Sport

Döntöttek a botrányt botrányra halmozó kínai úszó doppingügyében: csak egyszer volt eddig példa hasonlóra

Szun Jang doppingügyében nyilvános tárgyalásra kerül majd sor, ilyenre eddig mindössze egyszer volt példa.

Sírással zárta az edzéseket Tusup új tanítványa

Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt Shane Tusup a magyar tehetség Bujdosó Zsombor mellett az olasz Ilaria Cusinato is edzeni fogja, aki egyébként Hosszú Katinka egyik legnagyobb ellenfele.

Coutinho nem világsztár, csak a Barca egyik cserejátékosa

Berti Vogts olyan nagyon nincs elájulva attól, hogy Philippe Coutinho a Bayern München játékosa lett.

Ronaldo: Manapság bármelyik játékosért fizethetnek 100 milliót, anélkül, hogy bármit bizonyított volna

Cristiano Ronaldo szerint több pénz van jelenleg a futballban, mint bármikor korábban.

Neves sportújságírót gyilkoltak meg Bécsben

Meggyilkolták Bécsben Fritz Duras (57) osztrák fotóst, a híres bécsi labdarúgó klub, az Austria Wien szurkolói klubjának vezetőjét.

Váratlan akadály került a figyelmetlen bringás útjába - videó

Kis híján bukott, amiért későn vette észre a bóját.

Egy angol futballedző állítja: a kezezés új szabálya miatt kell a Brexit

Ian Holloway egészen új szintre lépett a Brexit okainak megmagyarázásával.

Itt kezdődött minden: Ronaldo elvitte kisfiát egykori lakótelepi albérletébe - így reagált a látványra

Rendkívüli "kirándulásra" vitte apja a kis Ronaldo Jr.-t: megmutatta neki egykori lakótelepi albérletét.

Megint megsérült a Győr világklasszis balátlövője

Két-három hétig egészen biztosan nem kézilabdázhat Eduarda Amorim.

Ők a röpi Európa-bajnokság magyar bombázói - Fotók

Budapest A szurkolókat már elkápráztatták, most már csak az ellenfelek vannak hátra.

A magyar fiatal januárban igazolt a Serie A-ba, most lepasszolták a másodosztályba

Az akkor 19 éves Schäfer Andrásért a Genoa egymillió eurót fizetett az MTK-nak, de most elkezdni a olasz körforgást.

0

Bulvár

Ilyen az élet egy észak-koreai kisvárosban

Az ország északi részén lévő Rason meglepően színes, halászokkal, farmerekkel és munkásokkal.

Készült egy eszméletlen fotó az augusztus 20-i tűzijátékról

Rizsavi Tamás újra lecsapott, aminek ismét egy eszméletlen kép lett az eredménye.

Igazi boldogság: A felhők felett jár Szinetár Dóra

Álomszép helyen piheni ki az év fáradalmait a szépséges színésznő.

Így beszél a szexről a fiatal magyar nő

"Ne virágnyelven beszéljünk a szexről"

Pénteken olcsóbb lesz a benzin, drágul a gázolaj a magyar kutakon

A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolajért 3 forinttal többet kell majd fizetni.

Élő szörnyeteg lett az egykori gyereksztárból. Siralmasan néz ki

10 évesen lett világsztár, mára már senki nem ismeri fel.

Így néz ki egy hús-vér nő. Valódi idomok.

A világ leghíresebb plus size modellje nem fél megmutatni a testét, még akkor sem, ha várandós.

Szörnyű dolgokat mondott Demjénről Bergendy István

A legendás zenekar vezetője nem bocsátja meg, hogy énekesük annak idején faképnél hagyta őket. Ezen az sem változtat, hogy Demjén Ferenc nemrégiben egy súlyos műtéten, majd agyérgörcsön esett át - írja a Bors.

Minden szem Rómára szegeződik - nagyon felsült Salvini

Salvini a törvényhozást semmibe vette, és azt remélte, hogy hamar kikényszerítheti a választásokat, csakis a saját hatalma érdekében. De úgy tűnik, hogy alaposan melléfogott. Most 50 milliárd eurós sokk gazdaságélénkítést követel, miközben 23 milliárd eurós megszorításra lesz szükség. Káncz Csaba jegyzete.

Ezek a melanoma kevésbé ismert jelei - Ezekre figyeljen

Az önvizsgálat során könnyen átsiklik a szemünk olyan bőrkinövéseken, melyek kockázatot jelenthetnek. Az amelonatikus melanoma nem tartalmaz barna festékanyagot, így nehezebb diagnosztizálni.

Forrásban lévő vízbe lógatta bele 2 éves lányunokája lábát a nagymama, mert a gyerek rosszalkodott

Az eset Amerikában történt. A kislány az édesanyja szerint akár el is veszítheti a lábát.

blogmorzsák

10+1 tipp a könnyebb és olcsóbb iskolakezdésért

A család anyagi csődjének elkerülése valós feladat az elkövetkező 10 napban.

Az albérletkeresők négy pontja

Ezeket vedd figyelembe, ha lakást bérelnél.

Apa-lánya kapcsolat hatásai a párkapcsolatra

Valóban olyan férfit választunk, mint az apánk? Hogyan hat ránk, ahogyan ő bánt anyánkkal?

Állatok az irodában

A házi kedvencek, és a munkahelyi jelenlétük.

Jöhetnek az ipari méretű akkumulátorpakkok!

Ha jönnek a fotovoltaikus kapacitások, jönniük kell az energiatárolóknak is!

Amikor a gyereked nem ülhet oda, ahová a jegye szól

Ha a vészkijárat mellé sehol nem ülhet gyerek, akkor miért árul oda jegyet a társaság?

„Anya vagyok - barátnő nélkül“

Süllyesztőbe kerülnek a tíz éve tartó barátságok, ha az egyik fél szülővé válik? Mi áll a háttérben?

Többezer éves korong titkát fejthetette meg a magyar professzor

Szenzációs eredmény: magyar tudós fejtette meg a többezer éves írást.

5 trend, ami minden korosztálynak jól áll

Manapság már szinte mindent szabad a divatban.

Lakóautó építés az USA-ban egy nap alatt, ingyen

Az őszi időre tekintettel muszáj volt átalakítani a kisbuszt.

Nagy bajba kerülhetsz, ha rossz a gumi

A kresz előírja: indulás előtt mindig szemrevételezzük az abroncsokat!

Aminosav fogyasztás pro és kontra

A táplálékkiegészítők non plusz ultrái, az izomnövekedés és a regeneráció szent Gráljai.

0