Ezt olvasta már?


Bach Máté-passiójával indítja a nagyböjti időszakot az Alba Regia Szimfonikus Zenekar

Johann Sebastian Bach grandiózus művével, a Máté-passióval indítja a nagyböjti időszakot az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a koncert jövő pénteken lesz a székesfehérvári Szent Sebestyén-templomban.

A zenekar keddi sajtótájékoztatóján Brájer Éva, a kulturális ügyek tanácsnoka hangsúlyozta, hogy a korszakalkotó zeneszerző gazdag életművéből is méltán kiemelkedik a Máté-passió, amely "a kereszténység legfájóbb és egyben legfelemelőbb történetét" dolgozza fel, Jézus keresztre feszítését.

Ifj. Major István, a zenekar igazgatója elmondta, hogy Bach ezen művét egyetlen egyszer mutatták be Székesfehérváron, vélhetően azért, mert művészt próbáló és nagy szaktudást igénylő zenemű.

Az igazgató kiemelte, hogy Pad Zoltán karnagy kiváló szólistákat hívott meg az estre: Stefanik Márta (szoprán), Tillai Csilla (szoprán), Nagy Bernadett (alt), Balogh Eszter (alt), Megyesi Zoltán (tenor), Gál József (tenor), Najbauer Lóránt (basszus) és Borka Ákos (basszus) énekel majd. Rajtuk kívül a Kodály Zoltán Iskola Gyermekkórusa, az Ars Oratoria Kamarakórus és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei lépnek fel.

Selmeczi Gábor koncertmester elmondta, hogy a Máté-passió három órányi zenét kínál szünet nélkül, ami kihívás lesz nemcsak a zenészeknek és az énekeseknek, hanem a közönségnek is. Megemlítette, hogy az eredeti felállásban játsszák majd a művet, így annak gondolatai jobban előtérbe kerülhetnek.

A sajtótájékoztatón szó esett az ötödik alkalommal elinduló Somorjai Ferenc Kamarazenekari és Kórus Hangversenysorozatról is, amelynek első koncertje szintén nagyböjt idejére esik. Mint ifj. Major István elmondta, a muzsika mellé beszélgetés is párosul, minden koncerten más-más vendéget és műsorvezetőt ismerhet meg a közönség.

A sajtóanyag szerint március 19-én a Hotel Magyar Király kupolatermében Mozart A-dúr zongoraversenye és Schumann C-dúr fantázia című műve csendül fel. Az esten a zenekar mellett fellép Bogányi Gergely zongoraművész is.

A sorozat második koncertjét június 4-én rendezik a Bory-várban, a szabadtéri rendezvényen Mozart, Beethoven, Rahmanyinov és Ránki György művei lesznek hallhatók. Vezényel Károlyi Sándor, közreműködik Selmeczi Gábor (hegedű), Nagy Eleonóra (trombita) és Myfanwy Price (oboa).

A harmadik alkalom szeptember 10-én lesz, amikor a Szent István teremben Sibelius-, Janacek-, Holst-, Vaughan-Williams- és Brams-darabok lesznek műsoron. Az esten Pad Zoltán vezényel, fellép még az Ars Oratoria Kamarakórus.

A záró koncertet december 2-án rendezik a ciszterci templomban, ahol Dinyés Soma vezényletével Antonio Vivaldi Juditha triumphans című műve lesz hallható a Magyar Rádió gyermekkórusa közreműködésével.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások

Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0