Bódis: harminc éve nem volt ennyi fejlesztés az iskolákban
Az elmúlt harminc évben nem volt Magyarországon olyan volumenű iskolafejlesztés, mint a mostani - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az intézményvezetői kinevezések átadásán.
Bódis József a fejlesztések között említette, hogy az elmúlt években 26 milliárd forintot fordított a kormány európai uniós és költségvetési forrásokból a szélessávú internet kiépítésére az iskolákban. A Klebelsberg Központ pedig az idén 45 ezer laptopot és 24 ezer tabletet szerzett be, valamint vásárolnak ötezer projektor és háromezer interaktív táblát is.
Több mint 500 iskolában tartanak jelenleg felújítások, bővítések, épülnek tornatermek és tanuszodák, a fejlesztések pedig csaknem 200 ezer általános és középiskolás diákot érintenek - tette hozzá az államtitkár.
Bódis József kiemelte, közös, összehangolt munkára van szükség az eredményekhez, ezért azt kérte, hogy az igazgatók a szaktudásukkal, elhivatottságukkal és energiájukkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy a gyerekek a lehető legnagyobb tudással készülhessenek fel a minőségi életre. Az államtitkár fenntartói részről azt ígérte, hogy minden szabályozási segítséget és forrást igyekeznek megadni, amelyre az intézményvezetőknek szükségük lehet.
Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek oktatáspolitikai változásai mára ugyan "konszolidált viszonyt" hoztak létre, de a terület nem problémamentes, a vezetőknek pedig észlelniük kell a problémákat és jó megoldásokat kell találniuk rájuk.
Kitért arra is, hogy elkészült az új Nemzeti alaptanterv munkaváltozata, és "nagyon szép anyag" született, a végső változat azonban függ a pedagógusok visszajelzésétől is, mivel az anyagot társadalmi vitára bocsátják majd.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke azt hangsúlyozta, hogy mindenek felett a gyermekek állnak, és azok tehetik a legtöbbet a fiatalokért, akik a pedagógus pályát választották.
Kiemelte: a vezető meghatározó ember egy iskola életében, és fontos szerepet tölt be abban, hogy a gyermekek boldogok és kiegyensúlyozottak legyenek.
Volt pedagógusként azt mondta, az itt ülők kezébe lehetőség került, mindenki tele van tervekkel, amelyek megvalósításához elsősorban idő szükséges.
hírek innen, onnan
Borzalmas dolog történt az éjjel, több száz négyzetméteren csaptak fel a lángok Magyarországon
Kigyulladt egy családi ház és két személyautó Albertirsán.
Bukóban a startup-generáció? Az idősebbek sokkal jobbak a bizniszben
A szenior vállalkozók fontos, kiaknázatlan gazdasági potenciált jelentenek – derült ki a Corvinus Egyetem kutatásából. Aki figyelmen...
Újabb pletyka segíthet a benzinpiacon
Pénteken az iráni háború kapcsán ismét elterjedt egy pozitív hír, a befektetők pedig remélik, hogy valóban lezárulhat a konfliktus. Az...
Ilyen gyakran járnak WC-re az egészséges emberek, ha nem ezt tapasztalod, baj van a bélrendszereddel
Bizonyára már te is gondolkodtál rajta, vajon mi számít normálisnak, ha a székletürítés gyakoriságáról esik szó. Aggodalomra adhat...
Anarchisták és rendőrök csaptak össze Torinóban: vízágyút és könnygázt vetettek be
Elfajult a május 1-jei tüntetés.
Nagy Zsolt véget akart vetni az életének: ezért nem lett öngyilkos a színész
Nagy Zsolt őszintén beszélt arról, mennyire véget akart vetni az életének egy időben.
A gazdaság temette maga alá a Fideszt, de segíti-e majd kormányon is a Tiszát?
A minimális növekedés és az összesen 40 százalékos infláció hatásával nem tudott megbirkózni a korábban mindent kibíró rendszer. Az...
A királyi pár elérte, hogy Donald Trump megtegyen valami olyat, amilyet korábban még senki
Legalábbis az amerikai elnök szerint.
Fényes nappal támadt egy férfi egy apácára Jeruzsálemben
A földre lökte, majd belerúgott.
Azbesztkatasztrófa – újabb településen merült fel a gyanú
Több terület érintett lehet, az önkormányzat vizsgálatot indított.
Kapitány István: Magyarország akkor erős, ha a Nyugathoz tartozik
A leendő miniszter szerint haza kell hozni az uniós forrásokat.
Sport
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje
Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének
A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


