Ezt olvasta már?


Bemutatta államtitkárait az emberi erőforrások minisztere, köztük a pécsi Bódis Józsefet

Bemutatta új államtitkárait Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, a tárcavezető a szakterületükön felkészült szakemberekként jellemezte az egyes ágazatok felelőseit.

Kásler Miklós úgy fogalmazott: arra kaptak megbízást, hogy a magyar emberek életét jobbá és szebbé tegyék. Alapvető kormánycél, hogy a nemzet fennmaradjon, gyarapodjon anyagiakban és szellemiekben, hogy a demográfia krízisből a nemzet a felemelkedő útra térjen, és minél több magyar kisgyermek szülessen - hangsúlyozta.

Ha megmarad a nemzet, és támaszkodnak a magyar történelemre, kultúrára, mentalitásra, és mindezt ötvözik az európai értékekkel, akkor emberhez méltó életet tudnak a magyaroknak biztosítani - mutatott rá a tárcavezető.

Kitért arra is, hogy a magyar oktatásnak szép tradíciói vannak. Kiemelte: az oktatás mellett a nevelésnek is fontos szerepe van. A magyar pedagógiai hagyományokra építkezve olyan tanítási rendszer kialakítását jelölte meg célul, amely korszerű és alkalmas arra, hogy a sorsdöntő években, évtizedekben mindenre felkészítse a jövendő generációkat.

Kásler Miklós azt mondta, az államtitkárokat úgy válogatta össze, hogy felkészült, tehetséges emberek kerülnek az egyes ágazatok élére, akikkel szellemileg azonosulni tud, és ők is vele. Ha csoportmunkában gondolkodnak, nincsenek egymástól elkülönülő területek - hangsúlyozta.

A tárca parlamenti államtitkára Rétvári Bence, közigazgatási államtitkára Latorcai Csaba, az egészségügyért felelős államtitkár Nagy Anikó, az oktatásért felelős államtitkár Bódis József, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Novák Katalin, az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár Vitályos Eszter, a nemzetközi ügyekért felelős államtitkár Pacsay-Tomassich Orsolya, a kultúráért felelős államtitkár Fekete Péter. A sportot Szabó Tünde, a szociális ügyeket és a társadalmi felzárkózást Fülöp Attila felügyeli - sorolta a miniszter.

Kásler Miklós az egészségügy új irányítójáról, Nagy Anikóról azt mondta, sokszor, nehéz helyzetben bizonyította már, hogy átlátja a magyar egészségügy egészét és az azzal kapcsolatos teendőket.

Bódis József, az új oktatási államtitkár a Pécsi Tudományegyetem rektori székéből és a Magyar Rektori Konferencia éléről érkezik új feladatkörébe - közölte.

Fekete Pétert, a kultúráért felelős államtitkárt úgy jellemezte, mint aki a kultúra legkülönbözőbb területein mutatta meg képességeit. Hozzátette: az új államtitkár elképzelései abba az irányba mutatnak, hogy a magyar kultúra tartsa meg Európában elfoglalt helyét úgy, hogy közben képes legyen a fejlődésre.

A miniszter megköszönte, hogy elődje, Balog Zoltán abba a szellemi irányba fordította a tárcát, amely céljaik felé közelít.







0
0
0

hírek innen, onnan

Újra dolgozhat a februárban letartóztatott dunavarsányi gyermekorvos

A gyanú szerint úgy állított ki pénzért kötelező oltásokról igazolást, hogy azokat valójában nem adta be. Májustól Délegyházán...

Megdőlt az 50 éves hajnali hidegrekord - ennyire volt fagyos a reggel

Csütörtök hajnalban új országos hidegrekord született. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Lénárddarócon mínusz 5 Celsius-fokig csökkent...

Hogyan lehet gyorsan megszabadulni az alkoholtól - így ülhetünk volán mögé

Az ittas vezetés kérdése különösen aktuális az ünnepi időszakokban, amikor a társasági események és a szabadnapok gyakran...

Átadják ma az ország legújabb négysávos útját

Végre elkészült Magyarország új négysávos autóútja: csütörtöktől teljes szélességében megnyílik az út a Busó körforgalom és az...

Feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvége miatt a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án (csütörtök) 22 órától május...

Kiemelt NAV-ellenőrzések lesznek a hosszú hétvégén

A hosszú hétvégén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) országos figyelmet fordít a virág-, ékszer-, édesség- és ajándékárusok...

Kunmadár és a Jet Power hazavár

Hadnagy József hangsúlyozta, a Can-Am homokfutói, quadjai és trike-jai a világ legjobbjai közé tartoznak, és a Kunmadár brand is arra...

Varga Mihály: az új kormány gazdaságpolitikáját is támogatjuk, ha...

Jelentősen nő a magántőkealapok átláthatósága, az MNB pedig nem vállal veszteséget a 4iG kötvényeinek átütemezésénél –...

A dicséret hiánya gyerekkorban: így alakítja a felnőttkori teljesítményt és önértékelést

A gyerekkorban megélt visszajelzések minősége hosszú távon is meghatározza az önértékelést és a teljesítményhez való viszonyt. A...

Sarah Jessica Parker Diana hercegnét idéző ruhában találkozott Kamilla királynéval

Sarah Jessica Parker is azon szerencsések között volt, akik amerikai útja során találkozhattak Kamilla királynéval, a Szex és New York...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó

Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

blogmorzsák

Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek

Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.

Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény

Sok sportolónál ez áll a háttérben.

0