Ezt olvasta már?


Budapest, Eger és Pécs – ezek az első negyedév befutói

A főváros mellett Eger, Pécs, Hévíz és Szeged részesült a legnagyobb arányban a Szallas.hu-n leadott foglalásokból az első negyedévben.

A leutazott foglalások száma közel 12 százalékkal elmaradt tavalyhoz képest, igaz most nem is volt hosszú hétvége ebben az időszakban. Ennek ellenére a foglalások bruttó összértéke 6,5 százalékkal nőtt. Egy éjszaka egy főnek átlagosan 14 ezer forintba került, ami közel 22 százalékos növekedés 2022-höz képest.

A Szallas.hu első negyedéves eredményeiből kiderült, hogy az ebben az időszakban leutazott belföldi foglalások elmaradnak a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. „11,8 százalékos csökkenést látunk – részletezte Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. – Azt is hozzá kell tenni, hogy tavaly március 15-e hosszú hétvégét hozott, ráadásul négynaposat, ami a COVID utáni éveket követően kiszabadulási lázban tartotta az országot. Ezzel szemben idén a húsvéti hosszú hétvége pezsdítette fel a belföldi turizmust, de ez már a második negyedévre esett”. A Szallas.hu bruttó szobaár bevétele azonban így is 6,5 százalékkal nőtt ebben az időszakban 2022 első negyedévéhez képest. Fejenként egy éjszakáért átlagosan 14 ezer forintot fizettünk, ami 21,9 százalékos drágulást jelent. Inkább a rövidebb utazásokra volt nagyobb arányban igény, az átlagos foglalási hossz 1,9 éj volt, míg az átlagos létszám foglalásonként 2,5 fő. A foglalások 40 százaléka hotelbe szólt, negyede apartmanba, 15 százaléka panzióba, 17 százaléka vendégházba és 4 százaléka pedig egyéb típusú szálláshelyre. Tízből négy vendég wellness-szállást foglalt.

Sokan választották a fürdőzést és a várlátogatást. „Gyula, Hévíz, Hajdúszoboszló és Zalakaros fürdőit tömegek keresték” – mondta Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletág vezetője. – „De az egri vár, a visegrádi fellegvár és a Festetics-kastély is sokakat megmozgatott.”

Budapest, Eger és Pécs lettek a dobogósok, ezekre a településekre érkezett a legtöbb vendég a Szallas.hu által. Hévíz, Szeged, Gyula, Hajdúszoboszló, Siófok, Debrecen és Zalakaros kerültek még fel a legvonzóbb települések listájára a foglalási darabszám alapján. Minden ötödik foglalás Észak-Magyarországra szólt, 17 százalék a fővárosba és vonzáskörzetébe, 13 százalék a Nyugat-Dunántúlra és 11,9 százalék a Balatonra. Utánuk a sorban a Dél-Alföld (11,6%), az Észak-Alföld (10,1%), a Dél-Dunántúl (9,5%), a Közép-Dunántúl (6,9%) következik a nagyobb turisztikai régiók közül.

Mi várható a második negyedévben?

A beérkező foglalások mintázata már jobban hasonlít a 2019-es, pandémia előtti időszakéra. A frekventált dátumokra, mint hosszú hétvégék, iskolai szünetek, a vendégek már jóval előbb lefoglalták a szállást, mint a COVID alatt – akkor inkább kivártak. „A húsvéti hosszú hétvégére is előbb megindult a foglalás, mint az előző évben, sokáig magasabb szinten álltunk – mondta Kelemen Lili. – A lezárt időszakot látva most 15,5 százalékos elmaradást látunk 2022 húsvétjához képest a foglalások számában, értékében viszont közel 2 százalékos lett a növekedés”. Nyárig pedig még két hosszú hétvége is jön. „Tavaly a május elseje ugyan vasárnapra esett, így nem volt hosszú hétvége, idén viszont az lesz – tette hozzá Kelemen Lili. – A mostani állás szerint május 1-re már valamivel több foglalásunk van, mint a május végi, pünkösdi hosszú hétvégére. Utóbbi viszont már összehasonlítható a tavalyival, időarányosan most 88 százalékkal több előfoglalásunk van.” A nyári vakációról pedig 29 százalékkal többen gondoskodtak már az előfoglalások időarányos összehasonlítása szerint.

Ezek voltak a legkeresettebb belföldi úti célok a magyarok körében idén, az első negyedévben:

Budapest

Eger

Pécs

Hévíz

Szeged

Gyula

Hajdúszoboszló

Siófok

Debrecen

Zalakaros

Népszerű turisztikai attrakciók a Szallas.hu adatai szerint:

Gyulai Várfürdő

Egri Vár

Hévízi Tófürdő

Hungarospa Hajdúszoboszló

Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő

Visegrádi Fellegvár

Miskolctapolca Barlangfürdő

Festetics-kastély

Cascade Barlang és Élményfürdő

Zalakarosi Fürdő

www.szallas.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

"Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod..." - Molnár Áron keményen beolvasott Várkonyi Andreának

Molnár Áron egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált Várkonyi Andrea friss interjújára, amelyben a műsorvezető többek...

Most jött a sorkatonaság visszaállításáról, hatalmas a felháborodás

Németország több városában is diáktüntetéseket tartanak a kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállítása és a fegyverkezés...

Miért fáj a fejed, ha jön a front? Így hat ránk a hőmérséklet-változás

Bár a frontérzékenység hétköznapi fogalom, tudományos vizsgálata jóval összetettebb annál, mint hogy a hideg- vagy a melegfrontot...

Súlyos agysérülést szenvedett a színpadról lezuhant szépségkirálynő

Súlyos agysérülést szenvedett és beperelte a Miss Universe szervezőit a színpadról lezuhant jamaicai szépségkirálynő.

Ebben a 10 európai fővárosban a legkönnyebb kiszakadni a rohanásból

Egy stresszmentes utazásról elsőként talán egy eldugott tengerpart vagy egy vidéki szállás jut eszünkbe, pedig egy városnézés is lehet...

Ezt a háztartási gépet soha ne járasd, amíg alszol, komoly tűzveszélyt jelenthet

Nálad is előfordul, hogy elalvás előtt még gyorsan elindítod a szárítógépet, hogy reggel, mire felkelsz, már csak össze kelljen...

Beégtek az újságok – Simán átverte a nagy hírportálokat egy mesterséges intelligenciával kreált „szakértő”

Egy nem létező, mesterséges intelligencia segítségével létrehozott művészetterapeutát idézett szakértőként több ismert nemzetközi...

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált...

Nem szívesen mondjuk, de ennek az 5 őszi cipőtrendnek már leáldozott

Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már...

Fontos bejelentést tett a kormány: Kivonulnak a rendőrök az épületek elől, ide küldik őket

Átalakítja a védett létesítmények őrzését a kormány: a Készenléti Rendőrséget a honvédség váltja, a felszabaduló 219 rendőrt...

Egyedülálló antarktiszi kőzet írta felül a fizikusok régi elméletét: nem a gravitáció formálta egyedül a korai Naprendszert

Láthatatlan erő nyomai a legősibb kőzetben A Naprendszer nagyjából 4,6 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas...

Harcba hívta a fiatalokat XIV. Leó pápa, megtelt a Stade de France

Tízezrek előtt beszélt a küzdelemről a katolikus egyházfő.

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0