Ezt olvasta már?


Börtönre ítéltek egy férfit, aki cipőkanállal halálosan megsebesítette ismerősét

Három és fél év börtönbüntetéssel sújtottak egy bordányi férfit, aki tavaly nyáron egy fém cipőkanállal halálos sérüléseket okozva bántalmazta ismerősét - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t.

Horváth-Tóth Imola közölte: az elsőfokú ítélet szerint az egymás szomszédságában élő vádlott és a sértett jó ismerősök voltak. A vádlott tavaly június 6-án hajnalban megjelent a sértett kisházában, ahol az ágyában fekvő-félülő helyzetben levő, egészségi állapota miatt védekezésre csupán korlátozottan képes férfit egy fém cipőkanállal több alkalommal megütötte a fején és az orrán. A vádlott ezután magára hagyta a mozgásában korlátozott, vérző sértettet, aki a bántalmazás következtében rövid időn belül meghalt.

A vádlott néhány óra múlva visszatért a tetthelyre, ahol észrevette, hogy a sértett meghalt, majd értesítette a mentőket.

A vádlott az ügyben tartott előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, lemondott a tárgyláshoz való jogáról, így a bíróság halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki őt bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, a védelem enyhítés érdekében fellebbezett, az ügyészség pedig három munkanapot fenntartott a nyilatkozat bejelentésére.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Korrupció árnyékában: felfüggesztették az ukrán igazságügyi minisztert

A miniszter helyettese, Ljudmila Szuhak látja el ideiglenesen a feladatokat.

Ezeket a kocsikat keresik most a magyarok a használtpiacon: ennél nincs jobb ár-érték arányú gép!

Izgalmas részleteket mutatnak a január és október közötti adatok a magyar használtautó-piac árkategóriáiról.

A hólyagos, ropogós bundájú rántott hús trükkje: belül omlós, kívül tökéletes lesz

Ha te is kíváncsi vagy, hogyan lesz hólyagos a rántott hús, és miért pont a bundázás és a sütés technikája a titok nyitja, akkor most...

Itt a bejelentés: megalakult az orosz haderő legújabb fegyverneme

Az orosz fegyveres erőknél befejeződött a drónerők létrehozása – közölte Szergej Istuganov ezredes, a haderő helyettes parancsnoka a...

Válságra készül a kormány – Parlament előtt a vészhelyzeti terv

Október végén érkezett a jogszabálytervezet, amely alapján üzemanyagellátás-biztonsági fókusszal válságkezelő mechanizmust vezet be a...

A 63 éves Demi Moore csipke meztelenruhája nem sokat bízott a képzeletre

Demi Moore azok közé a hírességek közé tartozik, akik rendszeresen bebizonyítják: a pucérruha nem csak a húszéveseké! A gyönyörű...

Felborult egy menekülő embercsempész autója Zalában

Rigyác közigazgatási területén akartak ellenőrizni a járőrök egy brit rendszámú személygépkocsit, a sofőr azonban nem állt meg. A...

Véleményt mondott a Graphisoft Parkról a Wood

A Graphisoft Park a keddi piaczárás után tette közzé harmadik negyedéves számait, amelyeket a Wood friss elemzésében értékelt. Az...

Keményen lobbizik az Európai Parlament a vidékfejlesztési források megmaradásáért

Egyértelműen a vidékfejlesztési források megmaradása mellett érvelt szerdán Siegfried Muresan, néppárti EP-képviselő Brüsszelben. Mint...

BL-győztes balátlövőt igazolt a Győr

A győri ETO University HT férfi kézilabdacsapatában folytatja pályafutását a német Christian Dissinger.

0

Sport

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Fradi meglepte a magyarokat az Európa-ligában, nagy különbség lett a végére

Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.

Jereván borította a papírformát, változik a válogatott programja a vb-selejtező előtt

Különlegességekből nincs hiány az örmény fővárosban és busszal kényelmesen bejárható környékén sem.

Imre Bence válaszolt a Veszprém bődületes ajánlatára, ez mindent megváltoztathat

A magyar válogatott játékosának a Veszprémhez történő átigazolása ismét napirenden van.

Elég a halogatásból. Keményen üzent Szoboszlainak a válogatott korábbi kapitánya

Nagy Antal amondó, miért álmodnánk arról, hogy kijutunk, ha nem tudjuk legyőzni Örményországot bárhol.

Eldőlt a Real Madrid brazil csodagyerekének sorsa

Endrick a szezon végéig, vételi opció nélkül az Olympique Lyon játékosa lesz kölcsönben, miután a szezon elején nem kapta meg a kívánt játéklehetőséget a Real Madridban.

Öt égető kérdés a magyar válogatott örmények elleni vb-selejtezős meccse előtt

Csütörtök este Örményország vendégeként lép pályára a magyar futballválogatott a világbajnoki selejtező utolsó előtti fordulójában. Összeszedtük, hogy melyek a jereváni meccsel kapcsolatban a legérdekesebb k

Magabiztos magyar győzelem az Eb-házigazda ellen

A januári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 5-2-re nyert kedden felkészülési mérkőzésen a kontinenstorna egyik házigazdája, Litvánia ellen. Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese kétszer

0
0

Bulvár

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni

Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.

Ledobta az atomot Orbán Viktor: olyan döntést hozott, amely egész Brüsszelt felforgathatja

Rónai Egonnál vendégeskedett Orbán Viktor, Nagy Márton fontos bejelentést tett, a magyar kormány megkezdte az uniós a hatáskörök szisztematikus átvilágítását – a nap legfontosabb hírei egy helyen.

Török Gábor: Rónai Egon munkája nélkül ez nem lehetett volna Orbán egyik legtanulságosabb interjúja

Szerinte a beszélgetés a miniszterelnök gondolkodásáról és jelenlegi helyzetéről nagyon sokat elárult.

Tudományosan bizonyított: így lehet megszüntetni az idősek jellegzetes szagát

Ha neked is van idős hozzátartozód, rokonod, bizonyára felfigyeltél már rá, hogy az illetőt körülöleli egy enyhén savanykás illat. De vajon minek köszönhető, és hogyan szüntethető meg ez a szag?

Halálos vírus jelent meg Magyarországon: ezekről a tünetekről ismerhető fel

Kutatók egy új vírust azonosítottak Magyarországon, amely elég gyorsan terjed, és többnyire halálos megbetegedést okoz.

700 ezres fizetést adnak ezért a sokak által lenézett munkáért: csak érettségi kell hozzá

Van egy munkakör, ami nagyon stresszes és megterhelő, de versenyképes fizetés és korai nyugdíjazás jár érte.

Megérkezett a hideg zuhany, újra elszámolta magát a kormány, a bankok pedig csak leshetnek

Váratlanul ért mindenkit a bejelentés, a végén pedig a lakosság fizethet.

Őrületbe kergette Palik Lászlót ez a játékos, Vágó István a stúdióból is elmenekült volna

A legutóbbi játékos eljutott a 10 millió forintos kérdésig a Legyen Ön is milliomosban, de olyan sokat hezitált, hogy az egész adásidőt lefoglalta.

blogmorzsák

A székely lány, akinek a hangjától elalélsz

Megérkezett Csinszka TRANSFORMANIÁJA!

A BBC-botrány

Mindenesetre mi maradjunk a deáki sajtótörvénynél, hátha eljut Londonba is az ötlet tőlünk. „Hazudni pedig nem szabad”.

0