Barkácsolás a bélyegek birodalmában
Májusig tartanak a Széna téri Tagkönyvtár játszóházai
Hagyományaihoz hűen idén is indít játszóház sorozatot a Városi Könyvtár Széna téri Tagkönyvtára január 28-tól.
A foglalkozásokat vezető pedagógusok célja, hogy a könyvtárba járó gyerekekkel még inkább megszerettessék az intézményt és új látogatókat, olvasókat is megnyerjenek maguknak. Első alkalommal a bélyegekkel játszanak, majd jeles ünnepekhez kötik a foglalkozásokat.
Barkácsolás, társasjáték a bélyegek birodalmában – ezt a címet viseli a szombati, 10.00-12.00 óra között zajló játszóház. A gyerekek postásként képzeletben beutazzák Magyarországot. Városról városra haladnak, majd éppen az adott településhez kapcsolódó kérdéseket kell megválaszolniuk.
A helyes válaszokért bélyegeket kapnak, melyekből minél többet kell összegyűjteniük. A játék végén ezekből a bélyegekből egy dobozkát készítenek különleges, úgynevezett dekupázs technikával. A játszóházak májusig, havonta egy-egy alkalommal folytatódnak. Februárban gyöngyből lehet kokárdát készíteni, márciusban lesz húsvéti, áprilisban pedig anyák-napi barkácsolás. Az utolsó, májusi alkalomra mindenki elviheti kedvenc társasjátékát.
Önkormányzati Kommunikációs Központ

- Ajándékműhely
- Ludas étkek és újborok a skanzen Márton-napi fesztiválján
- Dísztárgyak, plasztikák, reliefek a XXII. Őszi Kerámia Tárlaton
- Budavári Őszbúcsúztató Éjszakák a hétvégén
- Háromnapos Gardafesztivál Tihanyban
- Márton-napi rendezvénysorozat kezdődik vasárnap Tápiószentmártonban
- Victor Bailey koncertje a Budapest Jazz Clubban
- Megemlékezések az Október 23-i forradalomról Székesfehérváron
- Ma tartja nyolcadik évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc
- Civil fórum a költségvetésről
- Lakossági fórum Öreghegyen
- Keresztet állítanak Székesfehérváron a katyńi áldozatok emlékére
- Orbán: az egyetemi autonómia fontos dolog
- A járdát az ingatlantulajdonos köteles takarítani
- A hóeltakarításról tájékozódott dr. Cser-Palkovics András
- NFM: nincs szó a rendszámcsere kötelező elrendeléséről
- Kecskefejet akasztottak a soproni Fidesz-iroda ajtajára
- Januártól már nem adómentes a munkaadó végtörlesztési támogatása
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum

